Kaposi Edit (Vass Lajosné) (Budapest, 1923. február 16. – Budapest, 2006. április 13.) magyar tánctörténész, etnológus.

Életpályája Szülei: Kaposi József és Csóka Julianna voltak. 1943–1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatója volt. 1949–1950 között a Magyar Táncszövetség munkatársa volt. 1951–1979 között a Népművészeti, később a Népművelési Intézet táncosztályának tudományos munkatársa volt. 18 évig a Táncművész Szövetség elnökségi tagja, a tudományos tagozat vezetője. 1953–1971 között a Táncművészeti Értesítő, 1972–1989 között a Hungarian Dance News szerkesztőjeként dolgozott.

Kutatási területe a néptánc- és társastánctörténet, valamint a magyar színházi tánckultúra.

Sírja az Új köztemetőben található (20-5-1). bélyegkép|jobbra|200px|Vass Lajos és Kapos Edit sírja Budapesten. Új köztemető: 20-5-1.

Magánélete 1948–1992 között Vass Lajos (1927–1992) karnagy, zeneszerző volt a párja. Egy fiuk született: Dániel (1953).

Művei Népi táncainkról (Budapest, 1952) Magyar népi táncok, táncos népszokások (Maácz Lászlóval, Budapest, 1958) Magyar tánctörténeti áttekintés a honfoglalástól a felvilágosodásig (Budapest, 1959) Kis könyv a táncról (Merényi Zsuzsával, 1961) A társtáncok története a reneszánsztól napjainkig (Budapest, 1976) Magyar táncművészet (Pesovár Ernővel, 1985) Bodrogköz táncai és táncélete 1946–1948 (1999)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Magyar néprajzi lexikon

További információk Magyar táncművészeti lexikon. Szerkesztette: Dienes Gedeon. Planétás–Magyar Tánctudományi Társaság, Budapest, 2008.

Kategória:Magyar tánctörténészek Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek