Kocsi Horváth József (18. század – Kolozsvár, 1830.) hősszínész, rendező, színigazgató, fordító.

Életútja Születési helye és ideje ismeretlen. Kolozsvárt mint tanuló lépett a szinészi pályára. 1808-ban, továbbá 1809–1810-ben Kolozsvárt működött. Ezután 1817-től Debrecenben, Székesfehérvárott, Pakson, Baján, Vácott játszott. 1818-ban a székesfehérvári társulat alapító tagja, 1821–1824 között ugyanitt aligazgató. 1824. május 1-én ugyanott Komlóssy Ferenccel társult. 1825-ben Pozsonyban »Nemzeti Színjátszó Társaság« címen vezeti társaságát, az országgyűlésre küldött együttes aligazgatója volt. 1827-ben Komlóssy lemondott a társaság igazgatóságáról és Horváth egyedül vezette azt Komáromba, ahol megbukott. Innét Kassára készült, de ott már akkor Bartha Jánost szerződtették, tehát innen is kimaradt, ment tehát tovább Erdélybe. 1827-ben Győrött színigazgató, 1828-ban a Dunántúlon járt. Ujfalusyval szövetkezve igazgatott egy társulatot, mely 1829. október 1-jén a kolozsváriba olvadt, az ottani színház vette át. Itt szerencsétlen esés következtében lábát törte, úgy, hogy csak mint súgót alkalmazhatták. Jeles hős és apa-szinész volt; szép termete és méltósággal teljes játéka levén, kedvelt egyéniség volt a színpadon; szerepét mindig tudta, de heves természete miatt társaival nem egyszer összekoccant. Neje Hetyei Eszter, színésznő, aki férje halála után egy ideig tengődött, majd nemsokára követte őt a sírba.

Fontosabb szerepei Rolla (Kotzebue: A nap szüze, Rolla halála) Antonius (Kotzebue: Octavia) Hugo (Müllner: A bűn) Zrínyi (Körner) Bebek Zsigmond (Kisfaludy Károly: A tatárok Magyarországon) Bors Gyula (Kisfaludy Károly: Ilka) Demeter (Kisfaludy Károly: Stibor vajda)

Színműfordításai »Inéz de Castro«, szomorúj. 5 felv. Kolozsvár, 1794. márciusban adták. »Újholdvasárnapi gyermek«, érzékeny játék 2 felv. Perinet Joachim után. Bem. 1809. júl. 19. »Kincsásó«, énekes játék 2 felv. Írta Seyfried és Mehul, Pest. 1809. aug. 23. »Parola«. (Ford. Spies után.)

Eredeti műve »Batthyány és fia«.

Jegyzetek

Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Lászlóffy Aladár: Házsongárd. Fényképezte Kántor László. Bp., Helikon Kiadó, 1989. Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Bp., Győző Andor, 1930. Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010. Révai nagy lexikona. Bp., Révai, 1911-.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:1830-ban elhunyt személyek Kategória:A 18. században született személyek