Az I. Blue Bowl a MAFSZ (Magyarországi Amerikai Football Csapatok Szövetsége) által szervezett amerikaifutball-kupa a 2006-os évben. A bajnokságban 8 csapat vesz részt. A döntőre október 28-án került sor Budapesten, a BVSC stadionban.
Csapatok
Alapszakasz Budapest Black Knights – Szolnok Soldiers 60-3
Kezdés: 2006. szeptember 2. 12:00 Helyszín: Budapest, BVSC Stadion Nézőszám: 300 MVP: Vaszkó János #58 – Budapest Black Knights
Szombaton kezdetét vette az első, magyar amerikai football kupa, a Blue Bowl. Az első mérkőzést a II. Hungarian Bowl-on is egymás ellen szereplő két csapat, a Budapest Black Knights és a Szolnok Soldiers vívta. A hétvégi összecsapást – a bajnoki mérkőzéshez hasonlóan – a pesti csapat nyerte, ezúttal fölényesen, 60:3 arányban.
Az első negyedben nem született sok pont, a Lovagoknak azonban már az elején sikerült elvinni a labdát az ellenfél célterületéig és egy TD-t érvényesítettek. A második negyedben aztán a Knights egyre inkább megerősítette fölényét és egymás után szerezte a touchdown-okat. Ebben a negyedben tudott csak pontot szerezni a Soldiers egy 3 pontos rúgással, majd egyre nagyobb különbség lett a két csapat között. Ennek legfőbb okai a folyamatos sérülések voltak a Soldiers oldaláról, melynek következtében egyre több embert vesztettek a támadó sorukból, amit a védelem játékosaival voltak kénytelenek pótolni. Ez elég nagy káoszt eredményezett a szolnoki csapatnál és a mérkőzés végéig nem is tudták felvenni a ritmust az ereje teljében lévő Knights-al.
PontokBudapest Black Knights – Szolnok Soldiers , 2006. szeptember 2. BBK – Buús J. 12 run (Varga M. kick failed) BBK – Michaletzky B. 1 run (Varga M. kick) BBK – Demeter I. 9 run (Michaletzky B. rush) BBK – Szerényi G. 5 pass from Michaletzky B. (Varga M. kick failed) SS – Hajnal M. 11 field goal BBK – Michaletzky B. 5 run (Varga M. kick) BBK – Layton S. 8 pass from Michaletzky B. (Szerényi G. 8 pass from Michaletzky B.) BBK – Buús J. 9 run (Varga M. kick failed) BBK – Szerényi G. 3 pass from Taylor J. (Michaletzky B. rush failed) BBK – Demeter I. 11 run (Varga M. kick failed)
Debrecen Gladiators – ARD7 Budapest Wolves 20-63
Kezdés: 2006. szeptember 10. 13:00 Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion Nézőszám: 250
A 2005-ös I. Hungarian Bowl döntőjében már találkozott a két csapat. Akkor a Farkasok 46:0-s fölényes győzelemmel söpörték be a Kupát. Bár a Farkasoknál történtek változások, és ez a csapat nem ugyanaz, mint az akkori döntős, a Wolves II-ből felkerült játékosok csak erősítették a gárdát. Persze a Gladiators is változásokon ment keresztül azóta, a rivalizálás megmaradt.
A mérkőzést a Wolves kezdte jobban, összeszedettebb képet mutatott a játékuk. A debreceniek nagy igyekezete az első negyedben még tudta tartani a Farkasok fizikálisan jóval erősebb csapatát, a második negyedre aztán megtört a lendület, és 35 ponttal elhúztak a budapestiek. Nagyon sok szabálytalanság volt a mérkőzésen, ami talán a túlzott igyekezetből fakadt, és abból, hogy már az elején mindkét fél tudatosítani akarta a másik csapatban, hogy nem lesz könnyű dolga.
A második félidőre kiderült, hogy bár mindkét csapatnak a hosszabb passzok hozhatnának igazi változást a játékban, mégis valahogy a futójáték dominált. A Debrecen középső futásai néha még a kötelező 3-4 yardot sem hozták, az amerikai Joe Selmser-re épített támadásokra pedig tudatosan készültek a Farkasok. Mégis, mikor passzokra váltottak, bár volt interseption, jóval többször, és nagyobb területhez jutottak, mint a futásokkal. A Wolves szélső futásaival Kiss Viktor, és Rittinger Krisztián keltett némi kavart a Gladiátorok védelmében, középen pedig Cseperkáló Péter hozott yardokat, sőt 1-1 lendületesebb futása komoly előrehaladást eredményezett. Passzjátéknál a debreceni cornerek csak 5-10 yardig tartották a lépést a vendégek szélső elfogóival, utána lemaradtak, és ha a passz iránya és sebessége is jó volt, az elkapások sikerültek, nem egy touchdown-hoz juttatva a Wolves-t. Ugyanakkor itt is, mint akár az osztrák bajnoki mérkőzéseken is érezhető volt, a legnagyobb hiányosság a Farkasoknál a megfelelően képzett irányító. A Debrecennél a rúgó pozíción kellene erősíteni, a mezőnygól kísérletek sikertelensége, és az extra pontok bizonytalankodásai miatt.
