Mihály Péter (Körmend, 1979. július 25. –) magyar színész, rendező.

Életpályája

Körmenden született, 1979. július 25-én. Szentgotthárdon a III. Béla Szakközépiskolában érettségizett, informatikusként. A színház világával a Körmendi Kastélyszínház Társulat ( KASZT ) alapító tagjaként ismerkedett Tucsni András és Merő Béla tanítványaként.

1999-től a Ruszt József alapította Nádasdy Kálmán Színészképző stúdió növendéke volt. Tanárai: Ilyés Róbert, Ecsedi Erzsébet valamint Szegezdi Róbert. 2003-tól a Hevesi Sándor Színház társulatának tagja. A színészképző stúdióban előbb — Ilyés Róbert mellett — tanársegédként dolgozott, majd önálló osztályt is indított. 2010-től a nagykanizsai Piarista Gimnázium drámatagozatának társalapítója, szakmai koordinátora.

A gyermekek körében népszerű Kakaó Zenekar dalszövegírója és “frontembere” és rendszeresen látható rendezvények műsorvezetőjeként is.

2019-től a Hevesi Sándor Színház ifjúsági programjának (Tantermi Deszka) vezetője. Másodmagával megálmodója és létrehozója a Vers a Parton/ Vers a Peronon programsorozatnak. 2020-tól a Pajtaszínház program keretein belül az újonnan alakuló amatőr színjátszó közösségek mentora.

Színészi és drámapedagógiai munkássága mellett manapság elsősorban színházi rendezőként is tevékeny.

2025.02.01-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője.Besenczi Árpád Mihály Péter együtt adott interjút – Folytatás és frissítés: Kettős beszélgetés régi-új színi vezetőkkel (galéria, videó)

Elismerései Nívódíj Színházbarátok köre / “Az év színművésze” Vármegyei PRÍMA-díj kategóriagyőztes (Színház – és Filmművészet)

Fontosabb színházi szerepei

Rendezéseiből Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Martin McDonagh: Vaknyugat Martin McDonagh: Kripli Bohumil Hrabal: Gyöngéd Barbárok Tasnádi István – Szemenyei János: Farkas és Piroska Molnár Ferenc: Liliom Hans Christian Andersen – Szálinger Balázs: Hókirálynő (Griff Bábszínház) Geoff Gillham: Csontketrec Mikó Csaba: Herkules – A kezdetek Szálinger Balázs: Becsvölgye Romankovics Edit: Para Romankovics Edit : Nem így akartuk!(TIE) Szálinger Balázs : Becsvölgye Mikó Csaba : Az ifjú Mátyás Shakespeare : Rómeó és Júlia Eric-Emánuel Schmitt : Oszkár és Rózsa mami Csehov : Sirály Mihály Péter - Perczel Enikő : eSZeMKá

Filmek, tv Budapest (2005) Szabadság, szerelem (2006) Szabó Magda: Az ajtó (színházi előadás tv-felvétele, 2006) Tasnádi István: Közellenség (színházi előadás tv-felvétele, 2015) Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (színházi előadás tv-felvétele, 2017) Legyetek szeretettel (2023)

Jegyzetek

Források Hevesi Sándor Színház – Mihály Péter

További információk

Kakaó zenekar

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Körmendiek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek