Harangi Imre (Nyíradony, 1913. október 16. – Budapest, 1979. február 4.) olimpiai bajnok ökölvívó.
Élete Nyíradonyban született. Tizennégy évesen került Budapestre. 1929-től a Herminamezei AC, majd 1939-től a MÁVAG SK ökölvívója volt. 1929-ben nyerte első ifjúsági országos bajnokságát. Legjelentősebb eredményét a berlini olimpián érte el, ahol könnyűsúlyban olimpiai bajnoki címet szerzett. Az újkori nyári olimpiai játékok történetében ez volt a harmincnegyedik magyar aranyérem, illetve – Kocsis Antal (1928) és Énekes István (1932) után – ő volt a harmadik magyar ökölvívó, aki olimpiai bajnoki címet szerzett. 1936-ban tagja volt az Amerikai Egyesült Államokban szereplő Európa-válogatottnak. A második világháborúban a légierőnél szolgált. Egy kényszerleszállás során súlyosan megsebesült. A háború után a MÁVAG SK utánpótlás-edzőjeként dolgozott.
Sporteredményei olimpiai bajnok (1936) Európa-bajnoki 2. helyezett (1934) hatszoros magyar bajnok (1933–1938)
Díjai, elismerései
Nyíradony díszpolgára (2003) /posztumusz/
Emlékezete Hajdúsámsonban már életében utcát nevezetek el róla Harangi Imre ökölvívó ifjúsági emlékverseny Hajdúsámsonban sportegyesületet neveztek el róla (1996) Nyíradonyban rendezvénycsarnokot neveztek el róla (2003) A Csanádi Árpád Iskolában termet neveztek el róla Harangi Imre váltófutás 239 kilométeres távon (2005) Alakja felbukkan (keresztnév említése nélkül, de azonosítható módon) Kondor Vilmos magyar író Budapest noir című bűnügyi regényében.
Jegyzetek
Források
B. Stenge Csaba: Olimpiai bajnokból vadászpilóta: 100 éve született Harangi Imre. In: Honvédségi Szemle 2013/6. 136-141. o. https://web.archive.org/web/20160305111837/http://www.honvedelem.hu/container/files/attachments/41086/hsz_2013_06.pdf
Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 –
Kategória:Magyar ökölvívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1936) Kategória:Olimpiai bajnokok (ökölvívás) Kategória:Magyar ökölvívóedzők Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek