Sándor Árpád (Székelyudvarhely, 1978. május 16. –) romániai magyar operaénekes (basszus).

Élete Bár már gyermekként szépen énekelt, későn választott pályát. Középfokú zenei tanulmányait szülővárosában, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában végezte. Két évig Brassóban testnevelés szakon tanult, majd bekerült a Kolozsvári Állami Magyar Opera kórusába. A város Gheorghe Dima Zeneakadémiáján Iulian Jurja növendékeként szerezte meg magánénekesi diplomáját. 2003 óta szólistája a társulatnak. Árvai szerepében debütált Erkel Ferenc Bátori Mária c. operájában. Románia és Magyarország több társulatával fellépett. Pályája elejétől rendszeres vendége a Miskolci Nemzeti Színháznak, a budapesti Operának, 2018 óta a kassai Nemzeti Színháznak.

A klasszikus operairodalom mellett számos kortárs mű bemutatójában vett részt. Repertoárján számos baritonszerep is megtalálható. Oratóriumszólistaként is működik.

Szerepei

Ludwig van Beethoven: Fidelio – Pizarro Georges Bizet: Carmen – Escamillo Csemiczki Miklós: A brémai muzsikusok – Szamár Erkel Ferenc: Bátori Mária – Árvai Erkel Ferenc: Bánk bán – Petúr bán; Tiborc Erkel Ferenc: Brankovics György – címszerep Erkel Ferenc: Sarolta – Ordító Gyöngyösi Levente: Gólyakalifa – Inas Kodály Zoltán: Székely fonó – A kérő Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Alfio Wolfgang Amadeus Mozart: Az álruhás kertészlány – Nardo Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Papageno Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – Lindorf; Coppelius; Dapertutto; Miracle Orbán György: Pikkó herceg – A kán Giacomo Puccini: Bohémélet – Marcell; Schaunard Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – címszerep Gioachino Rossini: Ory grófja – Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila – Dágon főpapja Selmeczi György: Szirén – Kapitány Johann Strauss d. J.: A cigánybáró – Zsupán Cornel Țăranu: Don Giovanni titka – Cecco Vajda János: Leonce és Léna – Péter király Giuseppe Verdi: Nabucco – Zakariás Giuseppe Verdi: Attila – címszerep Giuseppe Verdi: Rigoletto – Sparafucile; Monterone gróf Giuseppe Verdi: Álarcosbál – Sam Richard Wagner: A szerelmi tilalom – Danieli

Díjai, elismerései 2005 – Kriza Ágnes-díj 2007 – a Kolozsvári Magyar Színház művészeti tanácsának díja

Jegyzetek

Források Curriculum Vitae Varga Melinda: A népdaloktól a Gianni Schicchiig. Beszélgetés Sándor Árpád operaénekessel = Szabadság 2007. november 28. Sándor Árpád Operabase-adatlapja

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Román operaénekesek Kategória:Basszusok Kategória:Székelyudvarhelyiek Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek