Andre Kirk Agassi (Las Vegas, Nevada, 1970. április 29. –) amerikai profi teniszező, 2011 óta az International Tennis Hall of Fame, a Teniszhírességek Csarnoka tagja. Vezette a világranglistát, nyolcszor nyert Grand Slam-tornát egyesben. Egyike annak a hét teniszezőnek, akik pályafutásuk során megnyerték mind a négy Grand Slam-tornát – közülük csak Rod Laver, Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Đoković és ő volt erre az ún. „open era” alatt képes. Megnyerte a Tennis Masters Cup döntőjét, a Davis-kupát és az olimpiai bajnoki címet is. Pályafutása során 17 ATP Masters Series tornát nyert, többet, mint addig bárki. 1997 és 1999 között a színésznő Brooke Shields volt a felesége. 2001-ben feleségül vette Steffi Grafot, két gyermekük van, Jaden Gil és Jaz Elle. 2006. június 24-én Agassi bejelentette, hogy a 2006-os US Open lesz az utolsó versenye. Utolsó profi mérkőzését Benjamin Becker ellen játszotta, 2006. szeptember 3-án, amivel lezárta 20 éves karrierjét.
Családi háttér és első évek
Agassi 1970. április 29-én született, Las Vegasban. Édesapja, Emmanuel "Mike" Agassi Iránban látta meg a napvilágot, származását illetően pedig örmény és asszír. Az 1948-as és az 1952-es nyári olimpián bokszolóként képviselte Iránt. Ezt követően emigrált az Egyesült Államokba. Szerette volna, ha valamelyik gyereke egyszer megnyeri mind a négy Grand Slam-tornát. Andrét többek között oly módon terelte ebbe az irányba, hogy már a kiságya fölé is teniszlabdákat akasztott, ezzel is fejlesztve a látási képességeit. Andre 5 évesen már elmondhatta magáról, hogy profikkal is edzett, többek között Jimmy Connorsszal és Roscoe Tannerrel. Mike Agassi nagyon szigorú, gyakran zsarnoki módon irányította fia fejlődését. 14 évesen beíratta Nick Bollettieri teniszakadémiájára, Floridába. Eredetileg Andre csak 8 hétig maradhatott volna ott, mert többet az apja nem engedhetett volna meg magának. De Bollettieri – miután 10 percig figyelte az ütögetését – úgy döntött, ingyen vállalja. Agassi nem volt boldog a teniszakadémián. Nemsokára lázadni kezdett, sört ivott, hajigálta az ütőjét, alternatív frizurát vágatott. Apja bosszantására egy tenisztornán feltépett nadrágban, rózsaszínre rúzsozott szájjal, kifestett körmökkel jelent meg. Az akadémián egy év alatt nemtörődöm és depresszív hangulatba süllyedt. Végül Bollettieri megelégelte ezt, és elküldte. Edzőjének arra a kérdésére, hogy mit akar tulajdonképpen, Agassi ezt válaszolta: elmenni innen, és profi teniszezővé válni.
Pályafutása 1986–1994: „Image is everything”
1986-ban, 16 évesen kezdte profi karrierjét. Első tornáján, Kaliforniában megverte John Austint (6-4, 6-2), de Mats Wilander a második körben búcsúztatta. Év végére már a világranglista 91. helyén állt. Mindjárt a második évben, Itaparicában meg is nyert egy tornát. A következő évben 6 további tornát sikerült nyernie, amivel 1988 decemberére, 43 tornán való részvétel után több mint 2 millió dolláros keresetet tudhatott magáénak. Ő érte el legrövidebb idő alatt a 2 millió dolláros határt a teniszezők közül, az után, hogy mindössze 43 tornán vett részt. Év végén már a világranglista 3. helyén állt, Mats Wilander és Ivan Lendl mögött.
Kezdetben a megjelenése „lázadó” volt. Hosszú hajat növesztett, fülbevalót hordott, és a tenisz hagyományosan szigorú öltözködési szokásait is feszegette színes polóival.
Viszont meggyőző tenisztudása alapján már ekkor sokan látták benne a későbbi Grand Slam-győztes játékost. Már 1988-ban, tizenévesként bejutott a Roland Garros és a US Open elődöntőjébe is, 1989-ben pedig újra a négy között volt az amerikai nyílt bajnokságon. Karrierje első 8 évében nem indult az ausztrál nyílt bajnokságon, mely később a legsikeresebb Grand Slam-tornája lett. 1987-ben játszott először Wimbledonban, ahol már az első fordulóban kiesett H. Leconte ellen (6-2, 6-1, 6-2). 1988 és 1990 között nem állt rajthoz Londonban, mert azt mondta, hogy a torna tradicionális volta, különösen öltözködési szabályok (tiszta fehérben kell játszani) nem tetszenek neki. Az akkori szakértők inkább azt gondolták, hogy az erőteljes alapvonaljátékának nem kedveztek a wimbledoni körülmények, ezért nem indult.
