Emil Holub (Holice, 1847. október 7. – Bécs, 1902. február 21.) cseh orvos, utazó, Afrika-felfedező, író, térképész, néprajzi gyűjtő. Gyermekkor, tanulmányok thumb|220px|Holub 1872–1879-ig tartó afrikai tartózkodásának és expedícióinak útvonala A Pardubice melletti cseh városkában, Holicében született. Apja, František Holub városi orvos volt, édesanyja, a német származású Anna Ebert (meghalt: 1888). Emil még csak 10 éves volt, amikor a család az Ohře (németül: Eger) folyó partján fekvő Pátek nad Ohříba (ma Peruc községhez tartozik) költözött.Új Szó - Vasárnap, 1977. november 27. 48. szám Már ekkor megmutatkozott természetszeretete, gyógynövényeket termesztett, ásványokat, rovarokat gyűjtött, járta a vidéket, halászott. Prága Kleinseite kerületében 1858-ban kezdte el a gimnáziumot, majd 1859-ben az ugyancsak Eger-parti Žatec (németül: Saaz) gimnáziumában folytatta (ez időben itt német nyelven folyt az oktatás). 1866-tól a prágai Károly Egyetem orvosi karán tanult. Gyűjteményeit itt is, és az Eger partján is folyamatosan bővítette, tanulmányozta a természetet. Egyre inkább az anatómia, a geológia, az ásványtan és a régészet felé fordult érdeklődése, olyannyira, hogy tagja lett a Cseh Múzeum régészeti részlegének. Életre szóló barátságot kötött Vojtěch Náprstekkel, akinek gyűjteményében kutakodva (1874-ben ő alapította gyűjteményeiből a prágai – később Náprstek – Múzeumot) Livingstone naplói mély benyomást gyakoroltak rá. Példaképéül választotta a hittérítőt, és életcélját a földrajzi felfedező utazásokban találta meg, az orvosi hivatást is e cél eléréséhez találta jó eszköznek, ezért – és természetesen atyját követve – választotta. 1872-ben nyerte el orvosi diplomáját.
Első útja (1873. február–1873. április) 1872. május 18-án indult el, tudós barátja, Náprstek anyagi segítségével Dél-Afrikába. Southamptonból a Fokföldre hajózott a Briton nevű hajón. A 36 napig tartó hajóút – leírása szerint – 30 napon keresztül viharban zajlott, és közben négy hétig „vérhas fertőzéssel” is küzdött. Kikötés után a hajó két napig Fokvárosban tartózkodott, majd a Jóreménység fokát keletre megkerülve, az Algoa öbölben horgonyzott le véglegesen, a gyarmat második legnagyobb városában, a brit alapítású Port Elizabethben. Megélhetéséhez orvosi gyakorlatot kezdett folytatni. Adler osztrák–magyar konzul segítségével – aki bemutatta a helyi közösségnek – néhány betege lett, így a kikötéskor a fegyverei megvámolása miatt jórészt elvesztett pénzből (10 shillingje maradt) valamennyit visszanyert. Négy hétig tartózkodott itt, csomagjait is be kellett várnia. Ezután indult Afrika belseje felé, a 450 km távolságban fekvő Fauresmithbe. Négy ló vontatta „kétkerekű talyigán” 11 óra alatt ért el éjszaka Grahamstownba (ma Makhanda), mely ez időben Fokföld harmadik legnagyobb városa volt. Reggel már folytatták is útjukat, ekkor azonban már egy kényelmes amerikai csézán. Két nap alatt a 180 km-re lévő Cradockot, újabb két nap alatt Colesberget érték el. Innen lóháton két óra alatt a Fokföld és Oranje Szabadállam határához, az Oranje folyóhoz jutottak. Majd – ahogy írja – „tengelyen” (postakocsin) mentek tovább Fauresmithbe, de itt nem telepedhetett le, mert vendéglátójának barátja, aki helyi orvos volt, nem nézte jó szemmel. Így a gyémántmezőket ajánlották neki.Leírása szerint ekkor három helyen folyt Dél-Afrikában kitermelés a koncessziót nyert vállalatok, kisvállalkozók, egyének által. A „River diggings” a Vaal folyó mellett Bloemhof transvaali városkától a Harts és a Vaal egyesüléséig, a másik a Kimberley városa körüli „Dry diggings” vagy „Central diggings” terület, ahol száraz úton jutottak a gyémánthoz (maga is négy részre oszlik: 1. az északnyugati /Kimberly/ és a 2. hozzá keleten csatlakozó Old de Beers, a 3. keleti csoportra /Dutoitspan/, valamint a 4. vele délen és nyugaton összefüggő Bultfontein/), a harmadik nem angol földön, az Oranje szabad állam területén lévő lelőhelyek Jagersfontein és Koffiefontein körül. Hermann Michaelis, az osztrák konzul által segítségül Holub mellé közvetített tolmács végig vele maradt, és elkísérte a Kimberley gyémántmezőkig.
Kimberleyhez közel, az akkori Dutoitspanban (Du Toit's Pan) (később Kimberley Beaconsfield elnevezésű külvárosában) orvosi rendelőt nyitott, kölcsönből előbb sátorszerű kéthelyiséges „lakást” alakított ki, majd a város házai mellett berendezte végleges bérelt telephelyét (később innen Bultfonteinbe költözött). Pacientúráját német és holland telepesek adták. Az első hétéves afrikai tartózkodása alatt (1872–1879) magánpraxist folytatott.
Megfelelő anyagi fedezet gyűjtése (40 ezer gulden) után innen indult első útjára, 1873 februárjában kezdte meg három fehér emberrel (köztük a thüringiai Friedrich Eberwalddal, aki később is kísérte), kétkerekű kocsin, 5 lóval és 5 kutyával Dél-Afrika belseje felé, a becsuánok földjére és Transvaalba. Ezt az utat akklimatizációs céllal tette, nem is ment az ismert területeken kívül. Elérték a Vaal folyót HebrontólHebron, hittéritői állomás. Bethulia és Smithfield közt fekszik Carmel nevű kis helység. — Winburg kerület Bloemfontein kerület északi oldalán; főhelye Winburg város közel a Laai Spruit és kis Vet-folyóhoz, református templommal s kerületi fogházzal. A kerület nyugati határain s a Vaal bal partján feküsznek: Berlin, Pniel, Hebron és Plaatberg — többnyire berlini hittéritői társulatok állomásai. Ballagi Károly, Királyi Pál: Egyetemes földrajz szótárszerű tárgymutatóval, I. kötet, Pest, 1871. A boer-köztársaságok. 1. Orangei köztársaság, 258. p. szegélyező barlangokat és a Pniel nevű, berlini misszió-állomást egy kis koránnáHolub leírása szerint a hottentották (khoiok) alrasszának () két testvértörzse a grikwák és a koránnák a Nyugati Grikwaföldet (a Vaal és az Oranje egyesülésénél), valamint az Új vagy Keleti Grikwaföldet (az ún. Normandslandot, Kok’s Town körül) népesítették be, számuk, vagyonuk töredékére csökkent. Lásd és falu mellett. Itt a misszió munkája eredménytelen volt, a falu lehangoló képet mutatott az általánosan elterjedt alkoholizmus miatt. A Vaal folyón átkelve elérte a Baralong (Bantu) földön található lekatlongi„A »koranak« nomád életet folytató nép az Orange folyó felső folyásának nyugati s a Ky Gariep mindkét partján terülő rónaságon. Számuk mintegy 24,000. A többi hottentottoktól magas növés, erős testalkat és értelmesség által különböznek. Azonban a pogány rész tunya, rabló és kegyetlen. A koranak közt főleg francia protestáns és berlini hittérítők működnek, kiknek főbb állomáshelyei Likatlong vagy Lekatlong és Daniels Kuil.” (Ballagi–Királyi i.m. 252. oldal.) kraaltA kraal eredetileg kör alakú település volt, szigorúan szabályozott társadalmi szerkezettel. A kraal különösen gyakori volt Dél-Afrikában. Ezeket leginkább egy karókból épült tövisfal vette körül. Ma a kraal csak a szarvasmarha-tartásra szolgáló karám jelentéssel bír, amely régen a település közepén volt. A szó azonban megtalálható némely dél-afrikai helynévben. Leírása szerint Lekatlong a legdélibb batlapin törzsi főváros volt, Jantje fejedelem székvárosa. 100–200 kunyhója három nagyobb tanyacsoportra oszlott, 2–3–4 kunyhó alkotta a tanyát, s minden tanyát 1,4–2 méteres kerítés vett körül. a Pokone-hegy nyugati lejtőjén, a Mitzima kraal felé vette útját, majd Springbokfonteinig továbbhaladva Gassibone fejedelem területére jutottak. „Ekkor Gassibone a batlapin törzs Szinn nevű tartományának független fejedelme volt, két évvel később a Transvaal köztársaságnak meghódolt, mióta az angolokhoz csatlakozott, angol alattvaló lett, s neve Moréna Botlazitse Gassibone lett.” Átjutott a Pokone-hegységen, meglátogatta a Wonderfontein-barlangokat és Monomotapa romjait. Útvonala tehát elsősorban a Vaal folyó mentén, Wonderfonteinig, Potchefstroomon túl vezetett. (Felfedezte a hatalmas Wonderfontein-barlangot, és nyolc évvel később publikálta ennek első részletes leírását). Wonderfonteinban elérte első útja célját, visszafelé Bloemhofig a régi útvonalon, onnan új útirányon át Dutoitspanba tértek vissza. Ezen út során mintegy 30 csontvázat, 1500 növényt, 3000 rovart, 300 fajta sziklatöredéket és ásványi anyagot, három láda emlős- és madárbőrt, több halat és etnológiai anyagot gyűjtött össze.S2A3 Biographical Database of Southern African Science. Megtekintve 2023-07-16 Két hónapos útja gazdag néprajzi és tárgyi gyűjteményéből 20 ládányit Prágába küldött Náprsteknek, ahol ő Otakar Nickerl segítségével 1874 novemberében az óvárosi városházán kiállítást rendezett belőle. A kiállítás jövedelme teremtette meg Holub számára a következő felfedező út anyagi fedezetét.Emil Holub: Tizenegy év Dél-Afrikában. Ford. Halász Gyula, Digi-Book Magyarország Kiadó, Budaörs, 2018. 69 oldal.
Második útja (1873. november–1874. április) 1873. november 3-án indult el második belső-afrikai útjára három európai és egy grikva szolga kíséretében. A tlhaping (batlhaping) törzsi Taungba tett látogatás után körülbelül a mai Vryburg és Mahikeng útvonalát követve Molelopolén át legészakabbra, Shoshongig jutott el 1874. január 8-án. Mint írta: „Minthogy élelmiszereim nagyon megcsappantak, s nem volt pénzem pótlásukra, nem terjeszthettem messzebbre északnak utazásomat”. Február végén és márciusban több ízben találkozott Szekhomo királlyal, Khama király apjával. Ekkor tehát a Kalahári sivatag és a Kalahári-medencétől északra fekvő Ngami-tó környékéig ért el, s a bamangvatok (Mangwato, Ngwato, Bamangwato, Bangwato, Ngwatu) földjén eljutott Shoshongig, Khama király székhelyéig (a mai Mahalapyétől nyugatra.) Öt hónapig volt úton, és 1874. április 7-én nagy, összesen 32 ládányi természettudományi és antropológiai-etnográfiai gyűjteménnyel tért vissza Dutoitspanba. Utazásai során nemcsak feljegyzéseket, rajzvázlatokat, hanem akvarell festményeket is készített. Főként etnográfiai jellegű gyűjtött tárgyaiból kiállítást rendezett Kimberleyben és Hopetownban is.
Harmadik útja (1875. március–1876. november) 280px|thumb|Holub hajóútja a Zambezin a Nambwe sellőig. 1875/1876 280px|thumb|Holub térképe a Viktória vízesésről, keleti tájolásban