Temesvári Tibor (Miskolc, 1941. november 13. – Sümeg, 2018. december 27.) labdarúgó, edző, történelem-irodalom-szakos tanár. Testvére a szintén elismert labdarúgó és edző, Temesvári Miklós.
Pályafutása Játékosként Egyetemi tanulmányai során került Debrecenbe, ahol történelem-magyar szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetem hallgatójaként. A civis városban igazolt labdarúgóként a DEAC csapatában játszott, később pedig a város elsőszámú csapatának, a DMVSC-nek lett a játékosa a hatvanas évek első felében, amellyel az NB I-ben szerepelt. 1966-ban a szintén NB I-es Ózd csapatában játszott. Ezután két egymást követő évadban is másodosztályú csapatokkal harcolta ki a legmagasabb osztályba való kerülést. Előbb a Videoton csapatával nyert bajnoki ezüstérmet az NB I/B-ben 1967-ben, majd az egriekkel nyert bajnoki címet szintén ebben az osztályban 1968-ban. A következő évadtól a Miskolci VSC játékosaként egy évad erejéig testvérével csapattársak voltak a borsodi megyeszékhely vasutas csapatában. 1972-ben a Dorogi AC csapatához igazolt, ahol a dorogiakkal bajnoki ezüstérmesként kiharcolták az NB I-be jutást, azonban az első osztályban már nem folytatta további pályafutását.Petrik József-Péntek Sándor: A Dorogi Bányász SC 75 éves Jubileumi Emlékkönyve/ A Dorogi Bányász labdarúgóiTesmevári Tibor nehéz napjai SümegenGyász – Meghalt Temesvári TiborDorogi-medence: Elhunyt a dorogi focicsapat egykori játékosa Edzőként Az aktív játéktól való búcsút követően edzői képesítést szerzett. Ült a másodosztályú Baja kispadján, majd a Veszprémmel ért el szép sikereket, amellyel beírta magát a helyi klub labdarúgásának történetének legfényesebb lapjaira. Elsőként a harmadosztályban szerepelt csapatával nyert bajnokságot az 1982–1983-as évadban, majd a sikeres osztályozó megvívásával a másodosztályba vezette a veszprémieket. A legnagyobb siker az 1987-1988-as bajnoki évadjában megszerzett bajnoki címmel az NB I-be való jutás volt.
Sikerei, díjai Játékosként Bajnoki cím: NB I/B - 1968 Kétszeres bajnoki ezüstérmes: NB I/B - 1967, 1972–1973 Edzőként Bajnoki címek: NB III. - 1982–1983, NB II. - 1987–1988 Sikeres osztályozó és NB II-be jutás: 1983
Jegyzetek
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Az Ózdi FC labdarúgói Kategória:Az Egri FC labdarúgói Kategória:A Miskolci VSC labdarúgói Kategória:A Dorogi FC labdarúgói Kategória:Miskolciak