A 7352-es számú mellékút egy több mint 30 kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Zala vármegyében. A Zala észak-déli irányban húzódó völgyének nyugati oldalán sorakozó településeket köti össze, a 75-ös főúttól a folyó zalabéri nagy kanyarjáig.

Nyomvonala

A 75-ös főútból ágazik ki, annak 10+950 kilométerszelvénye közelében, Zalaapáti központjában, észak felé. Gyakorlatilag egyenes folytatása a Galamboktól induló, Zalakaroson és Zalaszabaron át idáig húzódó 7522-es útnak, ami itt ér véget, bő 23 kilométer megtétele után. Zalaapáti lakott területén Deák Ferenc utca néven halad, majd a településhez csatolt Zalahosszúfalu területén a Jókai Mór utca nevet veszi fel, nagyjából változatlan irányban húzódva. A 4+450-es kilométerszelvénye táján átlép Bókaháza településre, melynek lakott területét az 5. kilométerénél éri el, ott a neve Rákóczi Ferenc utca; a központtól északra pedig Kossuth Lajos utca néven húzódik. 6,5 kilométer után lép ki a község belterületéről, és a 6+900-as kilométerszelvényénél átlép Zalacsány területére.

8,7 kilométer után éri el Zalacsány első házait, ott az Arany János utca nevet veszi fel, majd áthalad a Zalacsányi-patak folyása fölött, és a 9. kilométerénél egy körforgalmú csomópontba ér: itt keresztezi a 76-os főutat, amely itt kevéssel 29,5 kilométer megtétele után jár. A körforgalmon túl már a Csány László utca nevet viseli, a 9+800-as kilométerszelvényét elhagyva pedig kilép a település házai közül. Nagyjából ugyanott kiágazik belőle egy önkormányzati út nyugati irányban, Örvényeshegy településrész felé.

10,9 kilométer után lép át Kehidakustány területére, s egyben a Keszthelyi járásból a Zalaszentgróti járásba. 11,6 kilométer után torkollik bele kelet felől a 7356-os út, a Zala keleti partján fekvő kustányi településrész felől, majd a 12+300-as kilométerszelvénye közelében éri el Kehida első házait. Itt a Dózsa György utca nevet veszi fel, így találkozik, a 13+250-es kilométerszelvényénél a 7357-es úttal, amely Kehida történelmi központját köti össze a település üdülőövezetével, illetve a kustányi híddal, és mindössze másfél kilométer után ér itt véget. Kevéssel ezután a 7352-es elhalad a kehidai Deák család kúriája mellett, és 13,5 kilométer megtétele után kilép a település belterületéről. 16. kilométere előtt kicsivel eléri a néhány házból álló Barátsziget településrészt, majd rögtön átlép Zalaszentgrót közigazgatási területére, és ott kiágazik nyugat felé a 73 208-as út, amely a zsákfalunak számító Kallósdra vezet és ott ér véget, bő 2 kilométer után.

1984-ben több környező, addig önálló községet csatoltak hozzá Zalaszentgróthoz, ezek közül az út először Zalakoppányt éri el, 17,7 kilométer után, itt a Megyei út nevet viselve. A kis településrész északi szélén, a 18+450-es kilométerszelvénye táján kiágazik belőle nyugat felé a másfél kilométer hosszú 73 207-es út – ez Zalakoppány főutcájaként húzódik a falu nyugati széléig –, valamint egy önkormányzati út kelet felé, a Zala túlpartján fekvő Zalaszentlászló legészakibb része és a településhez tartozó Szentmihálypuszta felé. Kevéssel a 23+200-as kilométerszelvénye előtt ismét nyugatra tér ki egy alsóbbrendű út, 73 206-os számozással: ez az ugyancsak 1984 óta Zalaszentgróthoz tartozó Csáford falun húzódik végig, majd a különálló Kiscsáford településrészen ér véget, 3,3 kilométer után.

24,4 kilométer után éri el az út Aranyod városrész házait, ahol Aranyodi utca lesz a neve, majd a 24+600-as kilométerszelvénye közelében beletorkollik kelet felől a 7336-os út, bő 15 kilométer megtétele után, a városközpont irányából. Nem sokkal a 26. kilométer előtt hagyja el Aranyod házait, 26,8 kilométer után a néhány házból álló Felsőaranyod városrészen halad keresztül, a 27+400-as kilométerszelvényénél pedig újra egy elágazáshoz ér: itt kelet felé ágazik ki a 73 203-as út, ami a Zala túlpartján fekvő, zsákfalu jellegű Tüskeszentpéterre vezet (1984 óta ez is Zalaszentgrót városrésze) és ott ér véget bő másfél kilométer után.

Kevéssel a 28. kilométerének teljesítése előtt éri el az út Zalaszentgrót termálfürdőjét, majd nem sokkal ezután nyugatnak fordul, követve a Zala folyásának irányváltását. 29. kilométere után lép Zalabér területére, és a 30. kilométerétől már annak házai között halad, előbb Hunyadi utca, majd Rákóczi Ferenc utca néven. A község északi szélén túljutva, 31+150-es kilométerszelvényénél keresztezi a Zala folyását, és a 7328-as útba torkollva ér véget, annak 22,300-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 31,277 kilométer.

Települések az út mentén

Zalaapáti Zalahosszúfalu Bókaháza Zalacsány Kehidakustány (Kehida) Zalakoppány Zalaszentgrót Aranyod Zalabér

Története

Az útszakasz már a középkori vármegyei úthálózatnak is része volt, dél felé Nagykanizsáig, észak felé Vasvárig vezetett; Kehida itt vámhely volt.Békefi István: Zalai utak. KPM Zalaegerszegi Közúti Igazgatósága, 1978

Az 1792. évi Tomasits-féle térkép ezen az úton négy kocsmát is feltüntet a Zalaszentgrót és Galambok közötti szakaszon.

