Szabó Gábor (Sárospatak, 1927. január 2. – Debrecen, 1996. december 14.) magyar orvos-biológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1973, rendes: 1982). Az orvostudományok kandidátusa (1956), az orvostudományok doktora (1971).
Életpályája Szabó Gyula körorvos és Schwartz Frida fia. 1944-ben érettségizett a sárospataki református kollégium angol tagozatán. A háború alatt őt és családját deportálták. Szülei és bátyja a holokauszt áldozatai lettek. Ő tizenhárom hónapot töltött koncentrációs táborokban, majd hazatért és beiratkozott a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, melynek 1945 és 1951 között hallgatója volt.Orosz László: Szabó Gábor – Megemlékezés (1997) Magyar Tudomány – A MTA folyóirata Online elérhető 1948–1951 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetének demonstrátora volt. 1951-től foglalkozott mikrobiális genetikával. 1951–1956 között a DOTE Gyógyszertani Intézetének aspiránsaként dolgozott az antibiotikum-osztályon. 1956-ban Moszkvában volt tanulmányúton.
1956–1963 között a DOTE Biológiai Tanszék, illetve Intézet egyetemi docense volt. 1959-ben Cambridge-ben vendégkutató volt. 1963–1993 között a Biológiai Intézet igazgatójaként dolgozott. 1963–1996 között egyetemi tanár volt. 1963–1966 között a DOTE oktatási rektorhelyetteseként dolgozott. 1964-ben a Humángenetikai Intézetben tanult Koppenhágában. 1971–1972 között New York-ban, Rockefeller Egyetemen volt vendégkutató. 1973–1979 között a DOTE rektora volt. 1987–1991 között a WHO főigazgatóságának tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. 1990–1993 között a Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke volt. 1990-től az Academia Europaea tagja volt.
Megszervezte az általános és az orvosi genetika, orvosi biológia oktatását. A Magyar Genetikusok Egyesület alapítója és elnöke volt. A Magyar Humángenetikai Társaság tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Tudományos Akadémia Genetikai Bizottságának tagja volt. Az Acta Biologica szerkesztőbizottságának tagja volt. Kutatási területe az antibiotikumoknak (sztreptomicin) az őket termelő mikroorganizmusok életében betöltött szerepe, a mutáció, az egyedfejlődés, a magasabbrendű szervezetek külső DNS-sel való genetikai transzformációja. 150 közlemény szerzője, egyetemi orvosi biológiai tankönyv (1970) és számos genetikai, biológiai egyetemi jegyzet társszerzője.
Magánélete 1951-ben házasságot kötött Séra Ibolyával. Két fiuk született: Gábor (1953) és Sándor (1957).
Művei Új módszer a mikroorganizmusok által termelt hatóanyagok biológiai kutatására. Kísérletes Orvostudomány (1953) Streptomyces griseus streptomycin iránti resistentiája és antibiotikum termelése (Debrecen, 1955) Studies on the Resistence to Streptomycin of Streptomyces griseus. Acta Biologica; Group-wise Growth of Streptomyces in a Medium Containing Streptomycin. Archiv für Mikrobiologie (1957) Az antibiotikumok szerepe a természetben (Orvostovábbképzés, 1964) A New Component from the Cell Wall of Streptomyces griseus. Acta Microbiologica; A differenciálódás tanulmányozása mikroorganizmusokon. MTA Biológiai Tudományok Osztálya Közleményei (1967) Change of Resistence to Lysozime and Ultrasonic Disintegration of the Mycelium of Streptomyces griseus under the Influence of Chelating Agents and Polyvalent Cations. Canadian Journal of Microbiology (1967) Differenciálódás celluláris szinten. In: A genetika biokémiai problémái (Budapest, 1969) Orvosi biológia (Budapest, 1970) Streptomyces griseus differenciálódását befolyásoló anyag izolálása és hatásmódjának tanulmányozása (Debrecen, 1970) Az antibiotikumok biológiai szerepe. In: Antibiotikumok és vírusok biológiája (Budapest, 1978) Autoregulators of Secondary Metabolite-ProducingStreptomyces. In: Microbial Physiology and Manufacturing Industry (Budapest, 1988) Összes műveinek jegyzéke a Magyar Tudományos Művek Tárában: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10079417
Díjai Munka érdemrend arany fokozata (1965, 1976) Pro Universitate-emlékérem (1976) Weszprémi István-díj (1977) Kiváló Munkáért (1979) A DOTE Kiváló Dolgozója (1980) Apáczai Csere János-díj (1987) Atomki-emlékérem (1987) Bocskai István-díj (Debrecen megyei jogú várostól) (1993) Pro Scientia emlékérem (MTA Területi Bizottsága) (1996) Debrecen díszpolgára (1996)
Jegyzetek
Források Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1996, Biográf Kiadó, 1997. https://web.archive.org/web/20190814163102/http://www.orvostortenelem.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/5.1.7/90eves_debreceni_szabo_gabor.pdf Névpont.hu Nemzeti Örökség Intézete
További információk Kapusz–Petrovics–Vásárhelyi: Kilencvenéves a debreceni orvosképzés. 3. átdolgozott kiadás (Debrecen, 2008) Bot György, Kapusz Nándor: Nyolcvanéves a debreceni orvosképzés. Intézetek és klinikák története, professzorainak életrajza: 1918-1998. Debrecen, Debreceni Orvostudományi Egyetem, 1998. Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001. Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Markóczy Mária. Budapest, Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990.
Magyar tudományos akadémiai almanach az …évre. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1861-1918, 1921, 1924-1943. 77 db. – 1973, 1986, 1991, 1997, 2001. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerkesztette: Szluka Emil, Schneider László. Budapest, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1988.
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar biológusok Kategória:A Debreceni Egyetem rektorai Kategória:Debreceniek Kategória:Debrecen díszpolgárai Kategória:Apáczai Csere János-díjasok Kategória:MTA-tagok Kategória:1927-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek