Győrszentiván egykor önálló község, mely 1970 óta Győr városrésze. A városrészt több mint tízezren lakják, de részönkormányzattal már nem rendelkezik. Déli szélén húzódik a , melynek helyi vasútállomása van itt. Régi elnevezése Cserók. Három kertsége Kertváros, Sikolya és Nagyhegy.

Története Győrszentiván neve egykor Urukang, Urigan, vagy Urugang volt. Nevét 1216-ban Urunkang villa néven, majd 1221-ben possessio Urugang néven említették az egykorú oklevelekben. Később neve Urugang aliter Zent Iwan alakban szerepelt. Egy 1254-ben kelt oklevél szerint Opour Sándor fiai Urukang felét a Pannonhalmi Bencés Főapátságnak adták el. A fennmaradt adatokból következtetve a falu még a tatárjárás alatt pusztult el. 1594-ben a török tábor nagy része, Győr ostroma alatt, a szentiváni határban táborozott. Az 1900-as évek elejének adatai szerint ekkor még itt látható és likócsoknak, vagyis lyukaknak nevezett gödröket és halmokat is, e tábor maradványainak tartották. 1609-ben a behódolt községek közé tartozott, melyet lakosai az állandó török zaklatás miatt elhagytak.

1699-ben már egyszerűen Szentiván néven szerepel. Ekkor telepített ide a szentmártoni apátság horvátokat, akik az idők folyamán teljesen elmagyarosodtak. Mindvégig a főapátság birtoka maradt. Az itteni római katolikus templom 1722-ben épült.

Győrszentivánhoz tartoztak egykor Hecse, Kismegyer, Likócs és Sashegy puszták, Gurdonyi szőlőtelep, Haraszti, Ivánháza, Károlyháza, Kolostelek, Kölestó, Leszlényi, Medgyes, Molnárrév, Öregszőlő, Szarkavár, Szentmihályi, Újmajor és erdei tanyák is:

Hecsepuszta Neve Hegce, Heche alakban, már 1127-ben szerepelt az oklevelekben, amikor III. István király jobbágya, Konrád a főapátságnak adományozta. Apátsági birtoknak írták még az 1900-as évek elején is.

Kismegyer

A 13. században Merena néven volt említve, de ez ferdítésnek látszik, mert nevét a Megyer nembeliektől, legősibb birtokosaitól vette. 1220-ban egy része még Meger Györgyé volt. IV. Béla király az itteni királyi vincelléreket a turóczi prépostnak adományozta. Ez idő tájt már faluként említették az okiratok. A pusztának déli nagy útja mellett eső része, 1037-ben és 1086-ban Felkert néven volt említve. Elnevezésének gyakori változását az a 18. század elejéről fennmaradt feljegyzés is bizonyítja, mely szerint Hencse, Incheő, Lencse-szél, sőt Hugyóhegy néven is szerepelt. 1347-ben hosszabb ideig magát Megyert nevezték Félkertnek, míg 1404-ben egyszerűen Megye néven nevezték. A 16. században már ismét Megyer volt a neve. Győr ostroma alatt pusztult el. 1536-ban I. Ferdinánd újabb adományt adott itt a szentmártoni apátságnak. A 17. század elején, a mostani majorság melletti kis dombon erőd épült, melyet a nép, lapos alakja következtében, Tarisznyavárnak nevezett el, és 1638-ban Kismegyer maga is Tarisznyavár néven szerepelt. Később a váracs helyére kápolna épült. 1809-ben János főherceg e kápolnából vezette a győri ütközetet. Az a magtár, melyben a franciák feltartóztatásában hősi halált lelt stájer honvédek elvérzettek, még az 1900-as évek elején is fennállt.

Likócs puszta Szent Vid régi praedium helyén feküdt. Neve először 1222-ben Szent Gud néven II. András egyik oklevelében szerepelt. Lipcsey János volt a birtokosa, aki Vajda Kristófnak és Torkos Jánosnak adta zálogba. Ezután sűrűn váltakoztak birtokosai, míg részei a szomszédos határokba olvadtak. 1593-ban már elpusztult, de ekkor még fennállott Szent Vid tiszteletére épült temploma.

Sashegy puszta Régi főapátsági birtok volt. Neve régen Sashalom volt. Az idetartozó Andrásvár nevű dűlőn, kis dombon egykor egy váracs állt, mely Győr elő-védművéül szolgált. Nyolcszegletes körsánccal volt körülvéve és romjai az 1800-as évek közepén még láthatók voltak.

Kultúra, oktatás, sport

A városrészben két általános iskola található. Az egyik, a volt Váci Mihály általános iskola, amely 2021. szeptember 1-től a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola nevet viseli, mert fenntartását átvette a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság.Oktatási Hivatal intézmény adatlapjaA Szent Benedek Általános Iskola honlapja. Megtekintve 2022-04-10. Ezt az iskolát Vaszary Kolos alapította 1889-ben.Iskolatörténet az intézmény honlapján A másik általános iskola Móricz Zsigmond nevét viseli.A Móricz Zsigmond Általános Iskola, Győrszentiván honlapja. Megtekintve 2022-04-10,

A részönkormányzat épületében kapott helyet a nagy múltú művelődési ház. Az utóbbi évek egyik jelentős fejlesztése a Váci Mihály Általános Iskola tőszomszédságában épült új, modern Molnár Vid Bertalan közösségi ház felépítése volt.

A mozogni vágyókat egy sportpálya („park”), egy sportlétesítmény, lovarda várja.

A városrész labdarúgó csapata a Győrszentiván SE, ami 1922-ben alakult meg.

Autóbuszjáratok Győrszentivánra

Autóbusszal a belvárosból helyi („sárga”) buszokkal közlekedhetünk Győrszentivánra. A 23-as 30-as, 30A, 31-es 31A illetve az ipari parkba közlekedő 30B és 30Y járatokkal juthatunk el ebbe a városrészbe. Egyes rendszeres rendezvények során a 931-es busz ingyenesen igénybe vehető.Győr autóbuszvonalai, 2020-tól

Hétvégén nagyon ritka a busz közlekedés valamint este hét óra után. Hivatalosan Győrhöz tartozik de ez a terület nincs fejlesztés alatt mint a központi látványos része Győrnek.

Vasúti járatok Győrszentivánra

Győrszentiván vasútállomásnak felújított váróterme is van. A váróterem 2024 óta nem használható.Az állomást csak a S10-es (Győr-Budapest-Déli között közlekedő) személyvonatok érintik melyek óránként közlekednek (Győrből óra:38 Budapest-Déliből óra:25-kor indulnak).A reggeli órákban ˙(Munkanapokon) Budapest-Keleti felé közlekedő 2 Sebesvonat, illetve egy Tatabánya-Rajka közötti személyvonat továbbá este 1-2 Budapest-Keleti-Győr (egy járat Hegyeshalom) közötti G10-es gyorsított személyvonat is érinti továbbá munkanapokon délután egy Győr-Komárom között közlekedő S10-es személyvonat (Sűritőjárat,Győrből indul 15:08) ezekkel a járatokkal elérhető főbb városok, települések (átszállás nélkül, zárójelben milyen gyakran érhetőek el az adott települések közvetlen járatokkal): Győr (óránként) (átszállási lehetőség: Veszprém, Pápa, Celldömölk, Mosonmagyaróvár, Sopron, Csorna, Szombathely, Körmend, Szentgotthárd, Hegyeshalom, Tapolca, Sümeg, Keszthely, Királyhida, Bécs, Prága, Graz, Ljubljana, Salzburg és München felé) Győr-Gyárváros (óránként) (Átszállási lehetőség: Veszprém, Pápa, Celldömölk, Tapolca, Sümeg és Keszthely felé) Ács (óránként munkanapokon délután egy időben 30 percenként ) Komárom (óránként továbbá munkanapokon délután egy időszakban 30 percenként) (Átszállási lehetőség: Esztergom és Székesfehérvár felé) Almásfüzitő (óránként) (Átszállási lehetőség: Esztergom felé) Tata (óránként) Tatabánya (óránként) (Átszállási lehetőség: Oroszlány felé) Vértesszőlős (óránként) Bicske (óránként) Biatorbágy (óránként) Budaörs (óránként) Budapest-Kelenföld (óránként) (Átszállási lehetőség:Ferencváros, Kőbánya-Kispest, Budapest-Keleti, Pécs, Sárbogárd, Kaposvár, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, Dunaújváros, Veszprém, Velence (Magyarország), Gárdony, Polgárdi, Siófok, Zamárdi, Fonyód, Balatonszentgyörgy, Keszthely, Nagykanizsa, Balatonfüred, Tapolca, Szombathely, Ajka, Zalaegerszeg, Őriszentpéter, Ljubljana és Zágráb felé) Budapest-Déli (óránként) Budapest-Keleti (munkanapokon reggel 2-szer) (Átszállási lehetőség: Budapest-Nyugati (Tokaj kör IC), Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Záhony, Hatvan, Miskolc-Tiszai, Hidasnémeti, Szerencs, Füzesabony, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Eger, Biharkeresztes, Lökösháza, Nyírábrány, Arad, Nagyvárad, Nagybánya, Szatmárnémeti, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Bukarest, Kassa, Ungvár és Kijev felé) Lébény-Mosonszentmiklós (munkanapokon reggel és este 1-szer) Mosonmagyaróvár (munkanapokon reggel és este 1-szer) Hegyeshalom (munkanapokon reggel és este 1-szer) (Átszállási lehetőség: Csorna, Szombathely, Rajka, Királyhida, Bécs, Salzburg, München és Pozsony felé) Rajka (munkanapokon reggel 1-szer) (Átszállási lehetőség: Pozsony felé)

Közúti közlekedés

Győr belvárosából Győrszentiván városrészbe 10-15 perc alatt érhetünk ki gépjárművel a Mártírok útja és a M19-es autóút igénybevételével, vagy Gyárváros városrész érintésével a Kandó Kálmán utca és a Hűtőházi út használatával, valamint az Mártírok útja Audi Hungaria felől a Vonal utca érintésével. Nyugati határszéle mellett elhalad a 813-as főút is.

Kerékpárosok számára külön, a gépjárművekkel megosztott közúti forgalom veszélyeivel nem járó kerékpárút is vezet a településre, amely a Hűtőházi út és a Hecsei út kereszteződésénél indul.

Közművek

Győrszentiván kiválóan ellátott közművekkel. Szinte minden utcában elérhető: a villamos hálózat, vezetékes víz, vezetékes gáz, szennyvíz elvezető csatornarendszer, csillagpont rendszerű kábeltelevíziós és kábeles internetszolgáltatás, vezetékes telefon és ADSL internetszolgáltatás.

Munkavállalási lehetőségek

Győrszentiván a győri ipari park tőszomszédjában van. Az ipari park közelsége megtámogatva a kiváló vasúti- és autóbusz-közlekedéssel elfogadható lehetőségeket nyújt a munkakeresők számára.

Látnivalói Római katolikus templom Kincsesház: 2026. május 9-én ünnepélyes keretek között újra megnyitotta kapuit Győr első és egyetlen tájháza, a győrszentiváni Kincsesház. A megújult épület nemcsak a településrész múltját őrzi, hanem közösségi összefogás erejének is méltó szimbóluma.

Itt születtek, itt éltek Szelényi Imre Rudolf (Győrszentiván, 1906. december 12. – Róma, 1964. május 17.) lelkész, teológiatanár. Éltes Mátyás (Győrszentiván, 1873. február 26. – Budapesten, 1936. október 17.) gyógypedagógus, az első magyar kisegítő iskola igazgatója.

Jegyzetek

Források Győr vármegye.

Külső hivatkozások http://kincseshaz.fw.hu/ (A kincsesház weboldala) http://mvbmk.hu/ (A Molnár Vid Bertalan közösségi ház weboldala) https://web.archive.org/web/20080926231740/http://www.kisalfoldvolan.hu/uj_menetrend/ctp-nd/lines.cgi?city=gyor (autóbusz-járatok) http://www.mav-start.hu/ (vasúti járatok) http://www.gyorszentivanse.hu (Győrszentiván SE weboldala)

Kategória:Győr városrészei Kategória:Győrhöz csatolt települések Kategória:Győr vármegye települései