bélyegkép|jobbra|250px|A Stonewall Inn bár épülete 2003-ban bélyegkép|jobbra|250px|A Stonewall Inn emlékhely New York-ban, 2010-ben A Stonewall-lázadás (vagy Stonewall-felkelés) az LMBT-közösség tagjainak spontán tüntetéseinek sorozata, amely 1969. június 28-án a kora reggeli órákban kezdődött, válaszul a a New York-i Manhattan Greenwich Village negyedében található Stonewall Inn kocsma vendégei ellen irányuló rendőrségi razziára.
Az LMBT amerikaiak az 1950-es és 1960-as években egy homofób jogrendszerrel szembesültek. Több tagállamban is bűncselekménynek számított az azonos neműek közti szexuális kapcsolat, amelyért börtönbüntetés vagy elektrosokk terápiával, lobotómiával és más orvosi eszközökkel végzett kényszergyógykezelés, esetleg kasztráció járt. Az Egyesült Államokbeli korai homoszexuális csoportok arra törekedtek, hogy bebizonyítsák: a melegek beilleszkedhetnek a társadalomba, és a nem konfrontatív ismeretterjesztést helyezték előtérbe. Az 1960-as évek végére azonban számos társadalmi-politikai mozgalom aktív volt, ideértve az afroamerikai polgárjogi mozgalmat és a vietnámi háború ellenes mozgalmat. Ezek a befolyások, valamint a Greenwich Village liberális környezete szolgáltak katalizátorként a Stonewall-lázadáshoz.
Nagyon kevés vendéglátó hely fogadott nyíltan meleg embereket az 1950-es és 1960-as években. Leginkább bárok álltak rendelkezésre, ám a bártulajdonosok és az üzletvezetők maguk ritkán voltak melegek. Abban az időben a Stonewall Inn a maffia tulajdonában volt.Duberman, p. 183.Carter, pp. 79–83. Vendégköre az LMBTQ közösség legszegényebb és leginkább perifériára szorult tagjai közül került ki: butch leszbikusok, nőies fiatal férfiak, drag queenek, férfi prostituáltak, transznemű emberek és hajléktalan fiatalok. A melegbárok ellen folytatott rendőrségi razziák az 1960-as években rutineseményeknek számítottak, ám a a Stonewall Inn esetében a rendőrök gyorsan elvesztették az események irányítását. A New York City-i rendőrség és Greenwich Village meleg lakosai közötti feszültség másnap este, majd napokkal később ismét kiélesedett. A Village lakói heteken belül aktivista csoportokat szerveztek azzal a céllal, hogy létrejöjjenek olyan biztonságos helyek a melegek és leszbikusok számára, ahol nyíltan vállalhatják szexuális irányultságukat a letartóztatás veszélye nélkül.
A Stonewall-lázadást követően fél éven belül két, konfrontációs taktikákra összpontosító melegaktivista szervezet jött létre New Yorkban, és három újságot alapítottak az LMBTQ személyek jogegyenlőségének előmozdítása érdekében. Néhány éven belül melegjogi szervezetek alakultak az Egyesült Államokban és a világ minden táján. 1970. június 28-án New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban sor került az első meleg büszkeség-menetre, és Chicagóban is megemlékeztek a zavargások évfordulójáról. Hasonló felvonulásokat szerveztek más városokban is. A Stonewall Nemzeti Emlékművet 2016-ban hozták létre a helyszínen. Ma az LMBT Pride rendezvényeket évente az egész világon tartják június végén, a Stonewall-lázadásról megemlékezve. 2019. június 6-án James P. O'Neill New York-i városi rendőrbiztos hivatalosan elnézést kért a a New York-i Rendőrkapitányság nevében a rendőrök Stonewallnál 1969-ben elkövetett tetteiért.
