A Szerémi borvidék vagy Szerémségi borvidék () történelmi borvidék Szerbia és kisebb részt Horvátország területén, a Szerémségben, a Tarcal-hegység lejtőin (a Fruška Gora Nemzeti Park területét kivéve) és a Duna mentén. Már a római korban létezett, a sirmiumi születésű Probus római császár nagyarányú szőlőtelepítést folytatott itt. A török hódoltságig a Magyar Királyság legjobb bortermő helyének számított; a szerémi borokat a középkorban a borok királyaként ismerték.
A fejlődést ugyanakkor gyorsan lerombolta a török hódítás. A szőlőművesek más tájakra, többek között a Tokaji borvidékre költöztek. A törökök kiűzése után, az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka alatt a szerémségi szőlőtermesztés és a bortermelés újra elterjedt. A trianoni békeszerződés elszakította hagyományos piacaitól, és így visszafejlődve élt tovább, bár a borkészítés nem szűnt meg teljesen. A második világháború után csak az állami gazdaságoktól kerülhetett kereskedelembe bor, a minőségi szempontokat pedig felülírták a mennyiségiek. Jugoszlávia szétesése tette újra lehetővé a magángazdaságok működését.
Földrajz A borvidék a Kárpát-medence déli részén, a Szerémség dombvidéki területein található. Fő termőterületei a Duna jobb partján kelet–nyugati irányban mintegy 80 km hosszan elnyúló Tarcal-hegység lejtőin fekszenek. Túlnyomó része Szerbiához, kisebb része Horvátországhoz tartozik. A térség tengerszint feletti magassága 70 és 300 m között változik, ezen belül a szőlők java része 90 m és 270 m között fekszik. A lejtők mérsékelt vagy enyhe meredekségűek. A meghatározó talajtípus a feketeföld, de a hegység lejtőin előfordul barna erdőtalaj, valamint rendzina, földes kopár talaj (regoszol) és köves váztalaj (litoszol) karbonátos szubsztrátumon is.
300px|bélyegkép|balra|Szőlők Ürög határában A szőlőterület a korábbi több ezer hektárról napjainkra lecsökkent, a 2012-es mezőgazdasági cenzus adatai alapján 2140,96 ha.
Éghajlat Éghajlata déli fekvésének köszönhetően kedvező, a napsütéses órák száma magas. A Tarcal-hegység védelmet biztosít az északról érkező hűvösebb levegővel szemben, déli lejtői pedig mediterrán, szubmediterrán jellegűek. A Duna és a Száva, valamint ártereik közelsége megfelelő páratartalmat biztosít.
Mérőállomás Winkler-index biológiailag hatásos hőösszeg Huglin-féle heliotermikus index hideg éjszaka index Karlóca 17,8 1717,7 1391,2 2150,7 12,8 148,9 1,4 2,7 0,5 Szávaszentdemeter 17,2 1591,8 1338,5 2143,1 10,8 168,4 3,6 2,4 2,3
Történelem A Szerémi borvidékről biztosan állítható, hogy már a római korban létezett: a szőlőművelés Domitianus és Traianus császárok gazdaságfejlesztési törekvései nyomán az 1. századra Sirmium (a Szerémség) egyik fontos gazdasági ágazatává vált. A 3. század végén a sirmiumi születésű Probus római császár nagyarányú szőlőtelepítést folytatott a Mons Almus (a Tarcal-hegység) lejtőin és a lábánál fekvő löszháton. A szőlők fontosságát növelte a Sirmiumi püspökség megalapítása.
Középkor A népvándorlás időszakában a terület ütközőzónának számított előbb a gepidák és a longobárdok, később a bolgárok és a frankok között. Ugyanakkor mind ők, mind a Kárpát-medencében egy időben túlsúlyba kerülő avarok, illetve a honfoglaló magyarok szívesen fogyasztották a bort, így feltehetőleg a szőlőművelés folytonos maradt. Az Árpád-korban már jelentős borszállítmányok indultak a Szerémségből; erről írásos említés először 1217-ből maradt fenn. Gertrúd magyar királyné meggyilkolása után Tőre fia Péter (a Bánk bán Petur bánja) itteni birtokait a király elkoboztatta és az egyháznak adta; ezen jött létre a Bélakúti ciszterci apátság, melynek francia és olasz szerzetesei francia fajtákkal bővítették a szőlőket, beindították a szervezett, nagy mennyiségben való szőlőtermesztést, és kapcsolataik révén hozzájárultak a szerémi borok európai elterjedéséhez. A szőlősgazdáknak adott kiváltságok előmozdították a termelést. Rajtuk kívül helyi birtokosok és távolabbi városok (Szeged, Kecskemét, Pest) polgárai is rendelkeztek szőlőbirtokokkal; egy 1522-es Bács vármegyei tizedjegyzék szerint például 77 szegedi polgár Péterváradon, Kamancon, Karomban (Karlóca), Zalánkeménben és Szerlökön (ma Ledince).