A második félidőre a Farkasok talán már nagyon is megnyugodtak a biztos vezetés tudatában, és így több teret engedtek a Gladiátoroknak. Mivel a drive-ok nem voltak nagyon hosszúak, és megfelelően sok játékos állt rendelkezésre mindkét oldalon, a fizikum kitartott a meccs végéig, ami az utolsó öt percben végképp kiengedő Farkasok számára 2 Gladiators touchdown-t is hozott.
Veszprém Wildfires – Győr White Sharks 0-65
Kezdés: 2006. szeptember 10. 17:00 Helyszín: Veszprém, Egyetemi Stadion Nézőszám: 500 MVP: Nagy Roland #86 – Győr White Sharks
A két csapat a nyár végén közös edzőtáborban megismerte egymást, viszont ez a mérkőzés az újoncoknak ízelítőt adott abból, hogy mi a különbség egy felkészülési, illetve egy tétmérkőzés között. A Veszprém csapata sok lelkes, elszánt fiatalból áll, akik a sportág alapjait most tanulják, ez játékukon is meglátszott. Az első negyedben szinte first down-t sem tudtak elérni.
A későbbiekben a Wildfires lelkesedése nem hagyott alább, egy-egy érdekes passzjátékkal meglepték a Győr White Sharks-ot, aminek pontot hozó eredménye ugyan nem volt, de legalább bemutatót adtak a nézőközönségnek, hogy képességük nem csak a védekezésre terjed ki. A Győr White Sharks, a 2006-os bajnok második csapata, láthatóan sokat profitál az első csapattal való edzésekből, szakmai gárdája a junior csapatot jól felkészítette.
A Győr White Sharks már az első pillanattól kezdve kezébe vette a mérkőzés irányítását és a meccs folyamán a sportágra jellemző sokszínű játékot vonultatott föl. Láthatók voltak gyönyörű hosszú és rövid passzok, erőfutások, fieldgoal, safety, interception és fumble. A Veszprém helyi szurkolóközönsége folyamatosan biztatta, támogatta csapatát az eredménytől függetlenül és amikor a mérkőzés végét jelző sípszó elhangzott, este fél 10-re az addigra közel 200 főre zsugorodott szurkolótábor köszönte meg a hazai csapat első, bemutatkozó mérkőzését. A veszprémieknek sokat kell még fejlődniük, viszont a kupán való szereplésük jó lehetőséget ad arra, hogy a 2007-es bajnokságban már ők is megfelelő színvonalat tudjanak képviselni.
A Fehér Cápáknak nem okozott gondot ez a mérkőzés, az eredmény ki is fejezi a két csapat közti különbséget és azt jelzi, hogy a második csapat komolyan veszi feladatát, mely szerint a felnőtt csapat nyomdokaiban szeretne haladni. A tegnapi mérkőzés jó lehetőség volt számukra, hogy az összes játékosukat és játékvariációjukat kipróbálják. Mindkét csapatnak a következő mérkőzés egy újabb fontos állomás lesz a fejlődésben.
Nyíregyháza Tigers – Budapest Cowboys 6-43
Kezdés: 2006. szeptember 16. 13:00 Helyszín: Nagykálló, Sportelep Nézőszám: 700
A játék kezdését követően, már az 5. percben a Tigers egy ügyes futójátékkal eljuttatta az ellenfél célterületéig a labdát és touchdown-t érvényesítettek. Ezt követően a Cowboys játéka folyamatosan javult, így a második negyedben egy rossz passzt követően interceptionnal értek el egy touchdown-t és az extra pont is az eredménytáblára került. A nyíregyházi csapatnak ekkor még sok lehetősége volt, de ezek jobbára mind kihasználatlanok maradtak. A váltakozó rövid és hosszú passzjátékával csak a first down-okat tudták megcsinálni.
A Cowboyok az első meglepetés pontján túlesve összeszedték magukat és a második negyedtől egyszer sem engedték ki a játék irányítását a kezeik közül. Mindamellett a kilátogató közönség egy izgalmas és pörgős mérkőzést láthatott, ahol a kevesebb rutinnal rendelkező Tigersnek a tapasztalatlanságából adódó hibáit a budapesti csapat jól kihasználta. A félidőben a szép számmal összegyűlt nézőket az új és még merészebb formaruhában fellépő Tigirls chearleader csapata szórakoztatta.