1841-ben Zala vármegye ezen út kiépítéséhez jelentős mennyiségű kőanyagot használt fel az 1702-ben felrobbantott zalavári vár romjainak építőanyagából.

Az eredeti tervek szerint a 87. számú főutat Lövőtől, a 84-es útból kiágazva Sopronhorpács irányában Kőszegig, onnan Szombathely, Rum, Mikosszéplak (ezáltal magában foglalva a cikkben tárgyalt útszakaszt is), Zalaszentgrót, Karmacs, Hévíz érintésével Keszthelyig építették volna ki, de erre megfelelő mennyiségű pénz nem gyűlt össze, mivel Ausztria kizárólag a Bécs és a Balaton közti legrövidebb összeköttetést, azaz a 84-es főutat támogatta anyagilag, így a főútnak csak a Kőszeg-Szombathely-Rum-Kám szakasza készült el. Ez alapján a terv alapján a cikkben tárgyalt közút Zalabér-Zalaszentgrót szakasza a 87-es főút részét képezte volna.

Hídjai

Négy jelentősebb hídja van, ezek az alábbiak: a 8+914-es kilométerszelvényében a Zalacsányi-patak hídja Zalacsánynál, ez 1962-ben épült fordított T-tartós szerkezettel, nyílásköze 8,1 méter, teljes szerkezeti hossza 9,1 méter; a 9+545-ös kilométerszelvényében az Örvényes-patak hídja ugyancsak Zalacsány területén, ez 1959-ben épült monolit vasbetonlemez szerkezettel, nyílásköze 9,7 méter, teljes szerkezeti hossza 11,0 méter. a 13+254-es kilométerszelvényében a Kehidai-patak hídja Kehidakustánynál, ez szintén 1959-ben épült monolit vasbetonlemez szerkezettel, nyílásköze 7,9 méter, teljes szerkezeti hossza 8,9 méter; a 30+876-os kilométerszelvényében a zalabéri Zala-híd, ez 1960-ban épült az 1929-ben néhány méterrel arrébb állt és 1945-ben felrobbantott korábbi híd helyén, monolit vasbeton bordás lemezszerkezettel; legnagyobb nyílásköze 21,0 méter, teljes szerkezeti hossza 90,9 méter.Tóth Ernő (szerk.): Hidak Zala megyében. 2004,

A zalabéri híd

Az útszakasz legfontosabb hídja a Zala fölött átívelő zalabéri híd, ez eredetileg az akkor 17-es számú törvényhatósági út 0+220-as kilométerszelvényénél épült, 1929-ben; a mai hivatalos nyilvántartás szerint a 7352-es út 30,876-os kilométerszelvényénél található.

Zalabér már évszázadokkal ezelőtt fontos átkelőhely volt, a túlparton 1246-ban birtokot szerző Szentgróti Dénest vámszedési jog illette meg, de a birtokszerzéskor kelt adat szerint ezt a jogát a türjei premontreieknek adományozta. Az első itteni híd valamikor a 16. században épülhetett: II. Ulászló ugyanis 1508-ban azzal a céllal engedélyezett vámszedést egy itteni földbirtokos családnak, hogy a bevételből Véged határában töltést és hidat építsenek. Az 1832-ben elkészült útkimutatás szerint két híd is volt a Zalán ezen a szakaszon, mindkettő 20 öl (46 méter), az egyik új (alig három évvel korábban épült), a másik romladozó.

Az állandó hidat úgy alakították ki, hogy több ártéri híd kapcsolódott hozzá, így a mederhíd egynyílású acélszerkezet lehetett. A két hídfő 24-24 darab, három sorban levert facölöpre támaszkodik, a cölöpöket betontest fogja össze. A felszerkezet két főtartós, csonka szegmens alakú, felül nyitott, alul „K" rendszerű szélrácsok és kereszttartókkal merevített oszlopos rácsozású, szegecselt acélszerkezet együttese. A pályalemezt hengerelt I-tartók és azon elhelyezett résvasak tartják, a járdák vasbeton lemezből készültek.

Az eredeti hidat 1928-1929 között építették, 30,46 méteres nyílással; pályaszélessége 0,60+4,80+0,60 = 6,00 méter, teherbírása 20 tonna volt. Építését a Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal zalaegerszegi osztálya rendelte el, az alépítmény tervezői Müller István és Müller Dénes vállalkozók voltak, a vasszerkezetet a Vegyipari Gépgyár Rt. kivitelezte, a műszaki ellenőr Bereczky Vilmos királyi főmérnök volt. A 70.800 pengő építési költséggel megvalósult hidat 1929. október 26-án helyezték forgalomba.

1945-ben a hidat és a négynyílású vasbeton ártéri hidat is felrobbantották. Helyükre előbb ideiglenes fahidak épültek, de előbb-utóbb elkerülhetetlenné vált teherbíróbb, korszerű híd építése. Az új híd a hozzá vezető út nyomvonal-korrekciójával, a meder- és ártéri híd összevonásával épült meg, a régi mederhídtól 20 méterre, Sigrai Tibor (Uvatgerv) tervei alapján. A felszerkezet ötnyílású, felsőpályás, három főtartós, a közbenső támaszok felett 11,34 méter hosszban kétcellás monolit vasbeton szerkezet. A híd építését olyan fontosnak és sikeresnek ítélték meg, hogy a hidat 1960. november 12-én a hivatalban lévő közlekedési és postaügyi miniszter adta át a forgalomnak.

Források

Jegyzetek

07352 Kategória:Zalaszentgrót Kategória:Kehidakustány