Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész.
Életpályája Első hegedűjét négyéves korában kapta. Nagykárolyban a Hubay-tanítvány Orosz Rózsika tanítványa volt. A második világháború után a nagykárolyi piarista atyák segítségével jutott el Kolozsvárra, ahol a konzervatóriumban Balogh Ferenc tanítványa volt, aki szintén a Hubay-iskolát képviselte.Erdélyi történetek - Ruha és hegedű Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca vonósnégyest. Tanítványai között voltak többek között Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás és Gátai Tibor.
Díjai 1958 – harmadik hely a moszkvai Csajkovszkij-versenyen 1958 – első hely a bukaresti Enescu-versenyen 1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen 1964 – Románia Érdemes művészeDecretul nr. 514 din 18 august 1964 al Consiliului de Stat al Republicii Populare Romîne 1968 – Kultúra Érdemrend 1968 – I. Cuza érem 1994 – Kolozsvár díszpolgára 1997 – Nagykároly díszpolgára 2001 – Kiváló művész
Jegyzetek
Források Elhunyt Ruha István Tisztelgés Ruha István emléke előtt
További információk Emlékezés Ruha Istvánra
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:20. századi magyar hegedűsök Kategória:Koncertmesterek Kategória:Romániai magyar zenészek Kategória:Nagykárolyiak Kategória:Kolozsváriak Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Kolozsvár díszpolgárai