jobbra|bélyegkép|250px|Jane Goodall, az intézet alapítója A Jane Goodall Intézet az Állatvilág Kutatásáért, a Természet Védelméért és az Oktatásért létrehozott nonprofit szervezet, amelyet 1977-ben Dr. Jane Goodall, főemlőskutató, környezetvédő, ENSZ Békenagykövet és Genevieve, San Faustino hercegnője alapított Kaliforniában.

Jane Goodall 1960-ban kezdte meg korszakalkotó pályafutását a Gombe Nemzeti Parkban, Tanzániában. A csimpánzokon végzett kutatása megváltoztatta az állatvilágról alkotott elképzeléseinket, bebizonyította, hogy a csimpánzok közelebb állnak hozzánk nemcsak genetikailag, de viselkedésükben is, mint gondolnánk. Munkája kezdetén érintetlen erdőben dolgozhatott, azonban az évek során a lakosság egyre nagyobb területeken irtotta ki a fákat, pusztította el az állatokat. Jane Goodall felismerte, hogy ahhoz, hogy a csimpánzok életben maradjanak, meg kell védenie az élőhelyüket, ehhez viszont az szükséges, hogy a helyi lakosság életkörülményei megfelelőek legyenek és a közös célt megismerve együttműködjenek a természetvédelmi munkában. E gondolkodás mentén alapult meg a Jane Goodall Intézet.

Eleinte az Intézet mindennapi tevékenységét bizottsági tagok és önkéntesek végezték otthonról. Az 1980-as évek elején a JGI beköltözött a Kaliforniai Tudományos Akadémia San Franciscó-i irodájába, ahol lényegében az USA és Afrika közötti „összekötő kapocsként” és irattárként működött.

Jane egyre gyakoribb közszereplései, szakmai helyzete és az érdeklődés megkívánta, hogy az Intézet Washingtonba költözzön. A JGI munkatársai szerencsések, mivel önkéntesek szűnni nem akaró áradata segíti munkájukat nagy lelkesedéssel és hatékonysággal.

A Jane Goodall Intézet 2011-ben a világ 23 országában van jelen.Janegoodall.ca

A szervezet munkája

A szervezet tevékenysége tükrözi a nevében találgató három témakört: az állatvilág kutatását, a természetvédelmet és a környezeti nevelést.Janegoodall.org

1) A Gombe Nemzeti Parkban folyó csimpánzkutatás mára a valaha volt leghosszabb terepi kutatássá nőtte ki magát. 2010. július 14-én ünnepelte munkásságának 50 éves évfordulóját Dr. Goodall. A kezdetben kizárólag viselkedéssel foglalkozó vizsgálatok mára interdiszciplinárissá váltak és segítséget nyújtanak a vírus (HIV)- és genetikai kutatásokban is.

2) A Jane Goodall Intézet természetvédelmi törekvései mára az összes kontinensen számottevőek. Legismertebbek azonban az afrikai országokban végzett programok. A szervezet közösségeken alapuló természetvédelmi programjának lényege, hogy a helyi lakosságot segítve, oktatást, egészségügyi ellátást, munkalehetőséget biztosítva vonja be azokat az erdők és a benne élő állatok megmentésébe.

3) Az oktatási programmal a Jane Goodall Intézet azt biztosítja, hogy a következő generációk tisztában legyenek tetteik felelősségével. A szervezet környezeti nevelési hálózata, a Roots & Shoots, magyarul Rügyek és Gyökerek a világ több mint 110 országában biztat gyerekeket és fiatalokat arra, hogy tegyenek a környezetükért, az állatokért és embertársaikért.

