Kätlin Vainola (Tallinn, 1978. szeptember 30. –) észt gyermekíró és költő. Néha a Marie Myrk nevet használja.

Élete Tallinnban született 1978-ban, gyermekéveit a főváros Kopli kerületében töltötte, mielőtt a család Põlvába költözött. Később visszatértek Tallinnba, ahol Pääsküla Gimnáziumban végezte el a középiskolát. Ezt követően 2002-ben szerzett diplomát a Tallinni Egyetemen észt filológia szakon, tanárként, projektmenedzserként és szerkesztőként dolgozott. Dalszövegeket írt a Vennaskond és a Sõpruse Puiestee észt együttesek számára.

Sajtócikkeket írt, oktatási anyagok összeállításával és a gyermekek olvasásával kapcsolatos rendezvények szervezésével foglalkozott. 2005-ben debütált gyermekkönyv-szerzőként, első munkája a Ville. Később további gyermekirodalmi műveket is publikált. A Lift (2013) és a Kus on armastus? (2014) alkotásaival az Észt Kulturális Alapítvány gyermekirodalmi díjára jelölték. A Lift szerepelt a müncheni Nemzetközi Ifjúsági Könyvtár híres Fehér Hollók katalógusában a 2014-es frankfurti könyvvásáron. A Kus a armastus első díjat nyert 2013-ban az észt gyermekkönyv-versenyen.

2014 óta tagja az Észt Írók Szövetségének. Jelenleg a Hea Laps gyermekmagazin főszerkesztője. A kisgyermekek számára készült képeskönyvei közül sokat lefordítottak, számos díjat nyertek.

Kätlin Vainola az észt gitáros és énekes Allan Vainola (1968–) felesége. A házaspárnak két gyermeke van.

Művei bélyegkép|260px|jobbra|Kätlin Vainola portré

Ville (2006) Mia, Konrad ja avanevad uksed (2008) Mia, Konrad és a kinyílt ajtók Kelli – peaaegu haldjas (2008, 2014) Kelli - majdnem egy tündér Mudilane Mummu ja tema perekond (2009) A kisgyermek Mummu és családja Metsaelu aabits (2009) Az erdei élet ábécéje Tiigielu aabits (2011)Alekszej Turovszkival A tó életének ábécéje Suvevaheaeg koolis (2011) Nyári szünet az iskolában Missioon piim (2012) Missziós tej Kreete (2012) Kréta Karuelu aabits (2012)Peep Männiliga közreműködésével Medve-ábécé Lift (2013) Kus on armastus? (2014) Hol a szerelem? Kelli hakkab piraadiks (2014) Kelli kalózzá válik Sonja ja kass (2015) Szonja és a macska Nähh Pariisis (2017) Nézd Párizsban Poiss kes joonistas kaarte (2017) A fiú, aki kihúzta a kártyákat Krips-kraps, eesti laps (2017) Kripsz-krapsz, észt gyermek Lood julgetest Eesti tüdrukutest (2018) Történetek a bátor észt lányokról Minu Eesti seiklus (2019) Saját észt kalandom

Díjai, elismerései Gyermektörténetek versenye az első könyv kategóriában 3. helyezett: Ville (2005) Az Észt Kulturális Irodalmi Alapítvány 2008. évi díjának jelöltje a gyermekirodalom kategóriájában: Mia, Konrad és az ajtók megnyitása Az év gyermekkönyve: Kelli - majdnem egy tündér (2009) Az év gyermekkönyve: A tó életének ábécéje (2011) Jó Gyermekkönyv: Lift (2013) „Térd-könyvek” versenye, 1. helyezett: Hol van a szerelem? (2013) Az Észt Kulturális Irodalmi Alapítvány 2013. évi díja a gyermekirodalom kategóriájában: Lift Fehér Hollók: Lift (2014) Az év gyermekkönyve: Hol van a szerelem? (2014) Az Észt Kulturális Irodalmi Alapítvány 2014. évi díjának jelöltje a gyermekirodalom kategóriájában: Hol a szerelem?

Jegyzetek

Fordítás

Források Észt Gyermek Irodalmi Központ – Kätlin Vainola

További információk Kätlin Vainola: Kirjutama loovalt ja lõbusalt (Kätlin Vainola: Írjon kreatívan és szórakoztatóan) 2016. május 11. YouTube (20:15) Kätlin Vainola: Sonja ja kass – Lasteekraan (Kätlin Vainola: Sonja és a macska, Gyerekképernyő) (7:13)

Kategória:Észt nők Kategória:Észt költők, írók Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Tallinniak Kategória:Élő személyek