A Pósfa zenekar autentikus népzenét játszó csallóközi zenekar. 2010-ben alakult a Dunaszerdahelyi járásban található Gelle község egyik településrészén, Csallóközpósfán, amelyről a nevét is kapta. A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival.
Története A zenekart Iván Lajos alapította. Ifjú korában már alapított egy amatőr népzenekart falubeli barátaival, de nem sokáig maradtak együtt. A zenélést továbbra sem hagyta abba. Családjával szinte minden év karácsonyán mendikálni (kántálni) jártak a rokonokhoz, szomszédokhoz. Minden mendikálást kisebb próbák előzték meg és az egyik alkalmával történt meg a "zenekar alapítás" (csaknem harminc év után újra). Kezdetben három fia és ő alkotta a zenekart, nem sokkal később kiegészült a testvérek gyermekkori barátjával, a nagybudafai Álló Istvánnal.
Első nyilvános fellépésükre 2010. március 15-én, a hagyományos gellei képkiállítás keretén belül került sor. Ekkor még nem volt neve a zenekarnak, és a rendező kérésére Iván Lajos rögtönözve a Pósfa zenekar nevet mondta.
Iván Lajos régi barátja, Sebő József biztatására elhívta Nagy Iván etnológust, aki a többek között a dunaszerdahelyi Dunaág Néptáncműhely egyik vezetője volt. A találkozás olyan jól sikerült, hogy Nagy Iván közvetítésében Volner Nagy Melinda (a Dunaág Néptáncműhely vezetője) elhívta a Pósfa zenekart kísérőzenekarként a néptánccsoport észak-macedóniai kirándulására, fellépésére még 2010 augusztusában.
Később Iván Lajos kilépett a zenekarból, és a három Iván fivér és Álló István maradt csak a zenekarban, akik a zenekar "magját" alkotják.
2011-ben a Csallóközi Táncegyüttes Magyar Ima című műsorsorozatába kérte fel a zenekart a táncegyüttes akkori vezetője, Brandl Ferenc. 2014 februárjában Oláh Attila vette át a táncegyüttes vezetését és nem sokkal később felkérte a Pósfa zenekart az együttes állandó kísérőzenekarának. 2016-ban a Zerda Kamara Néptáncegyüttes kísérőzenekaraként eljutottak Brazíliába (São Paulo, Fortaleza) 2017-ben a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató műsorban szerepelt a zenekar, ahol kategória győztes lett hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában. 2018. szeptember 28-án egy régi vágyuk teljesült: sikerült elindítaniuk szülőfalujukban a táncház sorozatot, táncházmozgalmat ("Táncház a Pósfa zenekarral"), ahol főleg a felvidéki néptáncok tanulására van lehetőség. 2020. március 14-én a zenekar első önálló hanghordozója került bemutatásra a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban "Felvidékről szeretettel" címmel.
Európa 11 országában adott elő már a zenekar:
Ausztria Belgium Csehország Észak-Macedónia Franciaország Görögország Horvátország Magyarország Olaszország Románia Spanyolország
Tagok Iván Péter (hegedű) Iván András (brácsa, háromhúros brácsa, hegedűkontra, koboz, gitár, ének) Álló István (nagybőgő, ütőgardon, dob) Iván Zoltán (klarinét, tárogató, harmonika, furulyák, brácsa, háromhúros brácsa, ütőgardon) Állandó vendégek:
ifj. Gelencsér János (cimbalom, hegedű) Kuti Sándor (cimbalom) Lakatos Lili (ének) Szabó Júlia (ének) Szabó Mátyás (hegedű) Takács Ádám (hegedű) Vontszemű Tamás (cimbalom)
Közreműködtek
Kósa Viktória (ének) – 2010-2011 Valenský Miriam (ének) – 2011-2015
Béhr Márton (cimbalom) – 2011-2015
Petró Kriszta (ének) – 2015-2016 Csiba Júlia (ének) – 2018-2020 Gólya Márton (cimbalom) - 2017-2020
Közreműködések
Táncház-Népzene 2018: "Kürti muzsika" Táncház-Népzene 2022: "Šuchon, hajduk és drgon"
Kísérőzenekarként
Dunaág Néptáncműhely (2010-2016) Csallóközi Táncegyüttes (2014- ) Pozsony Táncegyüttes Zerda Kamara Néptáncegyüttes (2016) Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (2018)
Díjak, elismerések XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenye 2013 – Aranysáv 1. helyezés (Énekelt versek) Harmónia - Szlovákiai Magyar Zenei Díj - Az év hagyományőrző népzenésze (25 éves kortól) vagy népi zenekara (2016) Fölszállott a páva 2017 – kategória győzelem (Hangszeres szólisták és zenekarok) Pro Traditione-díj (2018) Nagyszombat Megye Önkormányzati Díja 2018 – “Osobnosť Trnavského kraja 2018” Jegyzetek
Források
https://gelle.sk/akikre-buszkek-vagyunk/posfa-zenekar/
További információk
A zenekar hivatalos Facebook oldala MédiaKlikk archívumában
Kategória:Magyar népzenekarok