A Porsche Formula E Team egy német csapat, amely a Formula–E 2019–2020-as szezonjában bemutatkozott be. A Porsche gyári csapata a 2024-es londoni ePrix-n szerezte meg első Formula E-s egyéni bajnoki címét Pascal Wehrlein vezetésével, majd a következő szezonban megnyerte a konstruktőri és a gyártói világbajnokságot is.

Formula–E Előzmények 2017. júliusában bejelentésre került, hogy a Porsche kiszáll a Hosszútávú-világbajnokság (WEC) LMP1-es kategóriájából a 2017-es szezon befejeztével. Ezzel egy időben kiderült az is, hogy a német márka csapatot fog indítani a Formula–E bajnokság 2019–2020-as szezonjától kezdve. 2019. márciusában egy privát teszt keretein belül tette meg első métereit a német márka elektromos autója. 2019. augusztusában bemutatásra az alakulat versenygépe, amely a 99x Electric nevet kapta. A csapat versenyzőpárosát két korábbi világbajnok Neel Jani és André Lotterer alkotják. 2019. augusztus 26-án a Porsche és a TAG Heuer közösen bejelentette, hogy a luxusórákat forgalmazó márka csatlakozik az istállóhoz hivatalos névadó és időmérőpartnerként. 2019. szeptemberében bejelentésre került, hogy kik lesznek az istálló tartalék- és szimulátor versenyzői. Egyikük Simona de Silvestro, aki már rendelkezik tapasztalattal a szériában, ugyanis a 2014–2015-ös, valamint a 2015–2016-os szezonban ott volt versenyzőként a rajtrácson. Társa az osztrák Thomas Preining lett, aki a Porsche csapat saját nevelésű gyári versenyzője, a 2018-as Német Porsche Carrera kupa bajnoka.

Az első szezon (2019-2020)

A szezon előtti teszteken összességében közepes eredményt ért el a csapat: legjobb eredményüket Lotterer szerezte meg, aki az első napon a 14. pozícíóban végzett. Az évnyitó hétvége első versenyén Lotterer dobogós pozícióban látta meg a kockás zászlót. A második versenyen azonban halványabb teljesítményt nyújtott a csapat versenyzőpárosa: a 13. illetve a 14. pozícióban intették le őket.

2020-2021 2020 augusztusában a Porsche bejelentette, hogy Pascal Wehrlein; a Mahindra Racing korábbi versenyzője – csatlakozik a csapathoz a 2020–21-es világbajnokságon, André Lotterer partnereként. Neel Jani visszalépett a Formula E programtól, de továbbra is részt vett a Porsche szélesebb körű motorsport-kezdeményezéseiben.

2021-2022 Mexikóvárosban Pascal Wehrlein megszerezte saját maga és csapata első győzelmét, pole pozícióból rajtolva rajt-cél győzelmet aratott. A csapat egyben megszerezte első 1-2-es helyezését is, Lotterer a 2. helyen végzett.

2022-2023

A 2022-2023-as idényre António Félix da Costa váltotta Lotterert. A Porsche erőforrása dominált a szezon elején, Wehrlein mindkét diriyah-i futamot megnyerte, ezáltal mind az egyéni, mind a csapatbajnokságon átvették a vezetést. A csapat további két győzelmet aratott, Félix da Costa a Fokvárosi ePrix-t, a Wehrlein pedig Jakartában nyert. A csapat azonban végül elvesztette a bajnokságbeli vezetést a kiegyensúlyozottság és az időmérős tempó hiánya miatt.

Egyéni bajnoki cím (2023-2024) A Porsche megtartotta Wehrlein és Félix da Costa felállást. A csapat jól teljesített a szezon során, Wehrlein és Félix da Costa közösen 7 győzelmet aratott. A Jaguar Racing és pilótái, Mitch Evans és Nick Cassidy voltak a legnagyobb riválisaik a címért. Míg Wehrlein megszerezte az egyéni bajnoki címet, a Porsche mind a csapatbajnokságban, mind a gyártók trófeájában alulmaradt a Jaguarral szemben.

Konstruktőri bajnoki cím (2024-2025) Mindkét pilótát megtartották a 11. szezonban, Wehrlein immár címvédőként gördült pályára. Annak ellenére, hogy a csapat csak egy győzelmet aratott, a Miami ePrix-n Wehrleinnal, a Posche megszerezte mind a csapat-, mind a gyártói bajnoki címet.

2025-2026 Nico Müller a 12. szezonban csatlakozott a csapathoz, Félix da Costát váltva.

Eredmények Év Kasztni Hajtáslánc Abroncs Rajtszám Versenyzők1234567891011121314151617 Pont Helyezés 2019–20 Spark-SRT05e Porsche 99X Electric ADR SAN MEX MAR BER BER BER 79 8. 18 Neel Jani1713 Ki 14 18 12 15 Ki 19 6 15 36 André Lotterer214 Kiz Ki 82 9 5 8 414 2020–21 Spark-SRT05e Porsche 99X Electric DIR ROM VAL MON PUE NYC LON BER 137 8. 36 André Lotterer16111415 Ki217 Kiz 17 8 5 4 17 10 4 99 Pascal Wehrlein 5 10 7 3 Ki18 Ki KizG 4Ki 4 10 5 21 6 2021–22 Spark-SRT05e Porsche 99X Electric DIR MEX ROM MON BER JAK MAR NYC LON SEO 134 7. 36 André Lotterer1342104Ki489151691212KiKi 94 Pascal Wehrlein119186Ki61281261110107Ki 2022–23 Spark Gen3 Porsche 99X Electric MEX DIR HAI FOK SAP BER MON JAK POR ROM LON 242 4. 13 António Félix da Costa 7 18 11 3 1 4 Ki 5 15 8 7 3 Ki 12 16 16 94 Pascal Wehrlein 2 1 1 4 Ki 7 6 7 10 1 6 8 9 7 9 10 2023–24 Spark Gen3 Porsche 99X Electric MEX DIR SPL TOK MIS MON BER SHA POR LON 333 2. 13 António Félix da Costa Ki 16 14 6 4Kiz 19 7 6 1 18 1 1 1 Ki 13 94 Pascal Wehrlein 1 8 7 4 5 16 1 5 5 4 2 20 10 4 1 2 2024–25 Spark Gen3 Evo Porsche 99X Electric SAP MEX JED MIAMON TOK SHA JAKBER LON 256 1. 1 Pascal WehrleinKi3 15 8 1 6 7 13 2 12 2 11 2 153 8 13 António Félix da Costa 2 2 9 Ki 3 Ki 4 7 Ki 13 3 5 10 8 14 6 2025–26 Spark Gen3 Evo Porsche 99X Electric SAP MEX MIA JED MAD BER MON SNJ SHA TOKLON 271 2. 51 Nico Müller 5 9 2 4 16 8 1 13 11 6 7 10 7 18 7 11 12 94 Pascal Wehrlein 4 6 3 1 8 3 19 3 18 11 14 1 4 Ki 13 1 14 G A leggyorsabb volt a kvalifikációs csoport szakaszban, ezért 1 bajnoki pontban részesült. * Folyamatban lévő szezon. † Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. ° FanBoost

Jegyzetek

További információk

Kategória:Formula–E csapatok