A borkereskedelem központja Karom volt. A szerzetesek javarészt szegedi kereskedőknek adták el az általuk termelt bort. A szállítás vízi úton, a Dunán és a Tiszán történt, ahonnan szekerekre rakodták át. A szerémi hordó űrmérete a 15. század közepétől a 17. század közepéig viszonylag állandó, 270–290 liter körüli volt; ez az abban a korban viszonylag nagynak számító hordóméret arra utal, hogy eleve távolsági kereskedelemre szánhatták.
A Szerémi borvidék a középkori Magyar Királyság legjobb bortermő helyének számított; az itteni borok Nagy Lajos és Mátyás király idejében már nemzetközi hírűnek számítottak. Az Adriai-tenger partvidékére raguzai kereskedők szállították. Különösen jelentős volt a lengyel export, ami érdekellentéteket is szült a szegedi és krakkói kereskedők, valamint a köztes, árumegállító joggal rendelkező városok – Kassa, Eperjes, Bártfa – polgárai között, így végül 1482-ben Mátyás királynak rendeletben kellett szabályoznia a kérdést. A királyok asztalára is innen került a bor már az árpád-házi királyok, Nagy Lajos és Zsigmond idejében is; Mátyás visegrádi palotájában a kútból szerémi bor folyt, II. Ulászló 1502-ben esküvőjére a kalocsai érsek pincéjéből hozatott 100 hordó szerémi bort; fia, II. Lajos asztalán pedig minden nap ott volt.
A szőlőfajták közül valószínűleg itt jelent meg először a kadarka – szerb közvetítéssel –, és innen terjedt el többek között az ezerjó, a furmint, a bakator, a kövidinka és a sárga muskotály is.
A fejlődést ugyanakkor gyorsan lerombolta a Nándorfehérvár elvesztésével járó 1521-es török hadjárat, majd a mohácsi vész: néhány évtizedig még van nyoma az innen származó boroknak, mint nehezen hozzáférhető, de létező termékeknek, a század közepére azonban a terület magyar lakossága elmenekült, és más borvidékeken kamatoztatta tudását. A szőlőművesek többek között Somlóra, illetve a Tokaji borvidékre költöztek; ezt alátámasztja több helység- illetve dűlőnév mellett szőlőfajták (köztük a furmint) átvitele és az aszúkészítés hirtelen megjelenése Tokajban.
Újkor 300px|bélyegkép|jobbra|Karlócai borászat pincéje A török hódoltság alatt a balkáni, nyílt erjesztésű vörösbortermelés nyert teret, a kadarka szőlőfajtával és a rácürmös nevű ízesített vörösborral. A törökök kiűzése után Karlóca a hódoltság korát lezáró karlócai békéről híresült el. A borvidék főként szerbekkel és horvátokkal, kisebb számban németekkel és magyarokkal népesült újra. Schams Ferenc 1833-as országos összeírása az ország 14 történelmi borvidéke közül másodikként említi a tokaji után, de ekkor borkivitele csekély volt, a borvidék helyi jelentőségűnek tekinthető.
Az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka alatt a szerémségi szőlőtermesztés és a bortermelés újra elterjedt. A Királyi Magyar Statisztikai Hivatal 1875-ös felmérése szerint Szerém vármegyében kataszteri hold szőlőterület volt a megye területének 1,43%-a. hl fehér és hl vörös mellett hl siller (félvörös) bor készült, jobb években pedig 65 hl aszúbor is. A meghatározó vörös kadarka és fehér szlankamenka mellett a jellemző fajták a dinka, a fehér góhér és a kékfrankos voltak. Bár nagy szaktudással rendelkeztek az itteni szőlészek, a termelés egy régi, a dunántúli borvidékeken már túlhaladott módszerrel folyt: a fejmetszéses művelés során az alacsonyra hagyott tőkéket minden évben kopaszra vágták, és a szőlő az új vesszőkön termett. Sem karózást, sem sorokat nem alkalmaztak, a kapálást viszont komolyan vették. Ezzel együtt a szőlővel és borral való foglalkozás kifizetődő volt. A filoxéravész a Szerémség szőlőit gyakorlatilag megsemmisítette. Ez után – többek között a kormány által támogatott szőlőrekonstrukciónak köszönhetően – az 1890-es évek végére felépült ugyan a borvidék, de a Szabadka, Palics és Kiskunhalas környéki szőlők már háttérbe szorították.
A trianoni békeszerződés elszakította hagyományos piacaitól, s így visszafejlődve élt tovább, bár a borkészítés nem szűnt meg. A magyarországi tulajdonosokat a hatóságok egy ideig nem háborgatták, de a közlekedés megnehezülése, valamint a szőlő és bor szállításának ellehetetlenülése miatt sokan eladták szőlőiket. Jugoszlávián belül ugyan jelentősnek számított, s a magyarországi piacokat a pezsgőkészítés 1920-as évekbeli beindítása valamelyest pótolta, azonban a két világháború között új beruházások nem történtek, a termelés stagnált. A 20. századra a szerémségi fajták jelentős része eltűnt.
A második világháború után a kommunista diktatúra a tulajdonviszonyokat erőszakosan átalakította: a földeket államosították, a gazdákat kolhozokba kényszerítették. Magánszemélyek hivatalosan nem termelhettek bort; a szőlőt le kellett adni az állami gazdaságokba, bor kereskedelembe csak onnan kerülhetett. A tervgazdálkodás elvárásainak megfelelően a minőségi szempontokat felülírták a mennyiségiek, ami a szerémi borvidék jelentőségének további csökkenéséhez vezetett, többek között az édes dalmát borok dömpingje miatt.
300px|bélyegkép|jobbra|Pincevendéglő Karlócán Jugoszlávia szétesése tette újra lehetővé a magángazdaságok működését. A termelők ugyanakkor jellemzően továbbra is a gyorsan értékesíthető folyóborra koncentrálnak, amit túlnyomórészt egy éven belül, éttermeknek értékesítenek. A fahordós érlelés ritka; palackos borokat alig készítenek, a kereskedelmi hálózat fejletlen. A borász családból származó Maurer Oszkár 1994 óta dolgozik a szerémi borvidék borászatának felélesztésén és a helyi magyar közösség erősítésén.
300px|bélyegkép|jobbra|Borászat homlokzata Ürögön
Települések A borvidék a következő községek területén fekszik: Palánka község Belcsény község Újvidék város Karlóca község Sid község Szávaszentdemeter város Árpatarló község India község Ópazova község Ürög község
Pincészetek A borvidéken 2170 háztartás rendelkezik szőlőterülettel (legnagyobb számban Sid községben), ami az összes mezőgazdasági tulajdon 5,7%-a. A legismertebb Maurer Oszkár, aki elsősorban fehér fajtákkal dolgozik, és törekszik a régi fajták – bakator, szerémi zöld, mézes fehér – megőrzésére, valamint az itt jellemző karós bekművelést alkalmazza.
Pincészet Tulajdonos Kulcsemberek Település Szőlőterület (ha) Megjegyzés Ačanski Pincészet Bánmonostor Acumincum Borászat Zalánkemén Adžić Borászat Temerin Aleks Borászat Újvidék Antonijević Borászat Ledince Bajilo Pincészet Karlóca Belo Brdo Borászat Cserög 15 Benišek Pincészet Karlóca Bikicki Borászat Belgrád/Bánmonostor 26 Brestovački Borászat Erdővég Burčel Todorov Borászat Pétervárad Deurić Borászat Kisremete 16 Do kraja sveta Pincészet Újvidék Došen Borászat Karlóca Dulka Borászat Karlóca Đurđić Borászat Karlóca Erdevik Borászat Erdővég 30 Gaston Wine Borászat Neszt Hopovo Szőlészet Ürög 5,61 Imperator Boutique Borászat Újbelgrád / Dombó 6,0 Kiš Borászat Karlóca Kovačević Borászat Ürög 20 Kurjak Borászat Karlóca Kuzmanović Pincészet Cserög Lumber Borászat Karlóca Mačkov Pince Borászat Ürög Maurer Borászat családi vállalkozás Maurer Oszkár 9 Milanović Borászat Szurdok Miljević Pince Borászat Óledince Milutinović Borászat Újvidék MK Kosović Borászat Karlóca 3 Moćanin Borászat Karlóca Molovin Borászat Sid Neštinska Vina Borászat Neszt Patkov Szőlészet Kereked 2 Patrijaršijska Dobra Borászat Karlóca Petrović Pincészet Karlóca Prekogačić Pincészet Belcsény Probus Pincészet Karlóca Quet Wine Borászat Bánmonostor 78 Radošević Borászat Belcsény Salaxia Borászat Dombó Šijački Borászat Bánmonostor 11 Stojković Pincészet Bánmonostor Šukac Pincészet Karlóca Tri međe i oblak Pincészet Neszt 0,6 Trivanović Pince Borászat Erdővég 55 Urošević Borászat Bánmonostor Veranda Borászat Piros Veritas Borászat Karlóca Vinarium Borászat Bánmonostor Vinat Borászat Erdővég Vinum Borászat Újvidék Živanović Borászat Karlóca
A kultúrában A szerémi borokat – a borvidék hírnevének megfelelően – jelentős számban említik énekek, költemények, többek között az alábbiak: