Guro Reiten (Sunndalsøra, 1994. július 26. –) norvég női válogatott labdarúgó. A NJ/NY Gotham FC támadó középpályása, kölcsönben a Chelsea-től.

Pályafutása Klubcsapatokban A Møre og Romsdal megyében található Sunndalsørában született. Édesanyja elmondása szerint már gyermekkorában focicipőben és labdával ment mindenhova, szabadidejének jelentős részét pedig barátaival a pályán töltötte.

Sunndal A helyi Sunndal korosztályos csapatainál kezdte bontogatni szárnyait, olyan csapattársak mellett, mint a Hegerberg testvérek Ada és Andrine.

Kattem 16 évesen a Kattem színeiben debütálhatott az első osztályban. Első évében egy találattal segítette csapatát, 2012-ben azonban a kattemiek legeredményesebb játékosaként 11 góllal fejezte be a bajnokságot.

Trondheims-Ørn Eredményes és hatékony szezonját követően semmi kétség sem fért ahhoz, hogy magasabb szinten folytathatja pályafutását és a Trondheims-Ørn színeiben lépett pályára a 2013-as kiírásban. A Sasoknál töltött három idényében a középmezőnyben végeztek, Reiten viszont több alkalommal is bizonyította tehetségét, mellyel klubja meghatározó játékosává lépett elő.

Lillestrøm Az LSK már régóta figyelte Reitent és 2017-ben szerződést ajánlott a fiatal tehetségnek. Lillestrømben a középpályán kapott helyet, de gólérzékenysége jelentősen kiteljesedett.

A Toppserienben 2014 óta egyeduralkodó LSK-nál 18 találattal gólkirálynőként zárta első szezonját és bajnoki címet szerzett. 2018-ban a bajnoki cím mellé a kupagyőzelmet is megszerezte klubjával, 21 góljával pedig koronáját is sikerült megőriznie.

Teljesítményének köszönhetően Európa élcsapatai kezdték ajánlataikkal ostromolni, de Guro még korainak tartotta a váltást, így maradt a sárga-feketéknél és még egy bajnoki trófeát, valamint egy kupát helyezett vitrinjébe.

Chelsea 2019. május 31-én szerződést kötött a Chelsea együttesével. A koronavírus-járvány miatt megszakadt 2019–20-as szezon mind a 15 mérkőzésén szerepelt és 5 góllal járult hozzá klubja bajnoki címéhez. Augusztus 5-én újabb hároméves kontraktust írt alá a Kékekhez.

A 2023–24-es idény második játéknapja után bokaszalag sérülést szenvedett, amely hosszabb pihenőre kényszerítette.

A válogatottban A 2011-es U19-es Európa-bajnokságon egy találatot szerzett, a döntőben azonban elbuktak csapattársaival Németország ellen.

2014 óta szerepel a norvég nemzeti tizenegyben és azóta minden rangos nemzetközi versenyen képviselte hazáját.

Sikerei Klubcsapatokban Angol bajnok (6): Chelsea (6): 2019–20, 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24, 2024–25 Angol kupagyőztes (4): Chelsea (4): 2021, 2022, 2023, 2025 Angol szuperkupa (1): Chelsea (1): 2020 Angol ligakupa-győztes (3): Chelsea (3): 2020, 2021, 2025 Norvég bajnok (3): Lillestrøm SK (3): 2017, 2018, 2019 Norvég kupagyőztes (2): Lillestrøm SK (2): 2018, 2019

A válogatottban

U19-es Európa-bajnoki ezüstérmes: 2011 Algarve-kupa győztes: 2019 Algarve-kupa bronzérmes: 2020

Egyéni Az Év játékosa (3): 2017, 2018, 2022 Norvég gólkirálynő (2): 2017 – (18 gól), 2018 – (21 gól)

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Norvég női labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2023-as női világbajnokság labdarúgói Kategória:A Rosenborg női labdarúgói Kategória:A Lillestrøm női labdarúgói Kategória:A Chelsea női labdarúgói Kategória:A NJ/NY Gotham FC női labdarúgói