A Chalga egy 2003-ban alakult magyar zenekar, amely keleteurópai népzenei ihletettségű zenét játszik. A zenekar neve utalás a csalga bolgár zenei stílusra, amely szabadon bánik a népzenei elemekkel. Stílusilag illeszkedik a színes magyar folkzenei hagyományokba (Kolinda, Makám), de az idők során a népzenei feldolgozások és a elemek helyét átvették a saját szerzemények. A zenekar egyik sajátossága a páratlan ritmusképletek használata, sokszor popzenei kontextusban.
Története A zenekar egy baráti társaságból alakult ki 2003-ban, és ebben a formában működött 2005-ig. 2006-ban jelentős tagcserék után NKA támogatással megjelent Sabir című lemezük, majd 2010-ben az Erdő, erdő című második anyag. 2012-ben a zenekar felfüggesztette a működését, de 2018-tól megújulva ismét aktívvá vált. Jelenlegi tagjai a magyar világ-, folk- és jazz-zenei szcéna ismert zenészei, olyan zenekarokból, mint a Makám, Vodku, Santa Diver, valamint az együttes szólistája, Fekete Bori a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató középdöntőse.
A zenekar játszott szinte minden stílusba vágó fesztiválon, valamint a Duna TV 2011-ben készített velük egy egy órás műsort az Etnoklub sorozat keretében. A zenekar újra-aktiválása alkalmából 2018-ban felvett egy hat számos EP-t, ... három, négy, öt címmel, amelyhez fél órás videóanyag is készült. 2022-ben szerepeltek az M2 Petőfi Akusztik műsorában is.
Ezért van az címmel 2022-ben a zenekar újabb lemezzel jelentkezett, amely áprilisban a 21. helyig jutott a World Music Charts Europe-on.
Tagjai Jelenlegi tagok Fekete Bori – ének (2018-) Kuczera Barbara – hegedű, ének (2007-) Horváth Móni – szaxofonok, kaval, fuvola, ének (2005-2007, 2009-) Takács Szabolcs – basszusgitár, bőgő (2018-) Szegő Dávid – dob (2019-) Zagyva Tamás – gitárok (2003-)
Korábbi tagok Tiszavári Ágnes (2005-2007), Hornai Zóra (2008-2012), Korzenszky Klára (2012), Hornai Anita (2007), Bagdi Bella (2003-2005) – ének Varga Bori (2007-2009), Weisz Gábor (2004-2005), Kollman Gábor (2008), Quitt László (2004) – szaxofonok és egyéb fúvósok Boros Attila (2005-2008), Bornemissza Ádám (2008-2012), Csobot Miklós (2003-2005) – basszusgitár Kedves Róbert (2003-2007) – hegedű Zagyva László (2018-2019), Bencze Sándor Qpa (2003-2012), Deák Tamás (2003-2005), Szegedi Csaba (2005-2012) – dob, ütőhangszerek (derbuka, djembe)
Diszkográfia Sabir (2006), CD Erdő, erdő (2010), CD ... három, négy, öt (2018), EP, digitális formában Ezért van az, CD (2022)
Jegyzetek
További információk https://www.facebook.com/chalgaband http://chalga.hu/ YouTube csatorna Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Magyar népzenekarok Kategória:2003-ban alakult együttesek