Czagány Klaudia (pornószínésznői pályafutása alatt művészneve: Cindy Hope) (Budapest, 1985. augusztus 22. –) korábbi fotómodell, illetve ex-pornószínésznő.

Élete Elmondása szerint már kis korától a világ legjobb aktmodellje szeretett volna lenni. Ezen az úton is indult el, fotózták az FHM-nél és a CKM-nél is, utóbbinál címlaplány is volt 2009 februárjában.

Azonban még ebben az évben, fotómodell karrierje közben fény derült felnőttfilmes múltjára – még 2006-ban, 21 évesen leforgatta első jelenetét. 2009 óta rendszeresen jelölték AVN díjra, de végül nem nyert. Például 2010-ben és 2011-ben is jelölték az év legjobb külföldi pornószínésznője díjra, amit végül Aleska Diamond nyert meg. Felnőttfilmes karrierje során olyan cégekkel dolgozott együtt, mint a Penthouse, New Sensations, a Brazzers vagy a VivThomas.com. Később együttműködött olyan oldalakkal is, mint Clips4sale; a K Lixen produkcióiban.

Utolsó jelenetét 2018-ban forgatta, összesen 138 filmben szerepelt aktív évei során.

Érdekességek Kedvenc szerzője Erich von Däniken. Magánéletében korábban sminkesként is tevékenykedett, még felnőttfilmes karrierje során két esetben volt sminkes is, jelenleg saját fodrászatot működtet. 2008 júliusában megnagyobbíttatta melleit.

Jegyzetek

További információk Adult Film Database profilja

IAFD profilja

A Wall Of Celebrities weblapján

Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar modellek Kategória:Magyar pornószínészek Kategória:Élő személyek