A Rome: Total War (gyakran csak RTW vagy Rome) egy stratégiai játék, ahol a játékos történelmi és kitalált csatákat vívhat a Római Köztársaság idejében i. e. 270-től, időszámításunk szerinti 14-ig. A játékot a Creative Assembly fejlesztette, majd 2004. szeptember 22-én az Activision adta ki. A játék ingyenesen letölthető demója 2004. augusztus 23-án jelent meg, amelyben a játékos a trebiai csatában irányíthatja Hannibal csapatait.
A játékban óriási, több ezer embert felvonultató csatákat vívhatunk. A játék egyik legnagyobb újítása a teljesen új 3d-s grafikus motor, amely lehetővé teszi akár megjelenítését a csatamezőn. Másik érdekesség a stratégiai és taktikai nézet összeillesztése, magyarán a csata helyszíne valójában úgy néz ki, mint a stratégiai térképen. (Ha a seregek egy folyónál találkoznak, akkor valójában folyó mellett fognak csatázni).
A játékos olyan hadvezérek bőrébe bújhat, mint Hannibal Barkasz, a II. pun háború karthágói vezetője, a gall hadúr, Vercingetorix, vagy akár Julius Caesar. A játék játszható népei közt megtalálható három római család (Juliusok, Brutusok, Scipiók), amelyek már a játék kezdetén elérhetőek, de vannak olyan népek is, amikkel csak akkor játszhatunk, ha már végigvittük egyszer a játékot. Ilyenek többek közt a görög városállamok, a gallok, a karthágóiak, a britek, a germánok, a parthusok, és az egyiptomiak. A Medieval: Total War-hoz hasonlóan itt is vannak népek melyek nem játszhatóak. Ezek közt megtalálhatóak a dákok, a numidiaiak, az örmények és a szkíták. A játék történelmi jellegéből adódóan oktató tartalommal is bír, bár néhol történelmi pontatlanságokba botolhatunk.
A játék menete nagyon hasonlít elődeire, a Shogun: Total War-ra és a Medieval: Total War-ra, bár az ostromok és a városi csaták mechanizmusa kissé megváltozott. A legjelentősebb változás az, hogy a játékos stratégiai nézetben való mozgását a „mozgatási pontok” korlátozzák, az előző játékokban pedig területek szerint mozoghattunk.
Köszönhetően a játék realizmusának még megjelenése előtt motorját már két televíziós műsorban is használták. Az egyik a History Channel Decisive Battles című műsora volt, a másik pedig a BBC Two Time Commanders-e, ahol a csapatok újrajátszhatták a történelmi csatákat.
2005. szeptember 27-én megjelent a játék első kiegészítője, a Barbarian Invasion, amely a Római Birodalom végnapjait mutatja be a 363-tól 476-ig tartó időszakban.
2006. június 16-án a Creative Assembly újabb letölthető kiegészítőt készített a Rome: Total War-hoz, Alexander címmel. 2006. július 19-én kereskedelmi forgalomban is megjelent. Ez a kiegészítő Nagy Sándor hadjáratait mutatja be.
Játékmenet A játékban a játékos elsőként választhat egyet a kor népei közül. Ezután a játékosnak lehetősége van seregeket képezni, hogy elfoglalja a környező tartományokat, a tartomány fővárosának megostromlásával. Emellett természetesen építhet bizonyos épületeket a tartományai fővárosában, amik által előreléphet a fejlődésben, és fejlettebb egységeket képezhet, növelheti a tartományok bevételét (nagyobb kikötőkkel, mezőgazdasági épületek építésével), vagy szórakoztathatja a népet szórakoztató épületek építésével. A tengeri flották képesek szállítani a szárazföldi seregeket, vagy blokádot vonni az ellenség kikötői köré, ezzel csökkentve annak kereskedelmi bevételeit. A végső cél, csakúgy mint a többi Total War játékban, bizonyos számú tartomány elfoglalása. Ha a római családok egyikével játszik a játékos, akkor pedig magát Rómát is meg kell szerezni a szenátustól, hogy ő legyen a császár.
Római frakciók A Rome: Total War-ban három játszható római frakció van (Julius, Brutus és a Scipio) valamint egy nem-játszható, a szenátus. A három frakció a játék elején szövetségesei egymásnak és a szenátusnak, tehát nem támadják meg egymást, de ennek ellenére meg lehet vesztegetni a másik egységeit. Minden római frakció láthatja a másik által felfedezett területeket (ez semelyik másik szövetségre nem igaz). Ennek ellenére, mivel minden frakció független a másiktól, a játékos valószínűleg nem fog a segítségnyújtással bajlódni, ha nincs ő is közvetlen veszélyben.
Mindhárom frakció kap küldetéseket a szenátustól, de ezeket nem kötelező megcsinálni, csak ha a játékosnak kedve van. A szenátus küldetéseinek teljesítése esetén, a játékos és a szenátus kapcsolata javul, valamint jutalmakat kap a szenátustól. Ha az egyik frakció nem túl népszerű a szenátusnál, attól még ugyanúgy kap küldetést, valamint jutalmat a sikeres küldetések után, vagy büntetést a sikertelenek után.
A szenátus mellett figyelni kell a népszerűségünkre a nép körében is. Általában ez a népszerűség a megszerzett területektől függ (a nép szereti a hódítókat). Másfelől viszont a szenátus aggódni kezd, ha valamelyik frakció túl népszerű. Egy bizonyos ponton a szenátus felkéri a frakció vezetőjét, hogy kövessen el öngyilkosságot. Mint minden szenátusi kérést, ezt is el lehet utasítani, vagy el lehet fogadni. Amennyiben a játékos elfogadja a felkérést, a frakcióvezető öngyilkos lesz, majd helyébe örököse lép, így néhány évig a szenátus eltűri a népszerűséget. Viszont ha a játékos elutasítja a kérést, azzal polgárháborúba sodorja a római frakciókat. Ha a játékos úgy érzi, hogy elég nagy a népszerűsége, akkor is indíthat polgárháborút, egyszerűen csak meg kell támadni valamelyik másik római frakciót.
A római hadseregek alapja a kiváló, fegyelmezett és jól felszerelt gyalogság, de a lovasság viszonylag gyenge, a többi néphez viszonyítva. A játékban "átélhetjük" Gaius Marius haderő-reformját is, igaz I. e. 220 és I. e. 180 között (valójában ez I. e. 107-ben történt meg). A reformok előtt a hadsereg a hagyományos hastati-principes-triarii felépítésen alapult, de a reform után a jól ismert légiók lettek a gyalogság alapjai. A reform után jobb lovasság is elérhetővé válik.
A három római frakció, a játék kezdetén különböző területekkel bír, és a fő terjeszkedési irányok is különböznek. Mindegyik más isteneknek emelhet templomot, valamint eltérő típusú gladiátorokat vethet be a harctéren.
A Julius-család az Appennini-félsziget északi területeit birtokolja, és a barbár törzsekkel – közülük is főleg a gallokkal harcol. A harcban Samnium-i gladiátorokat (Samnite gladiator) tudnak bevetni. Ceresnek, Bacchus-nak és Jupiternek emelhetnek templomot. A Brutus-család az Appennini-félsziget déli részeit tudhatja magáénak, és a keletebbre lévő görög frakciókkal háborúzik. A háborúba velite gladiátorokat (Velite Gladiators) tudnak küldeni. Templomot Marsnak, Merkúrnak és Junonak emelhetnek. A Scipio-család Szicíliában és Capuában székel és fő ellenfelük Karthágó, Numidia és Egyiptom. Templomaikat Neptun, Vulcan vagy Szaturnusz dicsőségére emelik. A szárazföldi haderejüket a mirmillo gladiátorok (Mirmillo Gladiators) erősítik, de ha felfejlesztjük a Neptunnak emelt templomot, akkor építhetünk egy különleges hajótípust is, a Corvus Quinqueremes-t. És ha felépítjük Szaturnusz lenyűgöző templomát toborozhatunk a játékmenet során egyedülálló árnyékharcosokat (arcanusokat) melyek meglepetést okozhatnak a közeledő ellenségnek.
Ha a szenátust a játékos „kézzel” elérhetővé teszi és játszik vele, annak politikai szerepe megszűnik. Valamint nem lesznek többé szenátusi küldetések, szenátusi hivatalok, és nem lesz szenátusi, vagy köznépi népszerűség sem. Ha a játékos megpróbálja megtekinteni a szenátus (Senate) képernyőt (ami általában ezeket tudatja a római frakciókkal) a játék „összeomlik”.
Történelmi hitelesség A három játszható, római frakció, három híres rómairól van elnevezve, Caius Julius Caesar-ról, Marcus Junius Brutus-ról, és Publius Cornelius Scipio Africanus-ról. Igazából viszont nem volt „Scipii” vagy „Brutii” család. Ez mindkettő cognomen, azaz egy harmadik név, mellyel egy nagyobb család egy tagját jelölik. Marcus Junius Brutus családja volt a „Junii” család, míg Scipio Africanus a „Cornelii” családhoz tartozott. A nemes családokba általában nehéz volt bekerülni, mert kevés ilyen család volt, és azok is egymás közt házasodtak.
