A Szlovén Fegyveres Erők (szlovénül: Slovenska vojska – SV) feladata a katonai védelem biztosítása önállóan, illetve nemzetközi megállapodások alapján a szövetségesekkel, akikkel együttműködve a haderő ellátja a Szlovén Köztársaság védelmét, elrettenti a potenciális ellenséget a támadásoktól, szükség esetén helyreállítja az állam nemzeti szuverenitását, valamint hozzájárul a nemzetközi békéhez és stabilitáshoz. Rendeltetése a műveleti készenlét fenntartása, az erők aktivizálása és mobilizálása, illetve telepítése a műveleti területre, valamint védelmi és támadó műveletek végrehajtása. Egyéb feladatai a nemzetközi béke, biztonság és stabilitás támogatása, illetve a szlovén állampolgárok biztonsága és jóléte szavatolásának elősegítése.
Története A titói Jugoszlávia egykori tagköztársasága gyorsabban fejlődött társainál, ami a különbségek növekedését, majd az 1980-as évek végén a függetlenség elérésének igényét eredményezte. Szlovénia 1991. június 25-én deklarálta függetlenségét, amelynek hatására a Jugoszláv Néphadsereg (szlovénül Jugoslovanska ljudska armada, JLA) fegyveresen beavatkozott, hogy megakadályozza az ország elszakadását. A szlovének a híressé vált tíznapos háborúban vívták ki függetlenségüket a JNA-val szemben.
1991 májusában, a perkei kiképzőbázison (Maribor közelében) fegyveres konfliktust provokáltak. 1991 júniusában, már a szlovén függetlenség deklarálásakor a jugoszláv szövetségi csapatok lezárták az ország határait. A cél az volt, hogy megbénítsák a szlovén kormányt, el akarták vágni, el akarták szigetelni a fiatal Szlovéniát a világtól. Tíz napon keresztül folytak a harcok. A jugoszláv erők nagy veszteséggel harcoltak, míg a szlovén területvédelmi erők létszáma nőtt, 16 000 főről 30 000 főre. Július 7-én a brioni egyezmény aláírása megtörtént, melynek értelméban a szlovén területvédelmi erők átvették az irányítást egész Szlovéniában, valamint a harci cselekmények is megszűntek. Októberben az utolsó jugoszláv katona is elhagyta az egykori jugoszláv tagköztársaságot. Az újonnan függetlenné vált, fiatal ország, területvédelmi erőként alakította ki haderejét. A jelenlegi létszám a délszláv konszolidációnak köszönhető.
Alapvető adatok
2006 2010 2014 Katonai költségvetés összeg GDP %-a összeg GDP %-a összeg GDP %-a 450 millió euró(108 milliárd tolár112,5 milliárd forint) 1,55% 582,96 millió euró 1,61% 369,46 millió euró 1% A szlovén haderő összlétszáma
A szlovén haderő struktúrája, fegyverzete A haderő fegyvernemeigyalogosharckocsizórepülőhaditengerészetitüzérlégvédelmielektronikai-harcműszakifelderítőatom-, biológiai és vegyivédelmi (AVB)híradóegészségügyilogisztikai A szlovén haderő egysége szervezetet alkot, nincsenek különálló haderőnemek, amely hadászati, hadműveleti és harcászati szinten látja el feladatait a szárazföldön, a levegőben és a tengeren. Harci feladatait tekintve az erők harcoló, harctámogató, harci kiszolgáló-támogató és parancsnoki támogatókra oszthatók, melyek lehetnek telepíthetők – azaz mobil – és nem telepíthető – vagyis statikus – csapatok.
A Védelmi Minisztérium szervezetéhez tartozó Vezérkar feladata a Szlovén Hadsereg irányítása. Felelős a haderővel kapcsolatos tervek elkészítéséért, a szervezeti struktúra kialakításáért, a fejlesztésért, a kiképzésért és a műveleti alkalmazásért. Katonai kérdésekben szakmai támogatást nyújt a védelmi miniszternek, a kormányfőnek és a köztársasági elnöknek, továbbá végrehajtja a politikai döntések katonai elemeit.
A Vezérkar Egyesített Műveleti Parancsnoksága (Vrhnika) felel az összhaderőnemi műveleti feladatok tervezéséért és végrehajtásáért, a Katonai Oktatási Központ (Maribor) pedig a különböző képzésekért.
Az ország gazdasági körülményei, anyagi lehetőségei teljes mértékben lehetővé tették a Szlovén Hadsereg hivatalossá válását. Elérhető lett az országban a sorozás eltörlése. Az 1200 fős sorállományt már 2004 elején szerződéses katonákkal váltották fel. 2004-ben Szlovénia csatlakozott a NATO-hoz.
Szárazföldi erők Alakulatok: 1. dandár (Ljubljana) 10. gépesített lövészezred (Ljubljana) törzszászlóalj (Ljubljana) 132. hegyiezred (Bohinjska Bela) Nemzetközi Hegyi Hadviselési Kiválósági Központ (Bohinjska Bela) területi ezred (Nova Gorica) 72. dandár (Maribor) 20. gépesített lövészezred (Celje) 74. gépesített lövészezred (Maribor) területi ezred (Novo mesto) törzszászlóalj (Murska Sobota) logisztikai dandár (Kranj) 157. logisztikai ezred (Ljubljana-Šentvid) 670. logisztikai ezred (Slovenska Bistrica) Katonai Egészségügyi Központ (Kočevska Reka) Különleges Műveleti Egység (Kočevska Reka) különleges műveleti század harci kiszolgáló és támogató század Különleges Műveleti Kiképző Központ
Haditechnikai eszközei: 40 db M–84, T–55 közepes harckocsi 136 db AMV Patria 2 db BRDM–2 felderítő harcjármű 26 db M–80 lövészpáncélos 34 db Valuk (osztrák gyártámányú Pandur I) 28 db BOV-3MD 2 db BTR–50 páncélozott szállító jármű néhány nagy kaliberű löveg harcjárművekre épített, önálló AT-3, és AT-4 irányított páncéltörőrakéta indító
A szárazföldi erők repülőkomponense 200px|bélyegkép|jobbra|A Pilatus PC–9 gyakorlógép Amíg nem áll fel a Szlovén Légierő teljes egészében, addig NATO repülőgépei védik Szlovénia légterét. Létszáma 530 fő, parancsnoksága Brnikben található.
Alakulatok: 15. repülőezred (Cerklje ob Krki) 16. légtérellenőrző és jelentő központ (Brnik) 107. légibázis (Cerklje ob Krki) 151. helikopterszázad (Cerklje ob Krki) 152. repülőszázad (Cerklje ob Krki) 153. légijármű-javító század (Cerklje ob Krki) repülőiskola (Cerklje ob Krki)
Repülők, helikopterek: 9 db Pilatus PC–9M gyakorló repülőgép (felfegyverezve) 3 db Pilatus PC–9 iskolagép 1 db L-410 szállító repülőgép 8 db felfegyverzett Bell 412 helikopter 3 db felfegyverzett Bell 206 helikopter 2 db felfegyverzett SA-352 helikopter 6 db Roland II közepes hatómagasságú rakétakomplexum 36 db SA-16 (kis hatómagasságú rakétafegyver) 96 db SA-18 (kis hatómagasságú rakétafegyver)
Haditengerészeti komponens 200px|bélyegkép|jobbra|A VNL-11 Triglav őrhajó 200px|bélyegkép|jobbra|A HPL-21 Ankaran parti járőrhajó A szlovén haditengerészet – körülbelül 170 fős tengerészgyalogos-alegység – a Szlovén Fegyveres Erők 430. haditengerészeti osztálya, amelynek parancsnoksága Ankaran településen található. Az osztály jelenlegi formájában 1999-ben jött létre, korábban század szintű egységként működött.
Egy Super Dvora Mk II-hajóosztályú gyors parti járőrhajóval (Ankaran), egy 375 tonnás Szvetljak-hajóosztályú őrhajóval (Triglav) és speciális csónakokkal (Č-61 és Č-62, Č-45, Č-51 és Č-52), illetve egyéb felszerelésekkel van ellátva.
Alakulatok: 430. haditengerészeti osztály (Ankaran) vízalatti különleges műveleti különítmény többcélú hajóosztag Haditengerészeti Műveleti Központ tűzszerész (aknamentesítő) szakasz
Légierő
Külföldön állomásozó szlovén erők Koszovó 297 fő (KFOR). Afganisztán 2 fő (ISAF).
Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások Szlovénia Védelmi Minisztériuma A Szlovén Fegyveres Erők honlapja A Szlovén Fegyveres Erők folyóirata, a Slovenska Vojska (PDF-formátumban)
Kategória:Szlovénia hadereje