Énekes István sírja|bélyegkép|200px Énekes István (Budapest, 1911. február 20. – Budapest, 1940. január 2.) olimpiai bajnok ökölvívó, Énekes Vilmos ökölvívó bátyja.

Életpályája Vasúti tisztként 1927-től 1940-ig a Budapesti Vasutas SC ökölvívó szakosztályának versenyzője volt. 1928-ban részt vett a hazai olimpiai válogatón, de Kocsis Antaltól vereséget szenvedett. Decemberben Budapest bajnokságot nyert. Egy évre rá a légsúly magyar bajnoka lett. 1930-ban Budapesten szerzett Európa-bajnoki címet.

1928-tól huszonhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az 1932. évi nyári olimpiai játékokon, Los Angelesben olimpiai bajnoki címet nyert. Az újkori olimpiák történetében ez volt a magyar csapat huszonnegyedik, a magyar ökölvívás második aranyérme.

1934-ben újra Európa-bajnok lett. Ebben az évben érte el utolsó nemzetközi sikerét. Röviddel huszonkilencedik életévének betöltése előtt öngyilkos lett. A Fiumei úti sírkertben nyugszik [34-9-13].

Sporteredményei olimpiai bajnok 1932, Los Angeles: légsúly háromszoros Európa-bajnok: 1930, Budapest: légsúly 1932, Los Angeles:Az 1928. évi és az 1932. évi olimpiai ökölvívóversenyek egyben Európa-bajnokságok is voltak légsúly 1934, Budapest: harmatsúly négyszeres magyar bajnok légsúly: 1929, 1930, 1932 harmatsúly, csapat: 1934

Díjai, elismerései V. osztályú Magyar érdemkereszt (1932)

Emlékezete Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest noir című bűnügyi regényében.

Jegyzetek

Források

Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976 – Budapest, 1977 – Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 – Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 –

További információk Énekes István a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján Énekes István sírja a Fiumei úti sírkertben

Kategória:Magyar ökölvívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1932) Kategória:Olimpiai bajnokok (ökölvívás) Kategória:Európa-bajnokok (amatőr ökölvívás) Kategória:Öngyilkos sportolók Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1940-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek