Benjamin Lessennes (Huy, 1999. június 29.–) belga autóversenyző.

Pályafutása Kezdeti szakasz: 2010–2015 Lessennes gokartozással kezdte meg versenyzői pályafutását 2010-ben. Egy évvel később elérte első komolyabb eredményét: a belga gokartbajnokság KF5 kateógriájában második lett. Két évvel később francia gokartbajnokká vált a KF Junior osztályban. 2014-ben a nemzetközi IAME gokartbajnokság X30 Senior kategóriájában második helyezést ért el.

Első próbálkozások a Túraautózás világában: 2016–2018 2016-ban bejelentették, hogy Lessennes a TCR BeNeLux túraautó bajnokság mezőnyének tagja lesz Boutsen Ginion Racing csapatával. 1 győzelemmel és 283,5 ponttal a hatodik helyen zárta a szezont. 2017-ben továbbra is a bajnokságban versenyzett. A Zolder-i, és a Circuit Jules Tacheny Mettet versenypályán rendezett futamokon sikerült diadalmaskodnia. A szezon során 420 pont sikerült összegyűjtenie, ezzel a teljesítménnyel megnyerte a bajnokságot. Az év során Lessennes bemutatkozhatott TCR nemzetközi sorozat-ban is egy forduló erejéig. A forduló első versenyén a második pozícióban végzett.

2018-ban bejelentették, hogy Lessennes lesz Tiago Monteiro helyettese a Boutsen Ginion Racing csapatánál a Túraautó-világkupában. Többször is pontszerző helyen zárta a versenyeket. A magyarországi forduló 3. versenyén az ötödik pozícióban, míg a Németországban rendezett 3. versenyen a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót. A szezon során összesen 17 versenyen vett részt. A bajnokság 19. helyét szerezte meg, 48 ponttal. Emellett még a TCR Európa-kupa monzai fordulóján is részt vett.

Folytatás a GT-kategóriában: 2019– Lessennes a 2019-es idényt az Európai GT4-ben töltötte az Equipe Verschuur csapatánál. A szezont egy kettős győzelemmel indította Monzában és további négy alkalommal állhatott fel a dobogóra. A harmadik helyen zárta az évet.

Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2016 TCR BeNeLux Boutsen Ginion Racing141004283,56. 20171853211420 1. TCR nemzetközi sorozat200013118. 2018 WTCR1700004819. TCR Európa-kupa Autodis Racing by THX200000HN 2019 Európai GT4-es kupa Equipe Verschuur1220161203. 2020 GT Európa Endurance-kupa Boutsen Ginion Racing 1 0 0 0 0 21 17. Intercontinental GT Challenge 1 0 0 0 0 0 HN Francia GT4-es kupa L'Espace Bienvenue 12 5 1 2 9 2061. 2021 GT Európa Sprint-kupa CMR 2 0 0 0 0 0 HN 2022 GT Európa Endurance-kupa Boutsen Ginion Racing 5 0 0 0 0 0 HN * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes TCR nemzetközi sorozat eredménylistája

ÉvCsapatAutó 12345678910HelyezésPont 2017 Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR GEO BHR BEL ITA AUT HUN GER THA CHN UAE 18. 31 2 5

Teljes WTCR-es eredménysorozata

ÉvCsapatAutó12345678910HelyezésPont 2018 Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR MAR HUN GER NED POR SVK CHN WUH JPN MAC 19. 48 15 Ki 17 14 8 5 10 Ki 4 19 12 Ki 7 Ki 8 20 Kiz Kiz

Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata

ÉvCsapatAutó 1234567HelyezésPont 2018 Autodis Racing by THX Honda Civic Type R TCR LEC ZAN SPA HUN ASS MNZ CAT HN 0 Ki Ki

GT Európa Sprint-kupa eredménylistája Év Csapat Osztály 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2021 CMR Pro MAG1 MAG2 ZAN1 ZAN2 MIS1 MIS2 BRH1 BRH2 VAL1 VAL 2 HN 0

Jegyzetek

Kategória:Belga autóversenyzők Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek