A közkeletű nevén Közvágóhíd, teljes nevén a Budapesti Marhaközvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat egy nagy múltú, mára már megszűnt budapesti élelmiszeripari létesítmény, amely a Soroksári út – Vágóhíd utca – Mester utca – Máriássy utca által határolt nagy méretű telken helyezkedett el.
Története A Budapest IX. kerületében, a Soroksári út 58. szám alatt jegyzett 14 hektáros birodalmi–eklektikus stílusú épületkomplexum 1872-ben nyílt meg, hogy a közegészségügyileg veszélyes korábbi mészárszékek és magánvágóhidak helyett egységesen ellenőrzött húsfeldolgozás váljon lehetségessé a nagyvárosban. Nagyságát mutatja, hogy egyszerre 600 szarvasmarha befogadására volt alkalmas, és az első évben 185 000 állatot vágtak le benne. Tervezője Hermann von der Hude,Somorjai Ferenc: Budapest, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1996, , 201. o. kivitelezője Julius Hennicke volt.http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/kilencedik-kerulet-ferencvaros/item/1800-as-evek-vege-koezvagohid Kismarty-Lechner Jenő szerint „rendeltetéséhez képest, túlzott mértékben impozáns művészeti alkotás”nak épült.Kismarty-Lechner Jenő: Építőművészetünk a XIX. század második felében, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1945, 110. o.
Önálló üzemként az 1960-as évekig működött, majd más üzemekkel összevonva még két évtizeden át volt használatban. 1984-ben zárt be, épületeinek egy része 1994-ben műemléki védettség alá került. A közvágóhíd állapota idővel leromlott, hasznosítására, az épületek részleges elbontására, a terület rendezésére számos terv született. 2019-ben végül egy Orbán Viktorral és családjával, valamint Recep Tayyip Erdoğannal, Törökország elnökével baráti viszonyban lévő török vállalkozó, Adnan Polat cége a magyar állam jelentős összegű támogatása mellett szinte teljes mértékben lerombolta, miután a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek minősítette az épületegyüttes lebontását.https://greenfo.hu/hir/orban-asszisztalasaval-pusztitottak-el-a-kozvagohid-muemleket/#.Xk38caN7l2t 2020 óta az épületegyüttes helyén zsúfolt lakópark, luxusszálloda és irodaház komplexum épülSajó Dávid - Zsuppán András: Ledózerolták majdnem az egész védett Közvágóhidat, (Index.hu, 2019. december 2.) City Pearl néven, amely a beszámolók szerint majd „egyedülálló módon ötvözi a történelmi örökséget és a modern városi életformát.”https://index.hu/info/2026/03/21/elkeszul-a-city-pearl-masodik-uteme/
Érdekesség, hogy a közvágóhídhoz a szomszédságában a marhavásártérhttps://pestbuda.hu/uploads/media/news/0001/03/thumb_2531_news_big.jpghttps://pestbuda.hu/gallery/2021_DCS/j%C3%BAlius/2022%20jan/b82_-page-001.jpghttps://pestbuda.hu/gallery/2021_DCS/j%C3%BAlius/2022%20jan/b28-page-001.jpg csatlakozott 5000 szarvasmarha, vagy 10.000 aprómarha ideiglenes elhelyezésére,https://web.archive.org/web/20190607131044/http://budapestcity.org/03-muemlekek/09/Vagohid/index-hu.htm illetve a Máriássy utca túlsó oldalán (Máriássy út 5-7.) 1927-ben felépült egy Borjúvásárcsarnok is.https://epiteszforum.hu/borjuvasarcsarnok-uj-borben (Ez utóbbi épületet az ezredforduló után felújították, és irodaházként üzemel.)
Az évtizedek alatt lepusztult épületeket a főkapu és a víztorony kivételével 2019-ben rombolták le.https://epiteszforum.hu/csak-a-viztorony-es-a-kapu-maradt-a-kozvagohidbol--galeriaval A bejáratnál álló, Reinhold Begas belga szobrász két szobrát (bivalyt vezető férfi, bikával küzdő férfi) szintén nem bontották el.Kollin Ferenc: Budapesti üdvözlet, Helikon Kiadó, Budapest, 1983, , 201. o.