Háttér
A homoszexualitás a 20. században az Egyesült Államokban Barry Adam történész szerint a második világháború társadalmi változásait követően az Egyesült Államokban sok ember heves vágyat érzett arra, hogy „visszaállítsa a háború előtti társadalmi rendet és ellenálljon a változás erejének”.Adam, p. 56. Az antikommunizmus országos ösztönzése során Joseph McCarthy szenátor meghallgatásokat folytatott az amerikai kormányban, az amerikai hadseregben és más kormányügynökségekben és intézményekben megbúvó kommunisták felkutatására, ami nemzeti paranoiához vezetett. Az anarchistákat, kommunistákat és más nem amerikainak tekintett embereket biztonsági kockázatként kezelték. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma az LMBTQ személyeket is ide sorolta azzal az indoklással, hogy ezek az emberek potenciálisan zsarolás áldozatai lehetnek. 1950-ben egy Clyde R. Hoey elnökletével folytatott szenátusi vizsgálat egy jelentésben megjegyezte: „Általánosan elfogadott tény, hogy a nyílt perverz cselekedeteket elkövető személyek nélkülözik a normális emberek érzelmi stabilitását”Edsall, p. 277. és a kormány összes hírszerző ügynöksége „teljes mértékben egyetért abban, hogy a szexuális perverzek a kormányzatban biztonsági kockázatot jelentenek”.David K. Johnson (2004). The Lavender Scare: The Cold War Persecution of Gays and Lesbians in the Federal Government. University of Chicago Press, pp. 101–102, 114–115 1947 és 1950 között 1700 szövetségi álláspályázatokat utasítottak el, 4380 főt szereltek le a katonaságból, és 420-at kirúgtak kormányzati állásaikból homoszexualitás gyanúja miatt.Adam, p. 58.
Az 1950-es és 1960-as évek során az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) és a rendőrségek nyilvántartották az ismert homoszexuálisok, kedvelt létesítményeik és barátaik listáját; a posta nyomon követte azokat a címeket, ahová a homoszexualitással kapcsolatos anyagokat kézbesítették.Edsall, p. 278. Állami és helyi önkormányzatok követték ezt a példát: a melegbárokat bezárták, ügyfeleiket letartóztatták és nevüket újságokban tették közzé. A városok „takarításokat” szerveztek a melegek által látogatott környékek, parkok, bárok és strandok megtisztítására. Tiltották az ellenkező nemű ruhák viselését, és az egyetemek kizárták azokat az oktatókat, akiket homoszexualitással gyanúsítottak.Adam, p. 59.
A Stonewall Inn
A Christopher Street 51-53. alatt található Stonewall Inn, valamint a város számos más vendéglátóhelyéhez hasonlóan a Genovese bűnözőklán tulajdonában állt.Duberman, p. 183.
1966-ban a maffia három tagja 3500 dollárt fektetett be, hogy a korábban étteremként és éjszakai klubként működő Stonewall Innt melegbárrá alakítsa át. Hetente egyszer egy rendőrtiszt kenőpénzt vett át egy borítékban, mert a hely nem rendelkezett italmérési engedéllyel.Duberman, p. 185.Carter, p. 68. A bárpult mögött nem volt folyóvíz – a használt poharakat vízzel teli dézsákban kiöblítették, és azonnal újra felhasználták.Duberman, p. 181. Tűzkijáratok nem voltak, és a WC-k rendszeresen eldugultak.Carter, p. 80. Noha a bárt nem használták prostitúcióra, drogértékesítésre és más „készpénzes tranzakciókra” sor került. Ez volt az egyetlen bár a melegek számára New York Cityben, ahol a tánc megengedett volt;Duberman, p. 182. a tánc volt a legfőbb vonzereje, miután melegklubként nyitott meg újra.Carter, p. 71.
A bár látogatóit 1969-ben egy kidobó fogadta, aki megnézte őket az ajtóban lévő kémlelőnyíláson át. A törvényes alkoholfogyasztási életkor 18 év volt, és azért, nehogy véletlenül civil ruhás rendőröket engedjenek be (akiket „Lily Law”, „Alice Blue Gown” vagy „Betty Badge”Duberman, p. 187. azaz Törvény Lily, Kék Köpenyes Alice és Jelvény Betty gúnyneveken emlegettek), csak olyan vendégeket engedtek be, akiket a kidobó ismert, vagy akik melegnek néztek ki. A belépő hétvégén 3 dollár volt, ezért a vendég két, italra beváltható bónt kapott. A látogatóknak alá kellett írniuk nevüket egy könyvben annak igazolására, hogy a bár egy privát „bottle club” volt, amelyben a klubtagok által hozott alkoholt fogyasztották el és árusítás nem történt. Természetesen ritkán használták a valódi nevüket. A Stonewallban két táncparkett volt; a belső teret feketére festették, így bent nagyon sötét volt, pulzáló színes vagy UV-fényekkel. Ha rendőrök jelenlétét észleltek, akkor felkapcsolták a lámpákat, jelezve, hogy mindenki hagyja abba a táncot és ne érjenek hozzá egymáshoz. A bár hátsó részében egy kisebb helyiség volt, amelyet „királynők” látogattak; a Stonewall annak a két bárnak az egyike volt, ahol a sminket és nőies frizurát viselő (bár férfi ruházatba öltözött) férfiak jártak.Duberman, p. 189. A kidobók csak néhány transzvesztitát vagy teljesen átöltözött férfit engedtek be. A vendégek „98 százaléka férfi” volt, de időnként néhány leszbikus is ellátogatott a bárba. A közeli Christopher Parkban lakó hajléktalan kamasz fiúk gyakran megpróbáltak bejutni, hogy a vendégek italokat vásárolhassanak nekik.Duberman, p. 188. Az ügyfélkör kora jellemzően késői tizenéves és a korai harmincas évek között volt, és a faji összetétel egyenletesen oszlott meg a fehérek, feketék és latinók között.Deitcher, p. 70. Az emberek változatossága, a helyszín és a tánc vonzerejének köszönhetően a Stonewall Inn volt „a város melegbárja”.Carter p. 74.
