Kufstein vára () egy vár és erőd Ausztriában, Tirol tartományban, Kufstein városában.

A vár 606 méter tengerszint feletti magasságával jó 100 méterrel emelkedik a város fölé. A várba legegyszerűbben a Römerhofgasséról gyorsfelvonóval lehet feljutni.

A fő részeivel a város irányába fordult erődítmény hatalmas Kaiserturmján (Császártornyán) kívül láthatók még a Bürgerturm (Polgárok tornya), Rondella (Körbástya), Fuchhsturm (Rókatorony) masszív épületei is. A kitűnő állapotban lévő épületegyüttes várjellege 1822-ben szűnt meg. A Császár torony a 18-19. században börtön volt, főleg a Habsburgok ellen harcoló politikai foglyok börtöne volt – köztük sok magyaré is – illetve egyéb főbenjáró bűnökért elítélt rabok kerültek ide. Többek között itt raboskodott Kazinczy Ferenc és a magyar jakobinus mozgalom néhány tagja, az 1848–49-i szabadságharc több tisztje, valamint Rózsa Sándor betyár, Leövey Klára pedagógus és Teleki Blanka grófnő is, szintén a 48-as forradalommal kapcsolatos tevékenységükért.

A várban helyezték el a Heimatmuseum gazdag gyűjteményét is. A Bürgerturm kincse és művészi ékessége az első világháborúban elesett hősök emlékére 1931-ben felállított Heldenorgel (Hősök orgonája). A 26 regiszteres, 1813 sípos remekhangú orgona zenéje a torony nyitott ablakán keresztül 15 km távolságra is elhallatszik, s minden délben meg is szólaltatják és június 15 és szeptember 15 között este 6 órakor is játszanak rajta.

A Császár-torony A Császár-toronyban (Kaiserturm), amely 1518 és 1522 között épült, több magyar fogoly is raboskodott: bélyegkép|150px|A 9-es és 10-es cella bélyegkép|150px|Kazinczy vázlata

Kazinczy Ferenc (1759–1831) 1799–1800-ban (2-es cella)Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója (Magyar Elektronikus Könyvtár, Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok című kötet) Teleki Blanka grófnő (1806–1862) 1853–1856-ban (2-es cella) Leövey Klára (1821–1897) Id. Wesselényi Miklós (1750–1809) 1785–1789 között (5-ös cella) Szentjóbi Szabó László (1767–1795) költő 1795-ben (7-es cella)Magyar Országos Levéltár, Budapest – Szentjóbi Szabó László iratai között található számla, amelyet eltartatásáért fizetett be. Batsányi János (1763–1845) magyar költő 1795–1796 közt Bisztray Károly (1822-1911) 48-as honvédtiszt, törvényszéki bíró, emlékiratíró. Gaál György (1814–1896) református lelkész 1850–1856 között Rózsa Sándor (1813–1878) 1859–1865 között (13-as cella; falfestmény róla, 1916-ból) Haubner Máté (1794–1880) evangélikus szuperintendens (püspök) Czuczor Gergely (1800–1866) bencés szerzetes, költő, nyelvtudós 1850–51-benNáday Károly-Sáfrán Györgyi: Történeti kuta­tások Kufsteinben. Czuczor Gergely rabsága. Bp. 1984. MTA Könyvtára 213 1. (A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Könyvtárának Közleményei 14.) Szelényi Lajos (1794–1888) orvos, 1850 után Schwell Titusz (1821–1909) honvéd hadnagy, 1849–54 között

A magyar állam emlékkiállítást rendezett be a 10-es cellában.

A Budapesti Evangélikus Leánygimnázium 1937-ben márványtáblát állíttatott Kufsteinben az ott raboskodó magyarok nevével. A kutatás során több mint 90 magyar rab nevét sikerült kideríteni. A tábla másolata a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban látható. A táblaállítás emlékére színes album készült a rabok nevével, történetével, melyet az ünnepség és az utóélet egyéb dokumentumaival az Evangélikus Országos Levéltár őriz. Az eseményről dr. Martos Józsefné Sztrokay Piroska, a leánygimnázium nyugalmazott tanára 2002-ben könyvet publikált.Evangélikus Élet – Hogy legyen emléktábla Kufstein várának falán…

Képek

Jegyzetek

További információk Festung Kufstein Képek a Festung Kufsteinról Bundesdenkmalamt Festung Kufstein auf Geschichte Tirol Balogh Zsolt: A Festung Kufstein

Kategória:Kufstein Kategória:Ausztria várai