Tarlós István (Budapest, 1948. május 26. –) magyar mélyépítő mérnök, politikus; 1990 és 2006 között Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) polgármestere, 2010 és 2019 között Budapest főpolgármestere, 2010-ben néhány hónapig országgyűlési képviselő. A 2019-es önkormányzati választás után országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott.

Saját megfogalmazása szerint párton kívüli politikus, de a Fidesz–KDNP gondolkodói köréhez és politikai közösségéhez tartozik. A 2019-es Befolyás-barométer szerint ő volt Magyarország 21. legbefolyásosabb személye.

Főpolgármesteri tevékenységének legfontosabb "eredménye", hogy 2013-ban az ő döntése miatt maradt a kétmillió lakosú világváros, Budapest vidámpark nélkül.

Fiatalkora és korai pályafutása Édesapja Tarlós István jogász, édesanyja Dienes Hilda főkönyvelő volt, mindkét szülője a Magyar Tudományos Akadémiánál (MTA) dolgozott. Elmondása szerint polgári gondolkodású, vallásos családból származik. Budapest III. kerületében végezte általános iskolai tanulmányait, majd az óbudai Árpád Gimnázium humán tagozatán érettségizett 1966-ban. Ezt követően segédmunkásként kezdett el dolgozni. A sikeres főiskolai felvételijét követően előfelvételisként – vagyis felsőoktatási intézménybe felvett, de katonaköteles hallgatóként – Orosháza-Gyopárosfürdőn, a műszaki laktanyában teljesített katonai szolgálatot.

Katonai szolgálatának lejárta után a Budapesti Műszaki Egyetemen és a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait és szerzett mélyépítő mérnöki oklevelet. Később gazdasági és szervezői másoddiplomát kapott az Ybl Miklós Főiskolán. Diplomáinak megszerzése után tizenöt éven keresztül az építőiparban tevékenykedett, főként beruházói és kivitelezői feladatokon. Dolgozott az Út- és Vasútépítő Vállalatnál, a FŐBER-nél, az ÉM. Mélyépítő Vállalatnál, a KKMV-nél és a III. kerületi IKV-nál. Munkahelyein többek között művezetői, építésvezető-helyettesi, műszaki ellenőri, építésvezetői, fő-építésvezetői és termelési osztályvezetői posztokon alkalmazták. A rendszerváltozás előtti években feleségével saját tervezőiroda keretében magánvállalkozóként is dolgozott.

Politikai pályafutása Kerületi polgármester (1989–2006) Tarlós István politikai karrierje 1989-ben kezdődött, amikor – saját megfogalmazása szerint „elsősorban markáns rendszerváltó hangvétele miatt” – belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ). Ezután többször is ügyvivőnek választották Óbudán. 1990-ben – a rendszerváltás utáni első magyarországi önkormányzati választás keretében – az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként indult Budapest III. kerületének polgármesteri tisztségéért, amit sikerült elnyernie. Polgármestersége alatt történt az 1990-es években sokat emlegetett békásmegyeri robbanás, amelynek során személyesen próbált intézkedni Demszky Gáborral és Göncz Árpáddal a károsultak és az áldozatok megsegítéséről. A robbanással kapcsolatban tette azt a megállapítást, hogy a főváros nincs felkészülve az ilyen katasztrófákra a hiányosságok miatt.„Nem vagyunk felkészülve az ilyen katasztrófákra” (beszelo.c3.hu) 1994 nyarán – alapvető gondolkodási és értékrendi különbségek, elsősorban a Magyar Szocialista Párttal való koalíciókötés következtében – kilépett az SZDSZ-ből. 1994-ben – immár pártfüggetlen politikusként – ismét elindult a III. kerület polgármesteri posztjáért, aminek eredményeképpen nagy fölénnyel, a szavazatok közel 60 százalékával újraválasztották.

1995. július 28-án Óbudán halálra gázolt egy gyereket. Tarlós nem ment gyorsan, nem fogyasztott alkoholt közvetlenül a vezetés előtt. A politikust a rendőrségi vizsgálatok után felmentették.Lázár, Tarlós, Toller – politikusok halálautói

1997-ben a Sziget Fesztivál színpadán – arra hivatkozva, hogy a fesztiválról kiszűrődő igen nagy hangerejű zene zavarja az óbudai lakosok nyugalmát – kilátásba helyezte a rendezvény leállítását. Később megváltoztatta szándékát, és beleegyezett, hogy kisebb hangerővel folytatódhat a fesztivál. Tarlós tette széles körű visszhangot váltott ki a sajtóban és meghozta számára az országos ismertséget; 1998-ban Hangszigetelés címmel dokumentumfilm is készült az esetről. Az események hatására a fesztivál szervezői a következő évtől a tizenegy óra utáni koncerteket hangszigetelt sátrakban tartották meg. 1998-ban indult a kerületi polgármesteri tisztségért, amit ismét elnyert; ő szerezte meg a szavazatok több mint háromnegyedét.

2001. július 10-én megállapodást kötött a Sziget Fesztivál szervezőivel – az aláírók között volt Tarlós, Gerendai Károly, Müller Péter és két rendőrezredes –, amely tartalmazta azt a kitételt, hogy a „Pepsi Szigeten a fiatalkorúak védelmében, de a másként gondolkodók biztonságának érdekében is, semmi néven rendezett homoszexuális jellegű felvilágosító, vagy egyéb címen folytatott műsorok nem lesznek”, valamint napvilágot látott egy Gerendainak írt állítólagos magánlevele, amely szerint „[s]ajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a Sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne”. Az ügy heves reakciókat váltott ki a média és a közélet, a Sziget fellépői, valamint a jogvédő és melegszervezetek részéről egyaránt, emellett több panaszt és feljelentést is benyújtottak Tarlós ellen. Az eset hatására a szervezők később semmisnek tekintették a korábbi megállapodást, a melegszervezetek pedig csendes demonstrációt tartottak a III. kerületi polgármesteri hivatal és a fesztivál irodája előtt. A II–III. kerületi bíróság július 23-án egy ideiglenes intézkedés keretén belül hatályon kívül helyezte, 2002 márciusában pedig diszkriminatív és alkotmánysértő jellege miatt megsemmisítette a vitatott szerződéskiegészítést.

2002 februárjában a polgármester kezdeményezte Andres Serrano amerikai fotográfus egyik kiállítását népszerűsítő plakátok levételét, ezzel kisebb botrány vette kezdetét. Tarlós közszeméremsértésre hivatkozott, mivel a plakát egy idős meztelen nő fényképét ábrázolta. Később több kerületi budapesti polgármester is csatlakozott hozzá. Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) felszólította a reklámot kihelyező Euro AWK közterületi céget, hogy távolítsa el a hirdetéseket. A kezdeményezés eredményeképp a tárlat plakátjai végül lekerültek.

A Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) közös jelöltjeként Tarlós István indult a 2002 áprilisában megtartott országgyűlési választáson az óbudai – budapesti 3. számú – egyéni választókerületben, azonban 41–59 százalékos arányban alulmaradt Orosz Sándorral, a Magyar Szocialista Párt jelöltjével szemben. Később így értékelte választási vereségét: „[h]ála istennek nem lettem képviselő, és nem veszítettem el a függetlenségemet.” Ugyanezen év októberében az önkormányzati választáson a szavazatok 53 százalékát gyűjtötte be, ezzel újra megválasztották a III. kerület polgármesterévé, így már a negyedik ciklusát kezdte meg ezen a poszton. Korábban az is felmerült, hogy a Fidesz őt indítja Budapest főpolgármesteri tisztségéért, azonban végül visszalépett Schmitt Pál javára.

A Népszabadság szerint habár Tarlós polgármestersége alatt „a III. kerület nem fejlődött robbanásszerűen”, mégis továbbra is Budapest egyik legélhetőbb városrésze maradt; a Pók utcai lakótelep abban az időben a főváros egyik legkedveltebb lakótelepe volt, az egykori ipari területek helyén bevásárlóközpontok és lakóparkok épültek, és részben megmaradt Óbuda egykori jellegzetes hangulata, „bár a Kolosy térnek és környékének rendezése nem a legjobban sikerült”. Tarlós elmondása szerint polgármestersége egyik legnagyobb érdemének azt tartja, hogy Óbuda a rendszerváltás idejétől 2006-ig megőrizte működőképességét, ugyanis az évente húszmilliárd forintból gazdálkodó városrész költségvetése egyensúlyban volt, hitelfelvételre nem szorult. Csaknem négymilliárd forintot fordítottak olyan kerületi beruházásokra, mint például az aranyhegyi vízvezeték-hálózat kiépítése, a külső városrészek csatornázása és a kerületi mellékutak felújítása. Tarlós a kerületben elért legnagyobb eredményei közé sorolta a graffitimentesítési programot, az ebrendeletet, a szemetelés büntetését, a hajléktalankérdés kezelését, valamint az engedély nélküli plakátozással szembeni fellépést. Főbb eredményei között említette meg továbbá az intézményrendszer stabil működtetését, az önkormányzati segítséggel létrehozott rendőrségi térfigyelő rendszert, a 2002 januárjában indult Békás-buszt, illetve a bevezető utak mellett kialakult új szolgáltatóövezeteket.

Tarlós a III. kerületben eltöltött négy polgármesteri ciklusa során a helyi ügyek jelentős részében együttműködést alakított ki a Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum, majd a Fidesz frakcióival. Ennek a stratégiának köszönhetően a helyi képviselő-testület majdnem minden évben teljes konszenzus mellett – az összes frakció támogatásával – fogadta el a költségvetési rendeleteket, és Tarlós tizenhat éven keresztül polgármester tudott maradni úgy, hogy az őt támogató pártok sosem voltak többségben a helyi képviselő-testületben. A polgármester a következőképpen foglalta össze vezetési módszerét: „Egy önkormányzatban mindazokkal, akik a településért tenni akarnak, együtt kell működni.” Egy fideszes munkatársa elmondása szerint „felismerte, hogy az önkormányzati ügyek döntő többsége nem pártpolitikai ügy”, míg az MSZP egyik tagja szerint „minden párt igényeit igyekezett kielégíteni az észszerűség határáig”.

2007 májusában – az indoklás szerint „a kerület életében és fejlődésében kifejtett múlhatatlan érdemeinek elismeréseként” – megválasztották Óbuda-Békásmegyer díszpolgárává.

Főpolgármester-jelölt és képviselő (2006–2010) jobbra|bélyegkép|200px|A 2006-os önkormányzati választási kampányban használt választási logója A 2006-os önkormányzati választáson a Fidesz, a KDNP és több civil szervezet által szerződésbenTarlós "precedens értékű szerződést" kötött szabályozott módon, a Jobbik és további civil szervezetek által szóban, ellentételezettségi kötelezettség nélkülhttp://www.jobbik.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3166Tarlós István a Napkeltében a Jobbikról, a Turulról és Demszkyről támogatott független főpolgármester-jelölt volt. A budapesti főpolgármester-választáson 1,7%-kal maradt el a győzelemtől. A főpolgármester-választáson több szavazatot szerzett, mint az őt támogató pártszövetség. Demszky Gábort még senki nem szorította meg ennyire, annak ellenére, hogy az MSZP-nek is Demszky volt a jelöltje, továbbá az MDF is indított egy főpolgármester-jelöltet. Az óbudai helyi MDF-szervezet – szemben pártja vezetésével – határozatot hozott főpolgármesteri jelölésének támogatásáról. Sőt, az MDF-pártközpont jelölési eljárása óbudai MDF-körökben tiltakozásokat, vezetői szinten pártból való kilépést is maga után vont.

2006 októberétől a Fővárosi Közgyűlés tagja és ott a Fidesz-frakció vezetője, valamint a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség elnöke. 2007–2008-ban a Fidesz által kezdeményezett „szociális népszavazás 2008” kampányfőnöke volt, melyet sikerre vezetett. A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP budapesti területi listájáról nyert mandátumot, az október 3-ai önkormányzati választáson pedig a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Budapest főpolgármesterévé választották.A főpolgármester választás eredménye 100%-os feldolgozottság után, www.valasztas.hu

Az országgyűlési mandátumáról alig pár hónappal annak elnyerése után, főpolgármesteri teendőire hivatkozva 2010. december 3-i hatállyal lemondott, helyére a Fidesz budapesti területi listájáról Szalay Pétert hívta be az országgyűlésbe.

Budapest főpolgármestere (2010–2019) Első főpolgármesteri ciklusa (2010–2014)

Tarlós először 2006-ban indult a főpolgármesteri székért, akkor viszont alulmaradt a tisztséget 1990 óta betöltő Demszky Gáborral szemben. A 2010-es önkormányzati választáson azonban már győzni tudott, így 2010. október 3-án Budapest főpolgármestere lett.