Kína szőlőtermesztése és borászata nagy múltra tekint vissza: mintegy 4500 évvel ezelőtt a kínaiak már termeltek szőlőt és abból alkoholos italt állítottak elő. A kulturális hagyományok, természeti adottságok miatt azonban inkább a rizsbor, majd a sör termelése és fogyasztása terjedt el.
Az 1980-as évektől kezdve, a gazdasági nyitással együtt, Kínában előtérbe került az importált (elsősorban francia és más nyugati) borok fogyasztása. A francia bortermelők ismertették meg a kínai borászokat a modern szőlőművelési és borászati technikákkal. Napjainkban, elsősorban 1 milliárd főt meghaladó lakosságának köszönhetően, Kína a világ egyik legnagyobb borfelvevő piaca.
Kína szőlőtermelése a XX. század előtt Kínában a borkészítésnek több évezredre visszatekintő hagyományai vannak. Egyes tudósok szerint már 6-7 ezer évvel ezelőtt felhasználták a Vitis thunbergii, Vitis flexuosa és Vitis amurensis szőlőket borkészítésre. Hitelesen csak az bizonyított, hogy a Han-dinasztia, i. e. 206 előtti, korai Kínában kétféle alkoholos italt készítettek, a „”-t és a „li”-t. Ezeknek az alapanyaga vagy rizs, vagy gabona volt (a kínai „” írásjegy ma is megegyezik a japán „szaké” írásjeggyel). A „” sötét, erős és igen kedvelt, a „li” világos, édes, magasabb rizstartalmú ital volt, amelyeket főleg ünnepélyes alkalmakkor szolgáltak fel a vendégeknek. Természetesen ezek az italok nem minősültek bornak (szőlőmustból, erjesztésse nyert, alkohol tartalmú ital), azonban ezek alapozták meg a kínaiak igényét a későbbi borok fogyasztására. Ugyanebben az időszakban, volt még ismert a „” ital, amely víz és az előbb említett alkoholos italok keveréke volt. A -dinasztia (i. e. 12. század – i. e. 221) előkelőségei fogyaszthatták ezt az italt, csak a megszabott formák szerint (matracon térdelve, az ital a jobb kéznél, míg a központban az étel). Az ebből a korból származó írásos emlékek „Énekek könyve” () és „Rítusok könyve” () már említést tesznek szőlőtermesztésről, de ez főleg étkezési célokat szolgált.
Bár Kína nem igazán nevezetes bortermeléséről, bizonyított tény, hogy a szőlőtermesztés már a Han-dinasztia (i. e. 206. – i. sz. 8.) idejében jelen volt Nyugat-Kínában. történelmi feljegyzései szerint (), tábornok, császár parancsára, ie. 138 és ie. 121 között már elültetett a Tien San-hegység Ferghana-völgyéből (ma Üzbegisztán része) származó szőlőmagokat és tartományokban. Ebben az időszakban a bort (főként Közép-Ázsiából importált) csak ünnepeken fogyasztották, vagy önmagában, mielőtt a vendégek helyet foglaltak, mintegy köszöntő italként, vagy ételek kísérőjeként. Ha az étkezés után is folytatódott a borozás, akkor feltétlenül felszolgáltak szárított húst vagy halat.
Bár már a Tang-dinasztia (618-907) előtt is készítettek bort, biztos, hogy a technológia még elég fejletlen volt. A források szerint azonban a Tang-dinasztia időszakában már jelentős mennyiségű drága, jó minőségű bort importáltak a mai Taskent (Üzbegisztán) övezetéből. Turfan ( tartomány) kínai elfoglalása után, 640-ben telepítették be az első ültetvényeket Ürümcsi térségében, a „Kígyó”, „Sárkány Gyöngy” (a mai, vörös Cabernet Gernischet) és Maru (fehér, csemegeszőlő) fajtákkal.
A szőlőtermesztés lassan elérte a belső tartományokat, mint és is. Ennek köszönhetően indult meg egy, már ősi, hazai szőlő (Vitis thunbergii) művelése is, amelynek elvadult ültetvényeit még ma is megtalálhatjuk tartományban, tól északra. A (1279-1368) korában a borkészítés és borfogyasztás már elfogadottá vált, a dinasztia uralkodói kedvelték a bort és parancsba adták, hogy csak bort lehet használni uralkodói templomi szertartásokon, illetve borászatokat alapítottak és tartományokban.
