hat danos olimpiai és világbajnok japán cselgáncsozó. Az 1964. évi nyári olimpiai játékokon aranyérmet szerzett középsúlyban, az 1965-ös cselgáncs-világbajnokságon a 80 kg-os súlycsoportban szintén aranyérmes volt. Okano híres volt a kivételes nevaza-technikájáról, többek szerint jelentősen hozzájárult a brazil dzsúdzsucu fejlődéséhez is.

Élete és pályafutása

Okano a Csúó Egyetem jogi karán tanult, amikor az 1964-es olimpián részt vett és aranyérmes lett. A következő évben a világbajnokságot is megnyerte. A japán országos cselgáncsbajnokságon nyílt súlycsoportban 1967-ben és 1969-ben is győzedelmeskedett és Szekine Sinobuval együtt a legkönnyebb súlyú bajnokai a nyílt japán bajnokságnak. Az 1976. évi nyári olimpiai játékokon a japán cselgáncscsapat edzője volt. 1989–1998 között a Keio Egyetemen, majd 1989 és 2000 között a Tokiói Egyetemen oktatott cselgáncsot, majd a Rjúcú Keizai Egyetemen dolgozott. A Vital Judo című könyv szerzője.

Okano olyan feketeöves brazil dzsúdzsucusokat is oktatott, mint például Joe Moreira, Fredson Paixao, Edson Carvalho vagy Oswaldo Alves.

Olimpiai szereplése VersenyzőVersenyszámCsoportkörNegyeddöntőElődöntőDöntőHelyezésEllenfélEredményHely.EllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményOkano IszaoKözépsúly8. csoportGYGY1.GYGYGYFájl:Gold medal icon.svg

Jegyzetek

Források

Fordítás

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Japán cselgáncsozók Kategória:Olimpiai bajnokok (cselgáncs) Kategória:Olimpiai bajnokok (1964) Kategória:Japán olimpiai bajnokok Kategória:Japán egyetemi, főiskolai oktatók