Az 1990-es évek elején Agassi még több nagy tornán elvérzett a döntőben. 1990-ben bejutott élete első döntőjébe a Roland Garroson, de kikapott a veterán, ecuadori Andrés Gómeztől (3–6, 6–2, 4–6, 4–6). Az első Grand Slam-döntőt hamar követte a második a US Openen, s bár Agassi örült, hogy John McEnroe vagy Ivan Lendl helyett egy hasonló tinédzser sztárral, Pete Samprasszel kell játszania, simán kikapott (4–6, 3–6, 2–6). Ez a meccs már előrevetítette Agassi és Sampras későbbi rivalizálását, amely meghatározta az 1990-es évek férfi teniszét. Bár az évet mégis jól zárta a Frankfurtban zajló világbajnokság megnyerésével (az akkori világelső Edberget verte meg a döntőben), majd győzelemmel járult hozzá az USA Davis-kupa-sikeréhez Ausztrália ellen, amerikai földön. Ez volt az amerikai csapat első győzelme nyolc év után.
1991-ben ismét bejutott a francia nyílt bajnokság döntőjébe, ahol Bolletieri egy másik korábbi tanítványa, Jim Courier verte meg egy drámai, ötjátszmás mérkőzésen (6-3, 4–6, 6–2, 1–6, 4-6). A Las Vegas-i játszma és 3-1-es előnyénél eleredt az eső. Ahogy az önéletrajzi könyvében (Open) elmondja, nagyon rosszul érezte magát az esőszünetben. Arra számított, hogy edzője megdícséri, vagy tanácsokkal fogja ellátni, de még oda sem ment hozzá. Ezzel szemben Courier edzője, José Higueras, máshogy viselkedett, aminek meg lett az eredménye. Korábbi álláspontjával ellentétben Agassi 1991-ben mégis elindult Wimbledonban. A torna előtt a média hetekig találgatta, vajon milyen öltözékben fog játszani, de végül a szokásoknak megfelelően teljesen fehérben lépett pályára és a negyeddöntőig menetelt, ahol a szintén amerikai David Wheaton verte meg 5 játszmában.
Sokak meglepetésére első Grand Slam-győzelmét végül Wimbledonban aratta, 1992-ben. A horvát Goran Ivaniševićet győzte le a döntőben egy szoros, ötjátszmás mérkőzésen (6–7, 6–4, 6–4, 1–6, 6–4). A döntőbe vezető út során két korábbi wimbledoni bajnokot is legyőzött, Boris Beckert és John McEnroe-t. Legközelebb 2002-ben tudott alapvonal-játékos Wimbledonban nyerni, nevezetesen Lleyton Hewitt, de ekkor a fű már magasabb volt, s ennek köszönhetően lassabb is. A Davis-kupában Agassi újra a győztes amerikai csapat tagja volt, akik három éven belül (1990–1992) már másodszor nyertek, ezúttal Svájc ellen, szintén hazai pályán.
1993-ban aratta karrierje egyetlen páros tornagyőzelmét: Petr Kordával párban megnyerte a Cincinnati Masterst. Ezt leszámítva nem voltak nagy eredményei, az év nagy részében sérüléssel bajlódott, kevés tornán vett részt, a nagyobb tornákon csak küszködött. Az Ausztrál Openen elvből nem indult, de ebben az évben a Roland Garroson sem vett részt, Wimbledonban pedig a negyeddöntőben esett ki. A Masters-tornák közül csak az év első felében megrendezett négy amerikain vett részt, legjobb eredménye egy elődöntő volt a Cincinnati Mastersen. Miután a US Openen az első körben búcsúzott, év végén kénytelen volt megműttetni a csuklóját.
(~> összes meccse: 1986, '87, '88, '89, '90, '91, '92, '93)
1994–1997: Rivalizálás és sérülés
1994-ben, csuklósérüléséből felépülve elég nehezen rázódott újra bele a versenyzésbe. A Roland Garroson és Wimbledonban nem jutott túl az első körökön (a Roland Garroson 2. körben, Wimbledonban a 4. körben esett ki). A kemény pályás szezonra viszont újra a régi volt: megnyerte a Canada Masterst, majd életében először a hazai US Opent is (döntő: a német Michael Stich ellen, 6-1, 7-6, 7-5). Ő volt az első versenyző, aki nem kiemeltként tudott diadalmaskodni ezen a tornán.
1995-ben leborotválta a haját, és ezzel véget ért az "image is everything"-korszak. Ezt követően – pályafutása során először – elindult az Ausztrál Openen, és rögtön meg is nyerte, a döntőben 4 játszmás küzdelemben diadalmaskodott a rivális Pete Sampras ellen (4-6, 6-1, 7-6, 6-4). Az év során öt alkalommal találkozott Samprasszel döntőben, minden alkalommal kemény pályán, és ebből háromszor Agassi került ki győztesen (Ausztrál Open, Miami Masters, Canada Masters). A Cincinnati Mastersen is győzni tudott: ez volt a harmadik Masters-győzelme 1995-ben, összesen pedig már 7-nél járt.
Áprilisban már ő volt a világelső, és ezt a helyezést 30 héten át, novemberig őrizte. Ekkor érte el pályafutása leghosszabb kemény pályás veretlenségi sorozatát, amely 26 meccsen át tartott, és aminek végül a US Open döntőjében Sampras vetett véget (4-6, 3-6, 6-4, 5-7). Az évben összesen 7 tornát nyert, és ekkor volt a legjobb a győzelmi aránya, 72 mérkőzésen diadalmaskodott és mindössze 10-et veszített el. (Ez arányaiban jobb volt, mint Sampras addigi legjobb, 1994-es mutatója: 77 győzelem, 12 vereség.) Az év végén tagja volt a Davis-kupa-győztes amerikai csapatnak Oroszország ellen (bár a döntő-sorozatban nem lépett pályára), ekkor nyerte harmadik és egyben utolsó Davis-kupáját.
1996 az előző évekhez és a várakozásokhoz képest rosszabbul sikerült Agassi számára: egyetlen Grand Slam-döntőbe sem sikerült bejutnia (bár az Ausztrál Openen és a US Openen eljutott az elődöntőig, a Roland Garroson a második, Wimbledonban az első körben kiesett). Mégis sikerült egy nagy eredményt elérnie: az atlantai olimpián győzni tudott férfi egyesben – a döntőben a spanyol Sergi Bruguerát győzte le 3 játszmában: 6-2, 6-3, 6-1. Sikerült megvédenie továbbá Miamiban és Cincinnatiben a címét, ezzel már kilencre növelve Masters-címei számát.
1997 volt a karrierje mélypontja. Csuklósérülése kiújult, és az egész év során mindössze 24 meccset tudott játszani. Egyetlen komoly tornát sem nyert, és visszacsúszott a világranglista 141. helyére. Formahanyatlását összefüggésbe hozták Brooke Shields színésznővel létrejött féktelen kapcsolatával és házasságával is.
(~> meccsei: 1994, '95, '96, '97)
Lázadóból legenda 1998 1998-ban ismét minden figyelmét a tenisznek szentelte. Nagyon komoly tréningbe fogott, a világranglista első 50 helyezettjén kívülieknek szánt Challenger-tornákon indult, és próbált feljebb jutni a ranglistán. Az egykori lázadóból egy barátságos, megfontolt sportolóvá vált, akire a fiatal játékosok elkezdtek felnézni. Győztes mérkőzései után bevezette azt a rítust, ami később a védjegye lett: a lelátó mind a négy része felé meghajolt, és két kézzel csókot dobott. Ebben az időszakban is nagy csatákat vívott a rivális Pete Samprasszel és Patrick Rafterrel. 1998-ban 5 tornát nyert, és további 5-ben döntős volt, aminek köszönhetően a 141. helyről év végére a világranglista 6. helyezettje lett. Korábban még egyetlen játékosnak sem sikerült egy év alatt ekkora ugrással bekerülni a legjobb 10 közé. (~> meccsei 1998-ban)
1999 1999-ben beírta magát a tenisz nagy könyvébe, amikor 2 játszmás hátrányból nyerte meg a Roland Garros döntőjét az ukrán Andrij Medvegyev ellen (1-6, 2-6, 6-4, 6-3, 6-4). Ezzel ugyanis csatlakozott (Rod Laver, Fred Perry, Roy Emerson és Don Budge) négyeséhez, akik pályafutásuk során megnyerték mind a négy Grand Slam-tornát. Közülük is ő az első, akinek ez akkor sikerült, amikor már mind a 4 torna különböző borításon zajlott.
A Roland Garrost követően Wimbledonban is döntőbe jutott, ott azonban kikapott Samprastől (3-6, 4-6, 5-7). A US Opent viszont megnyerte, 2–1-es hátrányból fordított a döntőben Todd Martin ellen (6-4, 6-7, 6-7, 6-3, 6-2). Év végén már ő állt a világranglista élén. Ez volt karrierje során az egyetlen alkalom, hogy világelsőként zárta az évet, és ezzel vetett véget Sampras 6 éves sorozatának (1993–1998), ami az év végi világranglista-vezetést illeti. (~> meccsei 1999-ben)
2000