A modern kínai borászat kialakulása Kínában a modern boripar a 19. század végén született, már 1892-ben a nyugati világból származó minőségi bortermelésre alkalmas szőlőfajtákat és gépesített termelési módszereket vezettek be, megalapították az első borászatot ( borászat) városában. A népköztársaság megalapítása után (1949) a főbb fejlesztések 1958-1963 között történtek, amikor hasznosították a Sárga-folyó völgyét. Szőlőfajtákat telepítettek be Bulgáriából, Magyarországról és a Szovjetunióból. Új borászatok jöttek létre ebben az időszakban Henanban, ban és ban. 1978-ra a bortermelés elérte a 64 000 tonnát (megjegyzés: a kínaiak a bort nem hektoliterben, hanem tonnában számolják, ami sokszor ad félreértésre okot, hiszen a hagyományos bortermelő országokban a tonnában kifejezett mennyiség alatt mindig a leszüretelt szőlőt értik) míg ez 1949-ben csak 200 tonna volt. A KKP 11. Konferenciájának (1978) harmadik plenáris ülése után nagy változások következtek be a boriparban. A „váltás a gabonalikőrről a gyümölcslikőrre” döntés meghozatala új lehetőséget hozott a borászati fejlesztésekben. A bortermelés 1981-ben, 1985-ben és 1988-ban 100000, 230 300 illetve 300 850 tonna volt. Megjelentek a nemzetközi multinacionális cégek, amelyek tőkét, modern szőlészeti, borászati technológiát, szaktudással rendelkező szőlészeket, borászokat, nyugati stílusú borokat és borkultúrát hoztak az ágazatba. 1980-ban létrejött az első kínai-francia vegyes vállalat, a Dynasty Winery Corporation, 1982-ben a Great Wall Winery a Seagram cég szakmai segítségével. A Pernod Ricard cég 1987-ben jelent meg a kínai piacon, amikor létrehozta a Beijing Friendship Winery céget. 1996-ban a nemzeti borágazat fejlesztése újabb lökést kapott a kormányzat propagandája miatt, ami egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a kulturált borfogyasztásra és annak egészséges hatásaira.
Borászat Kínában napjainkban Jelenleg Kínában kb. 800 borászat működik 5 főbb termelő régióban(ebből kb. 300 mondható „igazi” borászatnak), ezek közül kevesebb mint 10 vegyes vállalat. A piac 54%-ot 6 fő vállalat uralja: Great Wall, Dragon Seal, , Dynasty és pincészetek, illetve a Lou Lan pincészet. A pincészetek éves átlag kapacitása 2000 tonna, azonban 70% 1000 tonna alatti, 20% 1000 és 5000 tonna közötti, 10% pedig 5000 tonna feletti kapacitással rendelkezik. Az előbb említett 6 pincészet közül csak az első 4 kapacitása több mint 10 000 tonna. A termelő régiók és termőterületek megoszlása:
, (termőterületek 30%-a); az északnyugati területek (, , – termőterületek 27%-a); északkeleti területek (termőterületek 15%-a); ősi Sárga-folyó völgy (termőterületek 12%-a); tartomány és egyéb területek (termőterületek 16%-a)
Borkészítés törvényi szabályozása, helyzete Jelenleg Kínában a borok minősítését egyedül az 1994-es Kínai Nemzeti Borszabvány szabályozza, elég egyszerű módon, hiszen csak „megfelelő” és „nem megfelelő” minősítést tartalmaz. A Nemzeti Ipari és Kereskedelmi iroda által 2005 tavaszán megvizsgált 93 kínai borászati cég termékeiből csak 66% kapott „megfelel az előírásoknak” ítéletet. A vizsgálat eredménye rámutatott arra is, hogy a kínai pincészetek fő problémája nem a nyersanyag minősége és annak beszerzése, hanem az alacsony technikai és technológiai színvonal. Korábban a gyakorlat az volt, hogy a hazai gyártású bort olcsón, nagy mennyiségben importált folyóborral keverték, és így alacsony minőségű bort hoztak létre. Ennek következtében sok kínai fogyasztó veszítette el bizalmát a külföldi vörösborok iránt. A termelői fegyelem szigorítására vezették be a kötelező, igen drága (300 000 = 7,5 millió forint) QS (Quality System) minősítést, amelynek 2006. november 1-jétől minden pincészet meg kell, hogy feleljen. Ettől az intézkedéstől nem csak a minőség és technológia javulását várják, hanem a piac letisztulását, hiszen előrejelzések szerint a termelők 30%-a nem tudja az elvárásokat teljesíteni, így ki fog vonulni a piacról, megszűnik a „hazardőr”, profit orientált pincék alacsony minőséget előállító tevékenysége.
Kína borpiaca
Statisztikák szerint Kínában az elmúlt években jelentős növekedés indult meg mind a borkészítés, mind pedig a bor fogyasztás területén is. A Kínai Szeszes Italgyártók Szövetségének adatai szerint 2004-ben a kínai bortermelés 370 000 tonnára nőtt, mintegy 14,8%-os növekedést produkálva az előző évhez képest. Ez természetesen csekély a sör (24 millió tonna), égetett szeszesitalok (5,5 millió tonna) és a rizsbor (1,5 millió tonna) gyártáshoz képest, mégis jelentős fejlődés. Ezzel párhuzamosan a belföldi fogyasztás 17,1%-os növekedést produkálva 7,4 milliárd ra, azaz 1,15 milliárd dollárra nőtt.
Borfogyasztási kultúra Kínában
A borfogyasztást Kínában a kultúra, a hagyományok, a társadalmi elvárások és a gazdasági helyzet befolyásolja leginkább. Az egy főre jutó (15 év felett) igen jelentős (több liter) évente, ebből a borfogyasztás csak 0,3 liter. A fogyasztók ízlésének változását jelöli, a magas alkohol tartalmú italoktól az alacsony alkoholtartalmú italok felé történő elmozdulás, ennek következtében a borfogyasztás növekedése. A központi kormányzat 1987-ben kezdte bátorítani a kínaiakat a szőlőbor fogyasztására és a gabona alapú italokról a gyümölcs alapú italokra való áttérést kezdte ösztönözni. Azonban míg egy 750ml-es sör 0,6 amerikai dollárba kerül, nehéz rávenni az embereket az üvegenként 2-4 dollárba kerülő kínai bor megvásárlására. Sőt az importált borok a maguk átlagos 10 dollár körüli vagy afölötti árával a legtöbb kínai fogyasztó számára szinte elérhetetlenek. A magas árak ellenére a piaci elemzések mégis a borfogyasztás bővülését prognosztizálják és kb. évi 13%-ra teszik.
Trendek A borfogyasztást az árak mellett, a kulturális hagyományok, a társadalmi helyzet és az étkezési szokások határozzák meg. A keleti, parti területek nagyvárosaiban (Peking, stb.) a nyugati kultúrák behatásának és a magasabb életszínvonalnak köszönhetően a fogyasztás országos szinten a legmagasabb. A bor kezd a tömény italok – beleértve a konyakot, a whiskeyt és a ként ismert helyi gabonapárlatokat is – helyettesítő termékévé válni. Ezt a változást a bor szív- és keringési betegségeket valamint vérszegénységet gyógyító hatásába vetett hit; a borivás életstílus jelképe (képzett, felső osztálybeli, kifinomult személyiség); a borfogyasztási ismeretek oktatása, terjesztése is előnyösen befolyásolta a hozzájutási lehetőségek növekedésével egyetemben. A jómódúak körében a különösen a drága vörösborok és természetes csemegeborok (jégbor) fogyasztása divatossá vált társaságokban, éjszakai mulatókban és éttermekben. A borok megvásárolhatóak az üzletekben is, de leginkább ajándékba, mint saját fogyasztásra vásárolják. A fogyasztás jó része inkább társadalmi eseményeken történik köszöntők kísérőjeként, mint otthon, étkezés után. Demográfiai adatok szerint 55 éves kor felett van a legkisebb igény a borfogyasztásra, míg a fő fogyasztó, a 34 és 45 év közötti rétegből áll, hiszen ők azok akik anyagilag is megengedhetik maguknak a luxust, illetve leginkább összhangban vannak a nyugati trendekkel és a nyugati világ kisugárzásával, a nyugati stílusú étkezéssel. Azonban a fogyasztói szokások rendkívül változatosak, amely a még ki nem alakult ízlésvilágra utal.
Az adatok azt mutatják, hogy 1996 óta a vörösborfogyasztás országszerte jóval túllépte a fehérborét, valamint megjelent a drága természetes csemegeborok iránti igény is. Az 1996-os kb. 50-50%-os arány megváltozott és mára már a vörösbor teszi ki a fogyasztás 70%-át. Az importált vörösbor többsége Spanyolországból és Chiléből származik, amelyeket a francia és ausztrál márkák követnek. Egy üveg XO konyakhoz viszonyítva egy átlagos fogyasztó a vörösbor megvásárlását sokkal inkább megengedheti magának.