bélyegkép|jobbra|250px|Doktorrá avatás királyi kitüntetés mellett. A Magyar Tudományos Akadémia nagy dísztermében 1895. október 30-án. A felolvasó dr. Kováts Gyula dékán Szladits Károly (máshol SzladicsDoktorrá avatás királyi kitüntetés mellett - Az eskü-tétel) (Dunaszerdahely, 1871. december 27. – Budapest, 1956. május 22.) magyar jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Fiatalkora
Gyermekkorát többek között szülővárosában és Budapesten töltötte, utóbbi helyen végezte el egyetemi tanulmányait. 1895. október 12-én szerezte meg egyetemi doktorátusát. Királyi kitüntetés mellett,Akik egész közép- és főiskolai pályafutásuk alatt mindig kitűnő eredménnyel tanultak, pályatársaik közt mindig a legkitűnőbbek közé tartoztak, s végül a doktori vizsgálatot is kitűnő sikerrel tették le. sub auspiciis Regis avatták doktorrá Hegedűs Lóránttal és Papp Ferenccel. (Azt megelőzően a legutolsó ilyen doktorrá avatás 1838. július 21-én történt; akkor gróf Cziráky Jánost avatták föl.) Ifjúkorában szoros kapcsolat fűzte a Huszadik Század című folyóirat körül szerveződő értelmiségi körhöz és baráti kapcsolatban állt Somló Bódoggal.
Tudományos pályafutása
Diplomájának megszerzése után az Igazságügy-minisztérium törvény-előkészítő osztályán kezdett el dolgozni. Ilyen minőségében részt vett az 1901-es magánjogi törvénytervezet előkészítésében. 1908-ban magyar magánjogból egyetemi magántanárrá képesítették. 1917-ben a Budapesti Tudományegyetemen kapott egyetemi tanári kinevezést. A 20. század első felének iskolateremtő személyisége a magyar magánjog-tudományban.
Grosschmid Béni követője volt a német–osztrák joghoz fűződő kritikus viszony tekintetében. Nem tartotta helyesnek annak teljes átvételét. Publikációs tevékenységének főbb jellemzői a gondos anyaggyűjtés, a részletes elemzés és az egyértelmű kifejezésmód volt. Tudományos munkásságának nagy jelentőségű eredménye a Magyar magánjog című gyűjteményes munka, amelynek főszerkesztője és – az alapvető elméleti részek kidolgozásával – egyik társszerzője volt. Hatkötetes, számos társszerzőt felvonultató monográfiájában (melynek szerkesztője és részszerzője volt) a második világháború előtti polgári jogot elemezte.
Már egyetemi tanárként vett részt az 1928-as magánjogi törvénytervezet tíz éven át tartó előkészítésében, kidolgozásában. 1942-ben távozott az egyetemről. Oktatói és tudományos tevékenysége mellett folyóiratszerkesztői munkássága is jelentős volt. 1914 és 1933 között a Jogtudományi Közlöny mellékleteként működő Magánjogi Döntvénytár című időszakos döntvénygyűjteményt szerkesztette, amely korának bírósági döntéseit publikálta, továbbá a Békejog és Békegazdaság című folyóiratot is 1920 és 1922 között. 1945 után a Jogtudományi Közlönynek első főszerkesztője, a hágai Állandó Nemzetközi Választottbíróságnak tagja volt.
1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1943-ban rendes, majd 1948-ban tiszteleti tagjává választották. 1949-ben tiszteleti tagsága megszűnt. 1953-ban Kossuth-díjban részesült.
Családja Két gyermeke ismert:http://real.mtak.hu/155941/1/~%20A%20Szladits%20csal%C3%A1d%20%C3%A9s%20a%20XX.%20sz%C3%A1zadi%20t%C3%B6rt%C3%A9nelem%20-%20%20DOKUMENTUMOK%20-%20J%C3%81P%202022-1%20sz%C3%A1m%20.pdf Szladits Imre (1906–1956 után) agrármérnök ifj. Szladits Károly (1911–1986) jogtudós
Főbb művei A házasságkötés szabályai. (1899) A magyar magánjog vázlata a bánya-, csőd-, kereskedelmi és váltójog alapelveivel I–II. (1902) A magyar magánjogi bírói gyakorlat, 1901–27 (összeállította, 1928) A magyar bírói gyakorlat. Magánjog I–II. (Villányi (Fürst) Lászlóval, Budapest, 1935) A magyar magánjog vázlata I–II. (Budapest, 1937) Magyar magánjog I–VI. (szerk., Budapest, 1938–1942) Magyar magánjog mai érvényében. Kötelmi jog I–III. (összeállította, 1942–1944)
Egyéb írásai
Szladits Károly levelei Somló Bódoghoz (Sajtó alá rendezte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta: Takács Péter). Iustum Aequum Salutare. 14. évf. 2018/3. szám, 277–323. o.
Jegyzetek
Források
dunaszerdahelyi.sk Nagy Attila 2023: 100 szerdahelyi történet. Dunaszerdahely, 71-72
Kategória:1871-ben született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar jogtudósok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Dunaszerdahelyiek Kategória:Zuglóiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek