Dr. Takó Sándor (Budapest, 1988. december 15. –) Sára Sándor-díjas, és kétszeres Magyar Mozgókép-díjas producer, filmrendező, jogász, egyetemi oktató. Az első Netflix forgalmazású magyar filmsorozat, A martfűi rém producere. A Magyar Művészeti Akadémia alumni ösztöndíjas alkotója. A világhírű magyar filmesek életműveit feldolgozó Magyarok Hollywoodban könyvsorozat szerkesztője, kiadója. A Nemzeti Filmiroda Korhatár Bizottságának tagja.

Életpályája 2007-ben érettségizett a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban. 2011-ben szerzett ’European Business Law’ diplomát az SAAS Foundation ösztöndíjasaként a nagy-britanniai University of Abertay Dundee jogi karán.

2012-ben végzett a Budapest Film Akadémia első, alapító évfolyamában, filmrendező-forgatókönyvíró szakirányon.

2013-ban szerzett jogász diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

Két féléves tematikára épülő filmjogi kurzusait 2015 óta oktatja különböző egyetemeken.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának, a Metropolitan Egyetem Média- és Mozgóképművészeti Intézetének, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézetének megbízott oktatója.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje, valamint az egyetemen működő, Dr. Koltay András által vezetett Médiajogi Kutatócsoport, valamint a Dr. Pogácsás Anett által vezetett Szellemi Tulajdonjogi kutatócsoport tagja. Számos jogi tanulmány szerzője, hazai és nemzetközi konferenciák, workshopok rendszeres előadója. A Magyar Művészeti Akadémia kiadásában 2021-ben jelent meg 'Film és jog a gyakorlatban – A filmkészítés egyes magánjogi kérdései' című tankönyve a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A 2022-ben megjelent Szellemi Alkotások joga című egyetemi tankönyv szakmai lektora.

Gyakran hívott zsűritag különböző filmfesztiválokon.

Oktatói tevékenysége mellett 2011 óta tevékenykedik a hazai és nemzetközi filmgyártás területén filmalkotóként, jogi tanácsadóként.

2020 és 2023 között a Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozatának ösztöndíjas alkotója, 2023 szeptembere óta az MMA Alumni ösztöndíjasa. A Nemzeti Filmiroda mozifilmeket besoroló Korhatár Bizottságának tagja.

2026. március 13-án a Nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban "A nemzeti identitást erősítő történelmi filmek és könyvkiadványok létrehozásáért, valamint kiemelkedő tudományos és oktatói tevékenységéért" állami elismerésben, Sára Sándor-díjban részesült.

Filmes tevékenysége 2018-ban alapította meg saját produkciós cégét, a hazai vonatkozású, de nemzetközi piacra szánt filmeket gyártó, filmszakmai kiadványokat kiadó FilmHungary-t.

2019 óta forgatja Fox vs Zukor – Egy hollywoodi történet című mozi bemutatásra készülő egész estés dokumentumfilmjét a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Nemzeti Filmarchívummal partnerségben, amely film Hollywood két magyar származású alapító atyjáról, a Paramount Pictures-t alapító Adolf Zukorról, és a 20th Century Fox stúdióalapítójáról, William Foxról életéről és Hollywood megalapításáról szól. A világhírű UCLA Egyetem Film és Televíziós Intézetének szervezésében nemzetközi előadás-sorozatot tartott Los Angelesben 2019 novemberében Zukor és Fox munkásságáról, valamint Hollywood és a magyarok kapcsolatáról. Az Egyesült Államok és Magyarország diplomáciai kapcsolatának 100 évfordulója alkalmából a Liszt Institute New York felkérésére angol-magyar nyelvű interjúfilmet készített a két legendás filmmogul történetéről. A 22 perces, számos korabeli archív képet és felvételt tartalmazó kisfilmben az alkotók mellett megszólalnak a magyar film különböző képviselői a Zukor és Fox életmű kérdései kapcsán, köztük a nemzetközi Emmy-díjas Gera Marina, az Oscar-díjas Rofusz Ferenc, a Kossuth-díjas Sándor Pál, Fülöp József, a MOME rektora, Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója, és Gelencsér Gábor filmtörténész. A film 2021 novemberében debütált a Liszt Institute New York online felületein. A Nemzeti Filmintézet 412,65 millió forintos támogatásával 2023-ban, kezdődött meg a film gyártása, olyan közreműködőkkel, mint az Oscar-díjas Kevin MacDonald, valamint a többek között a Trainspotting producereként is ismert, BAFTA-díjas Andrew MacDonald. Kiemelt partnere a filmnek még az ötszörös Emmy-díjas, a Paramount és a 20th Century Fox stúdiónak is világsikereket gyártó Csupó Gábor is.

