Az SMS CölnA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Német Császári Haditengerészet egyik Kolberg-osztályú könnyűcirkálója volt az első világháborúban. Leberecht Maaß ellentengernagy zászlóshajójaként vett részt és süllyedt el az 1914. augusztus 28-ai helgolandi csatában.
Műszaki leírás A Cöln teljes hossza 130,5 m, legnagyobb szélessége 14 m és legnagyobb merülése 5,73 m, vízkiszorítása volt teljes terhelés mellett. Eredetileg a zürichi Escher Wyss & Cie. által gyártott két Zoelly gőzturbinával tervezték felszerelni. A meghajtásának terveit azonban felülvizsgálták és végül a Germaniawerft által gyártott két gőzturbina alkalmazása mellett döntöttek, melyek négy hajócsavart hajtottak meg. A turbinákat tizenöt széntüzelésű kazán látta el gőzzel. A tervezett teljesítményük volt, de a próbajáratok során elérésére voltak képesek, amivel a cirkáló 26,8 csomós csúcssebességre volt képes. 960 tonna szenet tudott magával szállítani, ami révén a hatótávolsága tengeri mérföld () volt 14 csomós sebesség mellett.Gröner, p. 106 Alapszemélyzetét 18 tiszt és 349 főnyi legénység adta.Gröner, 105. o.
A hajót 12 darab különálló 10,5 cm-es SK L/45 A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője. gyorstüzelő ágyúval szerelték fel. Kettő egymás mellett volt elhelyezve a hajó elején, nyolc volt elhelyezve a hajó közepén (négy-négy mindkét oldalon) és kettő egymás mellett a hajó hátsó részén. Ezen ágyúk lőtávolsága volt és lövedéket tudtak elhelyezni a lőszerraktárakban számukra, így minden ágyúra 150 jutott. Légvédelmi tüzérséget négy darab 5,2 cm-es SK L/55 gyorstüzelő ágyú alkotta, melyekhez darab lőszer állt raktáron. A fegyverzetéhez tartozott még két 45 cm-es torpedóvető cső is, továbbá alkalmas volt 100 darab akna szállítására. A hajó fedélzetének páncélvastagsága a legvastagabb részen 80 mm-es volt. A parancsnoki torony páncélja 100 mm-es vastagságú volt, a lövegpajzsoké 50 mm.
Szolgálata A hajót Ersatz Schwalbe átmeneti névvel rendelték meg és 1908. május 25-én fektették le a gerincét a Germaniawerft kieli hajógyárában. A vízrebocsátására 1909. június 5-én került sor és keresztelését Max Wallraf, Köln polgármestere végezte. A próbajáratok során a Zoelly turbinákat gyenge minőségűnek találták és ezért a Germaniawerft által gyártottakkal cserélték ki őket. Ez a csere jelentősen késleltette elkészültét.Hildebrand, Röhr and Steinmetz, p. 180 A Nyílt-tengeri Flotta állományában 1911. június 16-án vették fel,Gröner 106–107. o. A próbajáratait a Vilmos császár részére rendezett flottaparádé szakította meg szeptember 5-én. Október 10-én a II. felderítőcsoporthoz került, mely egység az I. felderítőcsoport csatacirkálóit kísérte.Scheer 14. o. Egyéni, rajkötelékben illetve flottakötelékben végrehajtott hadgyakorlatokon és cirkálóutakon vett részt a következő két év során. Ezek alatt rendkívüli esemény nem történt vele. Hans Zenker fregattkapitány volt a parancsnoka 1911 októbere és 1913 szeptembere között.Hildebrand, Röhr and Steinmetz 179–181. o. Parancsnoka a világháború idején Hans Meidinger fregattkapitány volt.
Augusztus 28-tól szeptember 21-ig Franz Hipper ellentengernagynak, a felderítőerők parancsnokhelyettesének a zászlóshajója volt arra az időre, míg az eredeti zászlóshajóját, a von der Tannt el kellett hagynia. Hipper rövid időre távozott és már szeptember 26-án visszatért. A következő év egészén a Cöln maradt a zászlóshajója. Az 1913 szeptemberében sorra kerülő őszi flottagyakorlatok alatt megpróbálta értesíteni az L 1 léghajót a romló időjárási körülményekről, de a rádiójeleit a léghajón nem fogták és emiatt a légi jármű lezuhant Helgoland szigetének közelében.
A hadgyakorlat kiértékelése után Hipper bevonta a tengernagyi lobogóját és helyére Leberecht Maaß ellentengernagy került a II. felderítőcsoport élén. Az 1914-es év a szokásos gyakorlatozásokkal kezdődött, de ahogy a június 28-ai szarajevói merénylet után nőni kezdett a feszültség, a július végére tervezett flottagyakorlatok megtartását elvetették. A háború közeledése miatt július 30-át követően a Cölnt a Német-öbölben állomásoztatták a tengeri hajóforgalom figyelemmel tartására.Hildebrand, Röhr and Steinmetz 180–181. o.
Az első világháború kitörésével 1914 augusztusában több más cirkálóval azt a feladatot kapta, hogy járőrözést végezzen a Helgolandi-öbölben. A cirkálókat a rombolóflottillákhoz osztották be és éjszakai őrjáratozásokat végeztek az Északi-tengeren.Scheer 42. o. Augusztus 1. és 7. között a cirkáló a Schillig-révnél horgonyzott, majd a Weser torkolatához hajózott, ahol csatlakozott hozzá a Hamburg könnyűcirkáló és a IV. rombolóflottilla.Hildebrand, Röhr and Steinmetz 181. o. A járőrözések részeként augusztus 15-én a Stuttgarttal és az I. és II. rombolóflottillákkal előretörést hajtott végre az Északi-tengeren, mely eseménytelenül ért véget.
Helgolandi csata
Ezzel egyidőben brit tengeralattjárók kezdtek felderítésbe a német járőrözési vonalak mentén. Augusztus 23-án több brit parancsnok javaslatot tett a német járőrvonalak elleni, a harwichi különítmény (Harwich Force) Reginald Tyrwhitt commodore vezette könnyűcirkálóival és rombolóival való rajtaütésre. E hajókat David Beatty altengernagy csatacirkálói és az őket kísérő könnyebb egységek biztosították. A tervet elfogadták és végrehajtását augusztus 28-ra tűzték ki.Halpern 30–31. o. A hadműveletre kijelölt brit erők közül elsőként a tengeralattjárók kezdték meg augusztus 26-án estétől a felvonulást. A felszíni hajók zöme másnap kora reggel hajózott ki a tengerre. Az utólagosan a harwichiaknak erősítésként szánt 7. cirkálóraj a nap egy későbbi időpontjában indult útnak.Staff 5. o.
bélyegkép|jobbra|300px|A Cöln partra sodort csónakja bélyegkép|jobbra|300px|Emléktábla Kölnben Augusztus 28-án reggel a Cöln Wilhelmshavenben vételezett szenet. Testvérhajója, a Mainz az Ems torkolatánál, az Ariadne a Weser bejáratánál horgonyzott. E három cirkáló a járőrvonalakon lévő Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók, valamint a Hela aviso-hajó támogatására volt kijelölve ezen a reggelen.Staff 4–5. o. 07:57-kor a Harwich Force összetalálkozott a külső járőrvonalon haladó német rombolókkal, melyek visszavonultak a könnyűcirkálók védelme alá. A kibontakozó összecsapásban a Stettin került elsőként szembe a brit haderővel, majd hamar csatlakozott hozzá a Frauenlob.Staff 6–8. o. Az eseményekről értesülve Hipper utasította Maaßt, hogy a cirkálóival induljon a támadás alatt lévő hajók támogatására.
A Cöln 09:30-kor indult el testvérhajójának, a Mainznak a megsegítésére.Staff 13. o. 13:25 körül összetalálkozott a súlyosan sérült Arethusa könnyűcirkálóval és több ellenséges rombolóval, melyekre tüzet nyitott. Hamarosan azonban feltűntek a színen Beatty csatacirkálói és emiatt a német cirkáló 13:37-kor 180 fokos fordulatot véve igyekezett kitérni előlük, viszonozva közben a tüzüket. A brit hajók balra kanyarodtak, hogy közelebb kerüljenek a Cölnhöz. A német cirkáló ennek megfelelően módosította a menetirányát a gyors elmenekülés érdekében. Számos találat érte és az egyik végzett magával Leberecht Maaß ellentengernaggyal. 13:56-kor egy másik német cirkáló, az Ariadne is a helyszínre érkezett. Ez elvonta a brit hajók figyelmét és ez lehetővé tette a Cöln számára az északi irányba való elszakadást. Negyed óra múlva azonban visszafordult délkeleti irányba, hogy visszatérjen a kikötőbe.Staff 19–20. o.
Az irányváltás révén ismét visszakerült a csatacirkálók ágyúinak hatótávolságába. A brit hajók azonnal tüzet nyitottak rá és számos találatot értek el rajta. A Cöln elkeseredetten harcolt a túlerővel szemben, de az erős tűzben hamarosan égő ronccsá vált, ami miatt végül kiadták a parancsot a hajó elhagyására és a legénység gyülekezni kezdett a fedélzeten.Staff 20. o. Míg a műszakiak élesítették a robbanótölteteket a cirkáló belsejében, a fent lévők felkészültek a hajó elhagyására. 14:25-kor a Cöln átfordult és elsüllyedt. A túlélők azt várták, hogy a britek kimentik őket, de ehelyett azok továbbhaladtak. Habár több hajó is elhaladt a túlélők közelében még ezen a napon, a sűrű köd miatt nem észlelték őket. A területet három nap múlva átkutató német hajók már csak egy életben lévő hajótöröttet találtak, Adolf Neumann fűtőt.JEK: 100 Jahre im Gedächtnis. MarineForum 9-2014, 53. o. A hajó elsüllyedését a fedélzeten lévő 509 főből mintegy 200 ember élte túl, de a többiek időközben a vízben életüket veszítették.Staff 21. o.
A hajóroncsot 1979 augusztusában eltávolították elsüllyedésének helyéről, hogy ne jelentsen akkora veszélyt a hajóforgalom számára. Néhány részét kiemelték a vízből és ezek jelenleg a Cuxhaveni Hajóroncs Múzeumban vannak kiállítva.Gröner 107. o.
Emlékezete A Cöln egyik sérült kutterét Norderney szigetén sodorta partra a tenger. A csónakot Köln városának adományozták és 1915-ben annak elülső részét az Eigelstein városrész várkapujában (Eigelsteintorburg) állították ki, 1926 pedig óta annak egyik boltívében látható.
2014 júliusában a Köln fregatt fedélzetéről koszorút helyeztek el a város után elnevezett névrokon könnyűcirkáló 100 évvel korábbi elsüllyedésének helyszínén. Függelék – a túlélő visszaemlékezése Az alábbi idézet Adolf Neumann fűtőnek, a cirkáló egyetlen túlélőjének megrendítő beszámolóját tartalmazza, ahogy az az Eberhard von Mantey tengernagy által szerkesztett Auf See unbesiegt című mű második kötetében 1922-ben megjelent.
A történet összecsapásra vonatkozó részében Neumann bizonyosan tévesen említ hat brit csatacirkálót, mivel összesen csak öt vett részt a hadműveletben. A brit jelentések alapján hajóik nem kerültek az általa említett közelségbe () a német cirkálóhoz és a csatacirkálóik sem álltak meg, hanem mindvégig nagy sebességgel haladtak, hogy ezzel is minimálisra csökkentsék a tengeralattjárók jelentette veszélyt. Beatty a kísérő rombolókra bízta a hajótöröttek kimentését, akik vélhetőleg rossz irányban keresték őket és ezért nem találtak rájuk. Neumann vallomása alapján a németek szándékos cserbenhagyásnak vélték a britek eljárását. Az életben maradottak számát ebben a leírásban Neumann 150 főben adja meg, míg a szócikkben idézet Gary Staff 200-at említ. (Kizárásos alapon ez az adat is egy Neumanntól származó becslés lehet.)
Megjegyzések
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom (277-285. o.)
Kategória:Első világháborús cirkálók Kategória:Az első világháborúban elsüllyesztett német hadihajók Kategória:Német cirkálók az első világháborúban