A Drakula (eredeti cím: Dracula) 2013-ban bemutatott amerikai-brit televíziós sorozat, ami Bram Stoker azonos című regényén alapul. A sorozat alkotói Cole Haddon és Daniel Knauff, a történet pedig a címszereplő vámpír Londonba utazásáról szól és ottani tevékenykedéséről szól. A főszereplőt Jonathan Rhys Meyers alakítja, mellette még megtalálható a szereplők közt Jessica De Gouw, Thomas Kretschmann, Victoria Smurfit és Katie McGrath. A sorozat nagy részét Magyarországon, Budapesten forgatták.
A sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban az NBC Universal adta le 2013. október 25. és 2014. január 24. között, az Egyesült Királyságban pedig a Sky Living tűzte műsorra. Magyarországon a Viasat 3 mutatta be 2015. február 19-én.
Cselekmény A történet szerint Drakula Londonba érkezik, ahol Alexander Grayson amerikai feltalálónak adja ki magát. Valódi célja azonban az, hogy bosszút álljon a Sárkány Lovagrenden, akik tönkretették az életét, ebben segít neki a rend egykori tagja, Abraham Van Helsing professzor is. Azonban nem várt bonyodalmak adódnak mikor Drakula találkozik Mina Murray-jel, az orvostan hallgatóval, aki úgy fest mintha Ilonának, Drakula régóta halott feleségének a reinkanációja lenne.
Szereplők Karakter Színész Magyar hangDrakula (2013) a szinkronok.hu weboldalon Vlad Tepes / Alexander Grayson / Drakula Jonathan Rhys Meyers Kolovratnik Krisztián Mina Murray / Ilona Jessica De Gouw Szinetár Dóra Abraham Van Helsing Thomas Kretschmann Rékasi Károly Lucy Westenra Katie McGrath Bogdányi Titanilla Lady Jayne Wetherby Victoria Smurfit Zakariás Éva Jonathan Harker Oliver Jackson-Cohen Szatory Dávid R.M. Renfield Nonso Anozie Bognár Tamás Browning Ben Miles Varga Gábor
Epizódok
Jegyzetek
További információk
Kategória:Az NBC saját gyártású műsorai Kategória:2013-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2014-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:2013-ban bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:2014-ben befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Vámpírokról szóló televíziós sorozatok Kategória:Londonban játszódó televíziós sorozatok