A Puskás Ferenc gyermekkori kalandjait bemutató Puskás Öcsi és barátai című animációs sorozat producere. A pilot epizódot a Nemzeti Sporttal együttműködésben nagy sikerrel mutatták be 2020 április elsején, a világhírű futballista születésének 94. évfordulóján. A filmből a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2023-ban 12 részes mesesorozat készült. A teljes sorozatot 2023. május 29-től vetíti az M2. A sorozatért 2024 júniusában az év legjobb animációs rövidfilmjének kategóriájában átvehette a Magyar Mozgókép-díjat.

A martfűi rém című négyrészes mini-sorozat producere. A martfűi rém első magyar sorozatként debütált a legnagyobb nemzetközi streaming szolgáltatón, a Netflixen 2020 augusztusában. A sorozat napokig a szolgáltató legnépszerűbb tartalma volt Magyarországon. A sorozat alkotójaként a texasi SXSW fesztiválon az év legjobb főcím díjára jelölték, olyan filmek alkotóival együtt, mint a Queen's Gambit. A sorozat producereként 2021-ben az év sorozat kategóriában Balatonfüreden átvehette a Magyar Filmakadémia által odaítélt Magyar Mozgókép Szemle díjat.

A 2021 áprilisában debütált Erdély – Ég és föld között ismeretterjesztő sorozata, amelynek ötletgazda-producere, társrendezője volt. A produkciót a Magyarországon sikeres madártávlatból sorozatok mintájára, egy drónra szerelt nagy felbontású kamerával forgatták. Három évig készítették az alkotók, több mint húszezer kilométert megtéve, száznál is több legendás erdélyi helyszínt bejárva. A sorozat narrátora Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész. A produkció nagy sikerrel debütált a pünkösdi hosszú hétvégén, 670 ezer nézőt ültetett a televíziók elé a Duna TV-n, ezzel országos szinten a hétvége egyik legnézettebb műsora volt. A produkció 2025-ben elnyerte a Göcsej Filmfesztivál legjobb filmjének járó díjat.

