Joseph Simon Gallieni (Saint-Béat (Haute-Garonne), 1849. április 24. – Versailles, 1916. május 27.) francia tábornok, 1914-ben a Párizst védelmező francia seregek parancsnoka.
Élete Ifjúkora Dél-Franciaországban született, a Pireneusok lábai között fekvő Saint-Béat községben. A hadsereg által fenntartott Prytanée Nemzeti Iskolába járt, mely a katonai akadémia előkészítőjének számított akkoriban.
Pályafutása Alhadnagyként szolgált az 1870-es francia-porosz háborúban. 1873-ban főhadnagy lett, 5 évvel később százados.
A kor szokásának megfelelően gyarmati szolgálatra vezényelték. Martinique után Francia-Szudán katonai kormányzója lett, mely során sikerrel verte le a lázadó Mahmadu Lamine felkelését. 1892-től kezdve négy évig Vietnámban szolgált, majd Madagaszkár következett. 1905-ig volt a sziget kormányzója, sikerült békét teremtenie a szigeten.
1911-ben a francia hadsereg főparancsnokának jelölték, de egészségi állapotára hivatkozván elutasította a felkérést. Maga helyett Joseph Joffre-t javasolta. 1914 áprilisában kilépett a hadseregből és nyugállományba vonult. 1914 augusztusában Gallienit visszahívták a hadseregbe, hogy a Párizs felé közelgő német támadás elhárításában működjön közre. Joffre vetélytársának tartotta a betegeskedő Gallienit, igyekezett parancsnoki hatásköreiben korlátozni.
Sikeres védekező taktikája mentette meg Párizst a német ostromtól, amikor szeptemberben a frissen felállított 6. francia hadsereget támadásra küldte a fővárostól keletre a jobbszárnyát védelem nélkül hagyó 1. német hadsereg ellen. Gallieni parancsára a katonákat a párizsi taxik szállították a frontra. 1915-től francia hadügyminiszter. Súlyos veszekedéseket folytatott Joffre-val, főként a Verdun körül követendő védekező taktikáról. Megromlott egészsége vezetett halálához 1916 májusában.
Emlékezete 1916-ban temették el Saint-Raphaël-ben.
1921-ben posztumusz Franciaország marsalljává nyilvánították.
Források
Kategória:Francia hadvezérek Kategória:Franciaország hadügy- és védelmi miniszterei Kategória:Az első világháború francia politikusai Kategória:1849-ben született személyek Kategória:1916-ban elhunyt személyek Kategória:Franciaország katonái az első világháborúban Kategória:A Harmadik Francia Köztársaság marsalljai Kategória:A porosz–francia háború katonái