Eldar Ćivić (Tuzla, 1996. május 28. –) bosnyák válogatott labdarúgó, a Baltyika hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban A szülővárosában, a Sloboda Tuzlában kezdett el futballozni, majd 2012-ben csatlakozott a cseh Slovácko csapatához. 2015. március 14-én, 18 évesen a Příbram elleni összecsapáson debütált. 2016. április 2-án megszerezte első profi gólját a Sparta Praha elleni győztes mérkőzésen.

Sparta Praha 2017 májusában négy évre szóló szerződést írt alá a Sparta Prahával. Első mérkőzését a csapatban július 27-én a Crvena zvezda elleni Európa-liga-selejtezőn játszotta. Három nappal később a bajnokságban debütált a Bohemians ellen. 2018 februárjában a szezon végéig kölcsönadták a szlovák Spartak Trnavának. A 2017–2018-as szezonban a szlovák bajnokcsapat tagja volt.

Ferencváros 2019 nyarán a Ferencváros játékosa lett. Augusztus 25-én a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen debütált a magyar bajnokságban. A szezon végén a bajnokcsapat tagja lett.

A 2020–21-es bajnokság 3. fordulójában a Zalaegerszeg ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen óriási gólt szerzett. 2020. október 20-án debütált a Bajnokok Ligája csoportkörében az FC Barcelona elleni mérkőzésen. 2022. augusztus 18-án – csereként beállva – gólt lőtt az ír Shamrock Rovers ellen, az Európa-liga-selejtező rájátszásának első találkozóján (4–0); ez volt az első nemzetközi kupamérkőzésen elért találata. 2022. augusztus 3-án 100. alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen a klubban a Qarabağ ellen.

Baltyika 2025. június 4-én hároméves szerződést írt alá az orosz Baltyika csapatával.

Statisztika Klubcsapatokban Frissítve: 2026. május 17-én.

KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesen LigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Slovácko2014–15Cseh első liga3010—402015–16241——2412016–1721111—222Összesen48221—503 Sparta Prague2017–18Cseh első liga411010612018–192002000220Összesen 2413010281 Spartak Trnava (kölcsönben)2017–18Szlovák Super Liga8030—110 Ferencváros2019–20NB I25010703302020–2118120502512021–22251201003712022–23170—1112812023–24180411003212024–2520060100360Összesen 12321515311914 Baltyika2025–26Premjer-Liga18150—231Teljes karrier22162825413039

A bosnyák válogatottban Bosznia-Hercegovina ÉvMérk.Gólok201850201941202020202190202250202320202410Összesen281

Mérkőzései a bosnyák válogatottban Az eredmények a bosnyák válogatott szemszögéből értendők. #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2018. június 1. Dél-Korea 3 – 1barátságos mérkőzés2.2018. szeptember 8. Észak-Írország 2 – 1Nemzetek Ligája3.2018. szeptember 11. Ausztria 1 – 0Nemzetek Ligája4.2018. október 15. Észak-Írország 2 – 0Nemzetek Ligája5.2018. november 15. Ausztria 0 – 0Nemzetek Ligája6.2019. március 23. Örményország 2 – 1Eb-selejtező7.2019. június 8. Finnország 0 – 2Eb-selejtező8.2019. június 11. Olaszország 1 – 2Eb-selejtező9.2019. november 18. Liechtenstein 3 – 0Eb-selejtező10.2020. szeptember 4. Olaszország 1 – 1Nemzetek Ligája11.2020. szeptember 7. Lengyelország 1 – 2Nemzetek Ligája12.2021. március 24. Finnország 2 – 2Vb-selejtező13.2021. június 2. Montenegró 0 – 0barátságos mérkőzés14.2021. május 6. Dánia 0 – 2barátságos mérkőzés15.2021. szeptember 1. Franciaország 1 – 1Vb-selejtező16.2021. szeptember 4. Kuvait 1 – 0barátságos mérkőzés17.2021. szeptember 7. Kazahsztán 2 – 2Vb-selejtező18.2021. október 9. Kazahsztán 2 – 0Vb-selejtező19.2021. október 12. Ukrajna 1 – 1Vb-selejtező20.2021. november 13. Finnország 1 – 3Vb-selejtező21.2022. március 29. Luxemburg 1 – 0barátságos mérkőzés22.2022. június 7. Románia 1 – 0Nemzetek Ligája23.2022. június 11. Montenegró 1 – 1Nemzetek Ligája 24.2022. június 14. Finnország 3 – 2Nemzetek Ligája25.2022. szeptember 26. Románia 1 – 4Nemzetek Ligája26.2023. szeptember 11. Izland 0 – 1Eb-selejtező27.2023. október 13. Liechtenstein 2 – 0Eb-selejtező28.2024. március 21. Ukrajna 1 – 2Eb-selejtező

Sikerei, díjai Spartak Trnava Szlovák bajnok: 2018

Ferencváros Magyar bajnok (6): 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24, 2024–25 Magyar kupagyőztes (1): 2022 Magyar kupa ezüstérmes (2): 2024, 2025

Jegyzetek

Források

Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Az 1. FC Slovácko labdarúgói Kategória:A Sparta Praha labdarúgói Kategória:A Spartak Trnava labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Magyarországon játszó külföldi válogatott játékosok Kategória:Élő személyek