Az államalapítás ünnepén, 2023. augusztus 20-án a Duna televízió ünnepi műsorkínálatában debütált Az Árpádok felemelkedése című történelmi dokumentumfilmje. Álmos és Árpád vezér a korai magyar történelem első ismert államférfiai. Az Árpádok felemelkedése illusztrált jelenetekkel, ismeretterjesztő módon ered Álmos, Árpád és a magyarság nyomába. A film a jól ismert regéinken túl, a korabeli források feldolgozásával jeles szakemberek közreműködésével mutatja be a magyarok korai történelmét, és a következő évszázadokat meghatározó Árpád nemzetség egyedülálló felemelkedéstörténetét is. A filmet olyan neves szakértők segítették, mint Sudár Balázs, Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai, B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus, Révész László, a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora, Szenthe Gergely és Soós Bence, a Magyar Nemzeti Múzeum régészei, továbbá Cs. Andrási Réka, a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész. A dokumentumfilmet a nagy sikerű Erdély – Ég és föld között című sorozatot is jegyző Csillagos Ötös Kft. gyártotta, producere Takó Sándor, forgatókönyvírója-rendezője Bárány Krisztián, szakértője Sudár Balázs, narrátora Csernák János, zeneszerzője Cseh István voltak. A filmet a kritika kiválóan fogadta, a Mandiner "példaértékű összefogás eredményeként" értékelte, a Magyar Nemzet azt emelte ki, hogy Az Árpádok felemelkedése az első film, amely "átfogóan mutatja be a magyarság IX-X. századi történetét". A HVG kritikusa, Lenthár Balázs a magyar történelmi dokumentumfilmek követendő példájaként említette a filmet, kritikájában azt írta, hogy "(...)míg A pozsonyi csatán, meg az Aranybullán leginkább csak – vérmérséklet függvényében – kacagni, illetve bosszankodni lehet, addig a Lovakon nyergekben, illetve a nem rég bemutatott Árpádok felemelkedése című filmek segítségével közelebb juthatunk a IX.–X. századi magyarság megértéséhez." A kritikában kiemelte, hogy a film "nem arra használta a történeti hátteret, hogy aktuálpolitikai üzeneteket csomagoljon bele, hanem egész egyszerűen egy történeti korszak mélyebb megértetésére tett kísérletet." A Cinemániás filmkritikus oldal úgy fogalmazott, hogy "manapság, amikor finoman szólva megosztó produkciók látnak sorra napvilágot hazánk történelmével kapcsolatosan, felemelő érzés az alkotók őszinte törekvését látni, miszerint olyan mozgóképpel meséljenek őseinkről, melyeket bárki nyugodtan megnézhet, nem fog benne csalódni. Létezik még ugyanis ismeretterjesztő alkotás, amely valóban szívből készül, legbensőbb indíttatás által kerül a vászonra és teljes mértékben hitelesen akarja tudtunkra adni; micsoda büszkeség magyarnak lenni." Ch Gáll András, az Index.hu kritikusa a következőket írta Takó filmjéről: "Mértéktartás, tárgyilagosság, forráskritika, és mindenekelőtt profizmus. Ezek azok a kellékek, amelyek nem árt, ha rendelkezésre állnak egy olyan Ismeretterjesztő történelmi dokumentumfilm forgatókönyvének elkészítésekor és forgatása közben, mint Az Árpádok felemelkedése című 54 perces alkotás, ami hosszát tekintve átmenetet képez a rövidfilm és az egész estét betöltő mozi között. Márpedig Takó Sándor producer, Bárány Krisztián rendező és nívós történészcsapatot összefogó, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Sudár Balázs, az iszlám misztika felkent tudora rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal."

A világhírű feltaláló, Nikola Tesla fiatalkorát és magyarországi időszakát feldolgozó Nikola Tesla – A fény gyermeke című dokumentumfilm rendezője, producere. A film Tesla közép-európai származását, s annak egyes állomásait mutatja átfogó módon. A film több mint három éven át készült. A 70 perces, egész estés magyar dokumentumfilm bejárja a világhírű feltaláló fiatalkorának főbb közép-európai államásait, és mindeközben átfogóan bemutatja a tudós drámai életét is. Az alkotók a feltaláló elbeszélései, a hozzáértő megszólalók és a pszichológusi szakvélemény mellett az utca emberét is megszólaltatták, nem utolsó sorban pedig a történetmesélés bizonyos részeihez kosztümös, vizuális montázsokat is forgattak. A film a legrangosabb magyar filmfesztiválon, a XIX. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmjeként debütált 2023 szeptemberében a CineDocs szekcióban. A film több díjnyertes filmet, így a berlini Arany Medve- (Az Adamanton), a velencei Arany Oroszlán-nyertes (Mennyi szépség és kín), Szarajevó (Rigó, rigó, szederinda) és Karlovy Vary (Blaga leckéi) fődíjasát is maga mögé utasítva a Mesterjátszma című filmmel holtversenyben elnyerte a fesztivál közönségdíját. A film 2024-ben elnyerte a Pápa International Film Festival-on a legjobb történelmi dokumentumfilmnek járó díjat. 2026-ban a film a 13. Savaria Filmszemlén a Nemzeti értékeink kategóriában a 2. helyezést érte el.