A három-párti, római rendszer, történelmileg teljesen pontatlan, ugyanis a Római Köztársaságot valójában kizárólag a szenátus (és különböző gyűlések) irányította, aminek lényegesen nagyobb hatalma volt, mint ahogy az a játékban látszik. A családok esetleg kisebb tartományokat birtokolhattak, de a birodalom kiterjesztésével új kormányzókat bíztak meg, nem pedig tábornokokat. A tábornokokat is a szenátus nevezhette ki, csakúgy mint a kormányzókat, de ezt a két tisztséget (kormányzó és tábornok) nem viselhette senki egyszerre (bár az olyan befolyásos politikusoknak mint Julius Caesar, esetenként sikerülhetett).
A három-párti rendszer fő szerepe, hogy szimulálja a polgárháborút, ami végül a Római Köztársaság végéhez vezetett. A római frakciók neve is valószínűleg ezért származik Caius Julius Caesar, Marcus Junius Brutus, és Publius Cornelius Scipio Africanus Major nevéből. Továbbá feltételezhetően a Julii-család birodalom-párti, ugyanis Julius Caesar volt az első dictator perpetuus, a római császárok elődje (az első császár Augustus Caesar volt). Ezzel szemben a Brutii-család erősen köztársaság-párti, ugyanis Brutus arról lett híres, hogy megölte Julius Caesar-t, miután az megszerezte a teljhatalmat a szenátustól. Ezért elméletileg a Brutii családnak nincsenek birodalmi ambíciói.
Talán csekély jelentőséggel bír, de a nevek is hibásan vannak ragozva. Bár a Julius többesszáma valóban Julii, de a Brutus többes száma már nem Brutii, hanem Bruti. A Scipio többesszáma szintén nem Scipii, hanem Scipiones.
Számos egységnél is tévedések fedezhetőek fel. Jó példa erre az „Urban Cohort”, ami a játék legképzettebb gyalogosa a római seregben, de valójában ezek az egységek „csak” tűzoltók és éjjeliőrök voltak. Az arcani-k pedig kémek voltak, nem pedig nehézfegyverzetű ál-nindzsák, mint a játékban.
Nem csak a római frakcióknál találhatunk történelmi tévedéseket. A keltáknál, a druidák (melyeket a játékban a barbároknál találhatunk) valójában mentességet élveztek a katonai szolgálat alól, és a falu életének dolgaival foglalkoztak. A briteknél található British Head Hurlers (brit fejhajítók), akik levágott, mészbe mártott fejeket dobálnak, teljesen kitalált egységek. A fejek a kelta kultúrában értékes trófeák voltak, így soha nem használták volna őket „lőszerként”. Néhány egységet, mint például a harcikutyákat vagy a disznókat, valóban használták, de nem ekkora tömegben.
Barbár népek A barbár népeknek is van néhány előnyük és néhány hátrányuk. Ellentétben a legtöbb civilizált néppel, a barbárok nem tudnak fejlett utakat építeni, csak gyengébb minőségű földutakat, ami a stratégiai mozgásukat korlátozza. Ennél is fontosabb, hogy a városaikat csak a harmadik szintig tudják fejleszteni, ellentétben a civilizáltabb népekkel, akik az ötödik szintig tudnak fejleszteni. Viszont így gyorsabban elérhetővé válnak a fejlett egységeik. A barbár seregek szervezetlenek, de a harcosaik jobb harcosok, mint a többi nép katonái.
A barbár frakciók
Gallok (játszható): A gallok főleg a mai Franciaország, Észak-Olaszország és Spanyolország bizonyos területeit birtokolják a játék elején. A galloknak jó íjászaik és kardforgatóik vannak, de lovasságuk gyenge. Britonok (játszható): A britek a játék kezdetén a Brit-szigeteket tartják ellenőrzésük alatt, valamint a mai Belgium jelentős részét. A brit seregben találhatóak harciszekerek, festett-arcú, dühöngő kardforgatók és fejhajigálók, akik levágott, mészbe mártott fejeket dobálnak, ezzel demoralizálva az ellenséget. Germánok (játszható): A germánok a játék kezdetén a galloktól északkeletre és a britektől keletre helyezkednek el, a mai Hollandia és Észak-Németország területén. A germán seregben erős de vad harcosok vannak, viszont itt található meg az egyetlen barbár egység is, amely phalanx-alakzatba tud állni. Számos harcosuk harcol fejszével, akik különösen hatékonyak a páncélozott egységek (például a római gyalogság) ellen.