A melegbárokban gyakoriak voltak a rendőrségi razziák - minden bárban átlagosan havonta egyszer. Számos helyen tartalék italt tartottak a pult mögött található titkos rekeszben vagy egy utcán parkoló kocsiban, hogy az alkohol lefoglalása esetén a lehető leggyorsabban folytassák az üzletet.Duberman, p. 183. Az üzletvezetők a rendőrségi forrásaiknak köszönhetően általában már előre tudtak az ellenőrzésekről, amelyek elég kora este lezajlottak, így a rendőrség elvonulása után folytatódhatott az üzletmenet.Duberman, pp. 192–193. Egy tipikus razzia során felkapcsolták a lámpákat, vendégeket pedig felsorakoztatták, és ellenőrizték igazolványukat. A nem azonosítható vagy az ellenkező nem ruháiba öltözött személyeket letartóztatták; a többieket hagyhatták elmenni. A nőknek legalább három női ruhadarabot kellett viselniük, ellenkező esetben letartóztatták őket. Az alkalmazottakat és a bárok üzletvezetőit általában szintén letartóztatták. Az 1969. június 28-át közvetlenül megelőző időszakot a helyi bárok gyakori rendőri zaklatása jellemezte – ideértve a zavargások előtti kedden a Stonewall Innben történt razziátCarter, pp. 124–125. –, valamint a Checkerboard, a Tele-Star és két másik klub bezárását a Greenwich Village-ben.Teal, p. 4.
David Carter kutatásai alapján a Stonewall maffiához tartozó tulajdonosai zsarolták a tehetősebb vendégeket, különösen a Financial District dolgozóit. A zsarolás feltehetően jobban jövedelmezett, mint a szeszesital árusítása a bárban. Carter arra következtet, hogy amikor a rendőrség nem jutott hozzá az ebből a tevékenységből származó kenőpénzekhez, elhatározták, hogy örökre bezárják a Stonewall Innt.
A lázadás
A razzia bélyegkép|jobbra|250px|alt=Színes digitális illusztráció a Stonewall Inn 1969-es alaprajzáról: egy téglalap alakú épület, amelynek az utcafrontja a Christopher Streetre néz; a bejáraton egy előtérbe lehet belépni, ahonnan a vendégek tovább mehettek jobbra a fő terembe, ahol egy nagyobb tánctér és bárpult is volt. Innen nyílt egy kisebb helyiség, ahol egy kisebb tánctér és bárpult várta a vendégeket. A mosdók az épület hátsó részében kaptak helyet|A Stonewall Inn alaprajza, 1969 bélyegkép|jobbra|250px|A meleg felszabadítási emlékmű a New York-i Manhattan Greenwich Village negyedében lévő Christopher Parkban, a két álló férfit és két ülő nőt ábrázoló installáció a Stonewall-lázadásnak állít emléket
Két-két álruhás rendőrnő és rendőr aznap késő este belépett a bárba vizuális bizonyítékok gyűjtése céljából, miközben az erkölcsrendészeti osztag kint várta a jelzést. Miután készen álltak, az álruhás tisztek erősítést kértek a hatodik körzetből a bár fizetős telefonján. A Stonewall alkalmazottai nem emlékeznek arra, hogy megkapták volna a szokásos fülest az aznap esti razziáról, szerintük volt olyan pletyka, hogy készül valami, de mivel sokkal később volt már a razziák megszokott időpontjánál, a Stonewall vezetése a tippet pontatlannak tartotta.