Iannis Xenakis, Jánisz Xenákisz (görögül Ιάννης Ξενάκης [ˈʝanis kseˈnacis]) (Brăila, 1922. május 29. – Párizs, 2001. február 4.) görög származású francia zeneszerző, építész.

Élete Módos görög kereskedőcsaládban született, Édesanyja korai halála miatt tízéves korától a szpéceszi internátusban nevelkedett, ahol első komolyabb zenei képzését kapta. Az athéni politechnikumban folytatott tanulmányait a második világháború miatt meg kellett szakítania. Harcolt az ellenállási mozgalomban, egy sérülés következtében egyik szemét elvesztette. Halálra ítélték, de a kivégzés elől megszökött. Mérnöki oklevele megszerzése után a görög polgárháború elől 1947-ben illegálisan vándorolt be Franciaországba. 1948 és 1960 között Le Corbusier építészirodájában dolgozott. Ekkor tervezte a brüsszeli világkiállítás legendássá vált Philips-pavilonját. A francia állampolgárságot 1965-ben kapta meg.

Az 1950-es években kezdett érdeklődni a zeneszerzés iránt. Előbb az École Normale de Musique-ben Arthur Honegger és Darius Milhaud, majd a Conservatoire-on Olivier Messiaen növendéke volt. 1962-ben komponált először zenét számítógéppel.

A hangokat matematikai szabályok szerint kezdte elrendezni, azaz a szerializmus irányzatát követte. A valószínűségszámítás és a statisztika elvei szerint az aleatoriát szigorú kontrollal biztosítva igyekezett kifejleszteni a saját sztochasztikus stílusát, amely jellemzője a nagy tömbökbe rendeződött, rendkívül összetett zene. Rájőve, hogy elképzelése az elektronikus zenéhez is illik, számítógépes technikával alkotta meg újabb darabjait. Zenéje különböző módokon mindig a zene és a matematika kapcsolatát kutatja. Megfogalmazása szerint „Mindannyian Püthagorasz köpenyéből bujtunk elő”.

Főbb művei Metastasis (zenekari darab) Pithoprakta (zenekari darab) Shaar (zenekari darab) Pleiades (ütőshangszerekre írt mű) Herma (egyes vélemények szerint a világ egyik legnehezebb zongoradarabja) Bohor (elektronikus zenei mű)

Kitüntetései Kiotó-díj

Irodalom Varga Bálint András: Beszélgetések Iannis Xenaxisszal. Budapest, 1980. Zeneműkiadó.

Hangfelvételek Metastasis – Youtube.com, Közzététel: ? Pithoprakta – Youtube.com, Közzététel: 2015. jan. 16. Shaar – Youtube.com, Közzététel: 2019. szept. 13. Pleiades – Youtube.com, Közzététel: ? Herma – Youtube.com, Közzététel: 2011. jan. 23. Bohor – Youtube.com, Közzététel: 2018. dec. 23. Mists – Youtube.com, Közzététel: 2013. febr. 17. Keqrops – Youtube.com, Közzététel: ?

Jegyzetek

Források Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkay Antal. Budapest, 1985. Zeneműkiadó. III. köt. 672. l. A klasszikus zene. Főszerk. John Burrows. Közrem. Charles Wiffen. Ford. Gellért Marcell. Budapest, 2006. M-Érték K. Weeks, Marcus: Zene (Műértő-sorozat), ford. Petrányi Judit, Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 2005 , 129. l. Iannis Xenaxis = Encyclopædia Britannica

Kategória:Görög zeneszerzők Kategória:Francia zeneszerzők Kategória:Francia építészek Kategória:20. századi zeneszerzők Kategória:Elektronikus zene Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek Kategória:Brăilaiak Kategória:Kolozsvár díszpolgárai Kategória:Kiotó-díjasok