Vasúti kapcsolat Az üzem – a legtöbb gyárhoz hasonlóan – rendelkezett iparvágánnyal is. Az egyik 1914 előtt épült ki a Budapest-Dunapart teherpályaudvarból a Soroksári út felől. Ezt az iparvágányt 1950-ben bontották el.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/dunapart/index.html A Közvágóhídnak már 1908-as térképenhttps://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1908/?layers=99&bbox=2122385.743685048%2C6018329.744893521%2C2126931.358210882%2C6019939.699801778 szerepel a másik iparvágánya, amely a telep másik, Mester utcai oldala felől jött.https://vasutallomasok.hu/allomas.php?az=bufm Ez az iparvágány a Budapest–Kelebia-vasútvonal hídja alatt mintegy merőlegesen ment át, majd bekapcsolódott a Ferencvárosi I. számú Gázgyár, Ferencvárosi II. számú Gázgyár iparvágányába és innen ment Ferencvárosi rendező pályaudvar felé a Mester utcán át.https://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1895/?layers=97&bbox=2122655.4703373583%2C6018248.092529435%2C2127119.8705206392%2C6019848.492809156https://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1908/?layers=99&bbox=2122591.73364184%2C6018181.001314362%2C2127056.133825121%2C6019781.401594083https://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpghttps://hampage.hu/trams/kozvagohid/index2.htmlhttps://hampage.hu/trams/sinekpest4.html#mesterutca
Képtár
Jegyzetek
Források Közvágóhíd . Budapestcity.org Bontják az egykori Közvágóhidat – Galériával. Epiteszforum.hu. 2019. okt. 8. Bartha Dorka: Mi lesz veled, Közvágóhíd? – a terület múltja és jövője. Welovebudapest.com. 2017. aug. 17. Arold Péter: A közvágóhíd halála (Fotókkal) . Fovarosunk.info. 2019. okt. 23. Tari Tamás: Elképesztő érveléssel hagyta jóvá a Kormányhivatal Orbán török haverjának, hogy lebontsa a Közvágóhíd 39 épületét. Alfahir.hu. 2019. dec. 4. https://welovebudapest.com/cikk/2018/9/11/lerombolhatjak-a-muemleki-vedelem-alatt-allo-kozvagohid-jelentos-reszet-a-latvanytervek-alapjan Gönczi Ambrus: A Marhavágóhíd emlékére – 150 éve készült el a főváros egyik húsipari központja (pestbuda.hu, 2022. jún. 30.)
Filmfelvételek Magyar gyárak a millennium korában – Közvágóhíd – Youtube.com Budapest, elhagyatott Közvágóhíd – Youtube.com (a Vágóhíd belseje fél évvel az elbontása előtt, 2019. júl. 15-én)
További információk
Breuer Albert – Gulyás Károly: A Budapest székesfővárosi közvágóhíd és marhavásár ötvenéves története 1872–1922, A Székesfővárosi Házinyomda Kiadása, Budapest, 1928 (összeáll.) Pártényi József: A budapesti közvágóhidak és állat-vásárok 1873–1903, Pesti könyvnyomda, Budapest, 1903 Vincze Miklós: Kész a Közvágóhíd egyik megmaradt épületének felújítása, mögötte már látszik a projekt valódi mérete (24.hu, 2023. márc. 19.) https://vilagvasutai.hu/levilagitas/elveszettmarhav/elveszett_marhavasar.html https://index.hu/info/2026/03/21/elkeszul-a-city-pearl-masodik-uteme/
Kapcsolódó szócikkek Budapest elpusztult nevezetes IX. kerületi épületeinek listája Budapesti gyárak listája
Kategória:Budapest IX. kerülete Kategória:Eklektikus építészet Kategória:Budapest 19. századi építményei Kategória:Budapest lebontott építményei Kategória:Budapest műemlékei Kategória:1872-ben alapított szervezetek Kategória:Húsipar Kategória:Ipari műemlékek