A dialektikus teológia modern protestáns teológiai irányzat, melynek létrehozása elsősorban Karl Barth nevéhez fűződik. Ellentétben a neotomizmussal, ezen irányzat a teológia alapjait és igazolását nem a filozófiákban és a profán tudományokban keresi, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A Biblia mint a kinyilatkoztatás egyetlen forrása nem igényli a történetkritikai elemzéseket. A Biblia központi részét, a Krisztus-eseményt, ki kell az egészből emelni, s ennek alapján kell a többi részt értelmezni. Visszatérve a reformátorok álláspontjához azt tanítja, hogy a Bibliát csakis önmaga igazolhatja. A profán tudományok nem alkalmasak a teológiai igazságok vizsgálatára, a teológia pedig nem illetékes a tudományok területén: mindkettőnek saját, jól körülhatárolható területe van, amelyet nem szabad átlépnie. Ezért hit és tudás között sem harmónia, sem pedig összeütközés nem jöhet létre, mert a valóság más-más síkjának vizsgálatával foglalkoznak. E tanításával az irányzat a kettős igazság modern változatát alkotta meg, hogy a teológiát elzárja a tudomány kritikája elől.
Fő képviselői Karl Barth Eduard Thurneysen Emil Brunner Rudolf Bultmann Friedrich Gogarten Georg Merz Dietrich Bonhoeffer
Jegyzetek
Források Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
Kategória:Keresztény teológia