Farkas István (Pécs, 1826. november 3. (keresztelés)Pécs-budai külvárosi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1826. – Pécs, 1881. május 4.)Pécs-belvárosi római katolikus egyházközség halotti anyakönyve, 60/1881. folyószám. ügyvéd, katonatiszt, színügybarát.
Életútja
Pécsi iparos szülők gyermekeként született, apja Farkas István, anyja Márkus Mária. 1843-ban a pécsi ciszterci gimnáziumban fejezte be tanulmányait, s a jogot is Pécsett végezte. Saját bevallása szerint az 1848-49-es szabadságharcban hadnagyként szolgált a 38. honvédzászlóaljban. 1850. január 19-én sorozó bizottság elé állították, azonban alkalmatlannak találták és elbocsátották. 1867-ben Pécsett volt ügyvéd, s tagja a Baranya megyei Honvédegyletnek. A pécsi és Baranya megyei negyvennyolcas pártnak sok éven át elnöke volt. Élete végén mint városi képviselő tevékenykedett. A pécsi színházat illető Farkas–Ratkó-díj alapítója volt. Neje élete végén Berger Karolina volt (végrendeletében Ratkó Celesztin szerepel).
1877. február 21-én kelt végrendeletében a 9. pontban ezer forintos alapítványt tett a Nemzeti Színház részére Ratkó Celesztina/Ilona nevével kapcsolatban, hogy ezen összeg kamatait minden év április 6-án azon törekvő, fiatal színésznek adják át, akit pályatársai erre legérdemesebbnek jelölnek ki. Miután ennek az alapítványnak a kamatai idővel olyan jelentéktelen összegre zsugorodtak, hogy a Nemzeti Színház véleménye szerint ez nem állott arányban a díj erkölcsi értékével, ennélfogva két ezüstgyűrűt készítettek, egy nőit és egy férfi gyűrűt, hogy ezentúl a Farkas–Ratkó-díj jutalmazottjai ezt a gyűrűt kapják a díj mellé. A gyűrűket mindenki két évig viseli, azután tovább kerül azokhoz, akik a következő években a díjat kapják, vagyis vándordíj jellege van.
Társa, Ratkó (Gerschlager) Celesztina (Buda, 1831 körül – Pécs, 1877. május 19.)Pécs-belvárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve, 57/1877. folyószám. 1851. március 4-én Pécsett előbb Puszka Flórián (1826 körül – Pécs, 1863. május 25.)Pécs-belvárosi római katolikus egyházközség halotti anyakönyve, 77/1863. folyószám. neje lett, majd megözvegyülését követően Plichta Ferenc (Újvidék, 1799 körül – Pécs, 1867. május 6.)Pécs-belvárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve, 70/1867. folyószám. kereskedővel kötött házasságot 1867. május 1-jén Pécsett, néhány nappal férje halála előtt.Pécs-belvárosi római katolikus egyházközség házassági anyakönyve, 13/1867. Plichta halála után Farkas István az özvegyet „szeretett nőm”-nek, valamint „derék nejének” nevezte. Az 1870-es években a Király utca 46. számú házban éltek, Farkas lett Ratkó Celestin örököse.
Jegyzetek
Források
Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara / Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban Nagy Imre Gábor: Farkas István, egy elfeledett adományozó pécsi polgár In: Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018) 348-354. old. Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Gyászjelentése Pécsi Figyelő, 1881. május 7., 1. old. (Végrendeletét is közli)
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc katonái Kategória:Pécsi jogászok Kategória:1826-ban született személyek Kategória:1881-ben elhunyt személyek