A meccs ezek után is kemény csatákból, ütközésekből állt, de jó hangulatban telt, hiszen két szimpatikus csapat állt egymással szemben. A Cowboys ezzel a győzelmével nagy lépést tett meg a csoport vezető helyének megszerzésére, amelyben várhatóan jelentős szerepet fog játszani a kapott és szerzett pontok közti különbség. A Tigrisek következő ellenfele a Győr White Sharks lesz, mely az eddig látott játékok alapján talán a csoport legerősebb csapatának számít, míg a Cowboyok a Wildfires-t látják otthonukban vendégül. Mind a Sharks-nak, mind a Cowboys-nak győzelem szükséges a továbbjutáshoz, és a pontok aránya fogja meghatározni a csoportban elfoglalt helyüket.
Budapest Black Knights – ARD7 Budapest Wolves 7-52
Kezdés: 2006. szeptember 17. 13:00 Helyszín: Budapest, BVSC Stadion Nézőszám: 350
A kezdés a Farkasoknak sikerült jobban, gyors egymásutánban két touchdown-t is szereztek, míg a Black Knights first down-ig sem jutott. A Wolves ügyesen váltogatta a futó- és a passzjátékot, amit a Lovagok nem igazán tudta lekövetni. A néha-néha gyengélkedő Farkasok támadófala ezen a mérkőzésen folyamatosan tartani tudta a Black Knights defense line-ját és az irányítót is végig nyomás alatt tartották. Talán éppen emiatt az eddig oly sikeres QB-WR összjáték sem működött, többször volt pontatlan a passz, vagy éppen egy védekező Farkas kapta el. A Black Knights első igazán szép megmozdulása a második negyedben történt, amikor is a már említett passzjátékot siker koronázta egy közel 30-40 yardos passz után touchdown-nal fejeződött be az akció. Ekkor már csak másodpercek voltak hátra a félidőig. Azt lehetett várni, hogy ez a késői „feltámadás" kitart a szünetig és a második félidőben erre a feeling-re építve sikeresebb szereplést látunk a narancssárga-fekete csapattól. A Farkasok ezt nem így gondolták, a kirúgást követően Papp Krisztián (#80) a Lovagok célterületén állt meg, így még a félidő vége előtt újabb pontokat írhattak az eddigiek mellé.
A mérkőzés meghívott vendége volt a brazíliai ESPN sportcsatorna magyar származású szakkommentátora, Andre J. Adler, aki többek között éveken át közvetített az NFL bajnokságról. Andre a budapesti meccs félidejében nagyon pozitívan véleményezte az addig látottakat, illetve a magyarországi amerikai football élet eddigi alakulását.
A második játékrész már nem volt ilyen pontgazdag, a Lovagok továbbra sem találták az ellenszert, a Farkasok pedig egyre többet hibáztak. A mérkőzés vége felé érezhető volt, hogy a túlzott akarás mindkét fél részéről megviselte a játékosokat, egyre több volt a vitatkozás a pályán, illetve az alattomos, csúnya szabálytalanság. A lefújást követően meg lehetett állapítani, hogy egyik félnek sem volt igaza, a Black Knights még csak megszorítani sem volt képes a másik budapesti csapatot, a Farkasok viszont közelében sem jártak az áhított 70 pontos győzelemnek. Mint ahogy arra számítani lehetett, az igazság valahol a kettő között félúton volt.
Szolnok Soldiers – Debrecen Gladiators 6-63
Kezdés: 2006. szeptember 24. 13:00 Helyszín: Rákóczifalva, Sporttelep Nézőszám: 350
A Gladiátoroknak legalább 55 pont különbség kellett a továbbjutáshoz, annyit is szereztek. A mérkőzés összességében úgy nézett ki, mint egy matematikai egyenlet. Továbbjutás: 55 pont/ 4 negyed. Ha elvégezzük a számításokat, kiderül, hogy 1-1 negyedben 14 pontra volt szükség. Mivel a Szolnok a félidőről visszatérő, kissé elégedettnek tűnő Gladiátoroknak egy 6 pontos TD-t vitt, ezért a 4. negyedben, hogy az egyenlet igaz maradjon, a debrecenieknek 2 helyett 3 TD-t kellett érvényesíteniük. A játék maga igazán keménynek volt mondható, voltak szép nagy ütközések, de a tartalékos Soldiers first down-hoz is alig-alig jutott. A passzjátékok tűntek sikeresebbeknek a Gladiators ellen, a futások inkább mínusz yardokat hoztak. A debreceniek ugyanakkor a szélsőfutásoknak köszönhetően többször elsőre is first down-okat értek el.