Az Időről időre (eredeti cím: Time After Time) 2017-ben bemutatott amerikai televíziós sorozat, amely Karl Alexander Time After Time című regényén és az abból készült 1979-es filmen alapul. A sorozat alkotója Kevin Williamson, a történet pedig az író H.G. Wells Hasfelmetsző Jack utáni hajszáráról szól, miközben mindketten a jövőbe kerültek. A főszereplők közt megtalálható Freddie Stroma, Josh Bowman, Génesis Rodríguez, Nicole Ari Parker és Jennifer Ferrin.

A sorozatot az Amerikai Egyesült Államokban az ABC tűzte műsorra 2017. március 5-én, azonban 5 rész után, március 26-án levették a műsorról. A maradék részt végül a spanyol AXN adta le 2017. augusztus 30-ig bezárólag, de később az összes rész felkerült a CW Seed szolgáltatásra. Magyarországon a Cool TV mutatta be 2017. március 27-én.

Cselekmény A sorozat elején a híres brit író, H. G. Wells összejövetelt szervez a barátainak, hogy megmutathassa nemrég elkészült, működő időgépét. Azonban megzavarja őket a rendőrség, akik a sorozatgyilkos Hasfelmetsző Jack után nyomoznak. Kiderül, hogy Wells orvos barátja, Dr. John Stevenson az elkövető, aki viszont az időgépet használva 2017-be szökik. Wells utána megy a modern korba elkapni, ahol lenyűgözi az új technológia és szerelembe esik egy múzeumi kurátorba, Jane Walkerbe.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hang H.G. Wells Freddie Stroma Moser Károly Dr. John Stevenson / Hasfelmetsző Jack Josh Bowman Posta Victor Jane Walker Génesis Rodríguez Bogdányi Titanilla Vanessa Anders Nicole Ari Parker Náray Erika Brooke Monroe Jennifer Ferrin Kökényessy Ági Griffin Monroe Will Chase Rosta Sándor Doug Lawson Elliot Villar Barát Attila Mrs. Nelsen Juliet Mills

Epizódok

Jegyzetek

További információk

Kategória:2017-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Az ABC saját gyártású műsorai Kategória:2017-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Időutazással kapcsolatos televíziós sorozatok Kategória:Amerikai írók művei alapján készült televíziós műsorok