bélyegkép|270px|Szentiványi Béla első feleségének Salgó Ilona színésznőnek a portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1931) Szentiványi Béla, született Czéder Béla György (Budapest, 1895. június 28. – Budapest, 1959. október 7.)Halálesete bejegyezve a Budapest XIV. kerületi állami halotti akv. 1023/1959. folyószáma alatt. színész, színházi rendező, színigazgató.
Életútja
Czéder Imre rézműves és Lechner Mária fia. Az iparművészeti iskola elvégzése után bevonult a katonasághoz. Leszerelése után, 1908 novemberétől Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt. 1919 márciusában szerződött az Apolló Kabaréhoz, majd az Andrássy úti Színház, a Várszínház és a Belvárosi Színház tagja lett. A várszínházi működése alatt nagy sikert aratott Szilágyi László Levendula című darabjában, Steiger Flórián szerepében. Ebben a szerepben látta meg Beöthy László, aki a Belvárosi Színházhoz szerződtette. Itt mint kitűnő beugró-színész működött két éven keresztül, de ambícióját nem tudta kielégíteni és ezért a szegedi városi színházhoz szerződött operettrendezőnek és színésznek. Egy évi működése után Alapi Nándor Országos Kamara Színházához szerződött rendezőnek, majd 1928 szeptemberében maga is színigazgató lett és Országos Művész-Színház név alatt stagione-társulatot vezetett, országos sikerrel. 1933-ig bejárta az egész országot, jelentős színészek léptek fel társulatában. 1936–37-ben a Bethlen téri Színház, 1939–40-ben az Operett Stagione tagja volt, majd 1941-től 1943-ig az Új Magyar Színház rendezőjeként működött. Újítása volt a pillanatok alatt átalakítható díszlet. Nevét 1953-ban magyarosította hivatalosan. Halálát szívkoszorúér-keményedés és -szűkület, szívizom-hegesedés okozta.
Első felesége Salgó Ilona (Budapest, 1895. június 5. – ?) volt, akivel 1927. május 31-én házasodott össze Budapesten.A házasságkötés bejegyezve a Bp. I. ker. állami házassági akv. 286/1927. folyószáma alatt. 1920 szeptembertől működött a színi pályán; szerződései: Várszínház, szegedi színház, Országos Kamara színház és a férje, Szentiványi Béla országos művészszínházánál működött, mint drámai szende. Legjobb szerepei: Váljunk el: Cyprienne, Krétakör: Hai Tang, Hamlet: Ophélia, stb. 1941-ben váltak el.P.VI.11.721/1990/3.sz. pestvidéki kir. tszéki ítélet.
1937-ben Miskolcon ismerte meg második feleségét, Zimonyi Mártát. 1941. augusztus 1-jén vette feleségül Budapesten, a Józsefvárosban,A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami házassági akv. 1142/1941. folyószáma alatt. gyermekük: Márta (szül. 1944. május 1.).
Fontosabb szerepei
Leander (Molière: Botcsinálta doktor) Horkai Feri (Herczeg Ferenc: A Gyurkovics-lányok) Ságody Jenő (Szenes Béla: Az alvó férj)
Főbb rendezései
Jean Gilbert: A nagy nő, A kis huncut ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében Brandon Thomas: Charlie nénje Huszka Jenő: Lili bárónő
Filmszerepei
Lelki klinika (1941) – a Reggeli hírek munkatársa Kétezerpengős férfi (1942) – előleget kérő alkalmazott Házassággal kezdődik (1942-43) – főorvos Lejtőn (1943) – katonai tábornok
Jegyzetek
Források
Magyar színházművészeti lexikon Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Hangosfilm
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek