A együttes 1998-ban alapított japán visual kei-rockegyüttes volt, mely a visual kei alstílusához tartozott. Hagyományos japán öltözéket (kimonó) viseltek a színpadon és japán hangszereket is megszólaltattak dalaikban, emiatt „neo japanesque”-nek (új japános stílus) tartották őket. 2011-ben feloszlottak, néhány hónappal később énekesüket, Issit holtan találták otthonában.

Története Crow néven alakultak 1998-ban, amikor a PS Company kiadóhoz kerültek 2000-ben, megváltoztatták a nevüket Kagrra-ra, aminek jelentése kagura, egyfajta japán tánc. Az együttes koncepciója a japán hagyományok beépítése volt a rockzenébe, gyakran alkalmaztak tradicionális hangszereket a dalaikban, az énekesük által írt dalszövegekben pedig régi, már nem használt kandzsi írásjegyek szerepeltek, és az énekes a blogján is gyakran osztott meg ilyen írásjegyeket, nagyon érdekelte a régi japán írás. Esztétikai megjelenésükre is a japán hagyományok, öltözékek hatottak.

2001-ben jelent meg első minialbumuk, melyet újra kellett nyomni, annyira megnőtt rá a kereslet. 2001-ben Hongkongban turnéztak, 2002-ben pedig első nagylemezük is megjelent. 2004-ben leszerződtette őket a Columbia, így nagykiadós együttessé váltak. Ekkor adták a vesszőt az együttes nevéhez. 2006-ban animebetétdalt is írtak a című sorozathoz. 2007-ben Los Angeles-ben léptek fel a J-Rock Revolution fesztiválon. Core című nagylemezük 2008-ban 28. helyen debütált az Oricon listáján. Utolsó nagylemezük, a 2011 februárjában jelent meg, amit márciusban az utolsó fellépésük követett.

Az együttes 2011 márciusában feloszlott, az oka nem nézeteltérés volt, hanem az együttes tagjai úgy érezték, kifulladt a projekt és már nem tudnak újat mutatni a rajongóiknak. Júliusban az együttes énekesét, Issit holtan találták otthonában, de halálának okát nem nevezte meg a menedzsmentje. Tagjai Issi (一志) – ének, fuvola Akija (楓弥) – gitár Sin (真) – gitár, koto Nao (女雅) – basszusgitár Izumi (白水) – dobok

Diszkográfia

Minialbumok és stúdióalbumok , 2000 , 2001 , 2002 Gozen, 2002 , 2003 , 2004 , 2005 , 2007 Core, 2008 , 2009 , 2011 Kagrra Indies Best 2000–2003 (válogatáslemez), 2011

Jegyzetek

További információk Kagrra, a Spotifyon

Kategória:1998-ban alakult együttesek Kategória:2011-ben feloszlott együttesek Kategória:Visual kei-előadók Kategória:Japán rockegyüttesek