A szervezet tagjai

A Jane Goodall Intézet az Antarktisz kivételével világ összes kontinensén megtalálható.Janegoodall.ca

Európában: az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Svédországban, Svájcban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon. Afrikában Tanzániában, Ugandában, a Kongói Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Gíneában és Gabonban. Ázsiában: Hong-Kongban, Tajvanon, Kínában és Japánban, ezenkívül Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában

A Jane Goodall Intézet Magyarországon 2006-2008 A magyarországi intézet 2006-ban alapult Rügyek és Gyökerek Egyesület néven, közhasznú szervezetként. Fő profiljuk a környezeti nevelés volt, azzal a céllal, hogy iskolás korú gyerekekkel megismertessék a környezet-, állat- és természetvédelemmel kapcsolatos tetteik jelentőségét. A legrégebb óta működő újratáska programmal a nejlonzacskók problémájára hívják fel játékosan a figyelmet, míg a minden tavasszal megrendezésre kerülő Farmosi békamentéssel a kétéltűek veszélyeztetettségére és a környezetszennyezésre. A két projekt gyerekek és felnőttek körében is népszerű, üzeneteik elismerten fontosak. A harmadik, kutyamenhelyeket segítő programjuk tárgyi adományokkal és fizikai segítséggel támogatja a magyarországi menhelyek működését.

2009 A szervezet ebben az évben kibővítette tevékenységét egy Afrika programmal, a Téged keresnek! Mobiltelefon újrahasznosító kampánnyal. A projekt a mobiltelefonokban található tantál nevű fém bányászatára hívta fel a figyelmet és a készülékek újrahasznosítására buzdította az embereket. A tantált kongó keleti részén bányásszák, ezzel erdőket, állatokat és embereket pusztítva. A projekt bevételéből a Jane Goodall Intézet Kongói Demokratikus Köztársaságban működő szervezetét támogatja.

2010 2010-ben, a szimbolikus jelentőségű július 14-én vették fel a Jane Goodall Intézet nevet. Ezen a napon világszerte Jane Goodall munkásságának 50. évfordulóját ünnepelték. Dr Goodall a jeles napot Gombében töltötte. Magyarországon 2010. július 14-én Csányi Vilmos professzor tartott etológiai témájú előadást. Dr. Goodall Gombe 50 tiszteletére világkörüli turnét tartott. Magyarországon november 12-14-ig tartózkodott: egy nagy sikerű előadás mellett bemutatta legújabb, életrajzi filmjét, a Jane's journey-t és a tiszteletére szervezett fogadáson adott beszédet a magyarországi Brit Nagykövet rezidenciáján. 2010-et fémjelzi még a Roots & Shoots, vagyis Rügyek és Gyökerek program önálló honlapjának elindítása, kifejezetten gyerekek és pedagógusok számára.

2011 Az év elején a Jane Goodall Intézet elindította a „Dobj egy nagyot!” akciót, mely a mobiltelefon újrahasznosító projekt folytatása, ezúttal iskolákban. Ennek keretében 2011 májusában a magyar és kongói szervezet csereprogramot folytatott le, melynek során a kelet-kongói egészségügyi és környezeti nevelési projektekben vett részt a szervezet két munkatársa. A mobiltelefon újrahasznosításból származó bevétellel ismét a JGI kongói szervezetét támogatják.

A szervezet ezt követően környezeti neveléssel, Afrikát támogató programokkal és jelképes csimpánz-örökbefogadással foglalkozott.

2016 A Jane Goodall Intézet önkéntesei bekapcsolódtak a Budapest II. kerületében, a Vörös-Kőváron felfedezett haragossikló-állomány felmérésébe, ráirányítva a projektre magának Jane Goodallnak a figyelmét is, aki egyfajta szimbolikus hozzájárulásként saját kezűleg engedte szabadon az első nyomkövetővel felszerelt siklót a Vörös-Kőváron. Azóta ez a sikló a Jane nevet viseli, társaival együtt fontos adatokat szolgáltatva a fajának életmódjáról.

Jegyzetek

További információk A magyarországi Jane Goodall Intézet hivatalos honlapja A magyarországi Roots & Shoots hálózat hivatalos honlapja The Jane Goodall Institute The Jane Goodall Institute UK l'Institute Jane Goodall France Instituto Jane Goodall Spain Instituto Jane Goodall Institute Italia Jane Goodall Institut Deutschland Jane Goodall Institut Austria

Kategória:Természetvédelem Kategória:Civil szervezetek Kategória:1977-ben alapított szervezetek