Gemma Chan (London, 1982. november 29. –) kínai származású angol színésznő.
Leginkább a Kőgazdag ázsiaiak című 2018-as vígjátékból, valamint a Humans című sci-fi sorozat egyik főszereplőjeként ismert.
Élete Fiatalkora és tanulmányai Londonban született kínai szülők gyermekeként. Édesapjai hongkongi mérnök, édesanyja szülei Kínából települtek át Skóciába.
Nyugat-Kentban nőtt fel, az orpingtoni Newstead Wood School for Girls lányiskolába járt, majd az oxfordi Worcester College-on diplomázott jogi területen. A jogi pályát hamarosan színészi hivatásra cserélte, a Drama Centre London drámaiskolában kezdett tanulni.
Pályafutása 2006-ban modellként szerepelt a Project Catwalk realityshow első évadában, 2009-ben pedig a BBC sorozatában, a Ki vagy, doki?-ban kapott epizódszerepet, ahol egy geológust alakított. Ezután az Egy call-girl titkos naplója állandó szereplője lett, amelyet további televíziós felkérések követtek. Egyik legismertebb szerepét 2015 és 2018 között játszotta a Humans című sci-fi sorozat egyik főszereplőjeként, mint Anita/Mia, egy antropomorf robot. 2018-ban a Watership Down egyik karakterének szinkronhangja volt.
Filmvásznon először a When Evil Calls című független horrorfilmben volt látható, 2006-ban. Játszott a Sanghaj című háborús drámában, a Vizsga című pszichothrillerben, valamint a Submarine című drámában. Chan elkötelezett támogatója az emberi jogoknak, ezért az Amnesty International számára is készített egy filmet Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 60. évfordulójára. Kisebb szerepekben látható volt a Jack Ryan: Árnyékügynök, a Legendás állatok és megfigyelésük, valamint a Transformers: Az utolsó lovag című nagyszabású mozifilmekben is.
2018-ban érkezett el számára az igazi ismertség, amikor főszereplő lett a Kőgazdag ázsiaiak című romantikus vígjátékban.Karen Gilchrist. "Growing up different helped me do my job better, says ‘Crazy Rich Asians’ star Harry Shum Jr.," CNBC, 29 April 2019. 2019-ben a Marvel Studios szuperhősfilmjében, a Marvel Kapitányban volt látható mint Minn-Erva, a kree fajba tartozó elitkommandós.
A filmezés mellett színházban is játszik, a színpadon a Hampstead Theatre-ben debütált Bertolt Brecht Turandot című darabjának feldolgozásában, Anthony Clark rendezésében. A BBC Radio 4 rádiós műsorában is volt már meghívott vendég. 2019-ben szerepelt a brit Vogue magazin címlapján.
Magánélete 2013-ban tanúként jelent meg az Old Bailey bíróságon, miután szemtanúja volt egy halálos kimenetelű késelésnek Londonban, a Putney Bridge metróállomásnál.
2018 decembere óta Dominic Cooper színésszel alkotnak egy párt, akivel 2017-ben együtt szerepelt a Stratton című filmben.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 When Evil Calls Molly Nelson 2009 Vizsga Exam kínai lány Zakariás Éva Sallai Nóra 2010 Pimp Bo Sanghaj Shanghai Shin Shin Submarine Submarine Kim-Lin 2013 A hasonmás The Double bírónő 2014 Jack Ryan: Árnyékügynök Jack Ryan: Shadow Recruit Amy Chang Varga Gabriella 2015 Families Chen-Lin 2016 Legendás állatok és megfigyelésük Fantastic Beasts and Where to Find Them Madam Ja Csou Kis-Kovács Luca 2017 Transformers: Az utolsó lovag Transformers: The Last Knight Quintessa (hang és motion capture) Sallai Nóra Stratton Stratton Aggy Varga Gabriella 2018 Kőgazdag ázsiaiak Crazy Rich Asians Astrid Leong-Teo London Fields Petronella Két királynő Mary Queen of Scots Elizabeth Hardwick 2019 Mr. Malcolm's List (rövidfilm) Miss Thistlewaite Marvel Kapitány Captain Marvel Minn-Erva Laurinyecz Réka Intrigo: Dear Agnes Henny 2020 Szabad szavak Let Them All Talk Karen Kelemen Kata 2021 Raya és az utolsó sárkány Raya and the Last Dragon Namaari (hangja) Györfi Laura Örökkévalók Eternals Szirszé Gombó Viola Lotti 2022 Nincs baj, drágám Don't Worry Darling Shelley Kelemen Kata 2023 Az Alkotó The Creator Maya Fey Gáspár Kata A fiú és a szürke gém The Boy and the Heron Nacuko (angol hangja) Sipos Eszter Anna 2025 The Actor Edna 2026 Josephine Claire
Televízió 170px|bélyeg|2014-ben
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2006 Project Catwalk önmaga 10 epizód (döntős) 2009 Ki vagy, doki? Doctor Who Mia Bennett 2010 Sherlock Sherlock Soo Lin Yao 1 epizód (A vak bankár) Kockafejek The IT Crowd Ivana 1 epizód 2011 Fresh Meat Ruth 3 epizód Egy call girl titkos naplója Secret Diary of a Call Girl Charlotte főszerep (4. évad) 2012 True Love Kathy minisorozat (1 epizód) Bedlam Kiera főszerep (2. évad) 2013 Halál a paradicsomban Death in Paradise Jennifer Cheung 1 epizód Shetland Hattie James 2 epizód Dates Erica minisorozat (2 epizód) 2014 The Game Chen Mei minisorozat (2 epizód) 2015 Tesók Brotherhood Miss Pemberton 3 epizód 2015–2018 Humans Humans Anita / Mia 2016 Rémes rímek Revolting Rhymes Hófehérke (hangja) 2 epizód 2018 Gesztenye, a honalapító Waterhsip Down Dewdrop (hangja) minisorozat (4 epizód) 2019 I am Hannah Hannah 1 epizód 2020 Thunderbirds Are Go! Kwark professzor (hangja) 1 epizód 2023 Extrapolációk Extrapolations Natasha Alper minisorozat (1 epizód) Az afterparti The Afterparty Zoë 1 epizód
Színház Év Cím Szerep Színház 2015 The Homecoming Ruth Trafalgar Studios 2008 Turandot Ragged / Shu Meh / Su Hampstead Theatre 2012 The Sugar-Coated Bullets of the Bourgeoisie Finborough Theatre 2013 Our Ajax (világpremier) Pallasz Athéné Southwark Playhouse Yellow Face (UK premier) Leah Anne Cho The Park Theatre 2014 Yellow Face Royal National Theatre
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Angol szinkronszínészek Kategória:Londoniak