Közkeletű nevén Al-Gazáli, teljes nevén Abú Hámid Muhammad bin Muhammad al-Gazálí (Túsz, 1057. július 5. – Túsz, 1111. december 19.) arabul alkotó perzsa muszlim teológus és filozófus, Európában a latinizált Algazel néven ismert. Az iszlám miszticizmus, a szúfizmus alapeszméinek egyik kidolgozója. Egyaránt volt szúfi és ortodox muszlim skolasztikus gondolkodó. A szunnita safiita iskolához (madzhab) tartozott.

Imám Gazáli több titulus birtokosa is volt: Sarafu l-Aimma (Arabul: شرف الائمه), Zajn ad-Dín (arabul: زین الدین), Huddzsatu l-Iszlám (arabul: حجة الاسلام)

Munkássága Gondolkodásában határozott szkepticista volt. Egyaránt támadta Arisztotelész, al-Fárábí és Avicenna tanait is. Későbbi nagy kritikusa Averroës volt, aki szerint praktikus a természeti törvények magyarázatából kihagyni Istent.

Szerinte a filozófia károsan hat a vallásra. Szerinte a filozófia nem is tudomány, mert a tudományoknak a feladata az kéne, hogy legyen, hogy a vallás és teológia tudományát szolgálják.

Ismert műve A vallásos tudományok felélesztése címet viselte. Ebben azt igyekszik bemutatni, hogy milyennek kell lennie az istenfélő ember életének.

Másik ismert műve a Destructio philosophorum, ebben a műben az addig ismeretes filozófiai tanokat támadja. Főleg a világ örökkévalóságáról, az oktörvény megdönthetetlenségéről és a léleknek szellemi feltámadásáról szóló tanokat támadja. Minden munkáját a skolasztika filozófiára jellemző felsorolásokkal, kérdésekkel és ellenkérdésekkel tarkítja. Egyik méltatója találóan nevezte a skolasztikus vitatkozó művészet legmagasabb megnyilatkozásának ezt a munkát.

Miután minden filozófiai tant megdőltnek vélt, hozzálátott egy teológiai rendszer felépítéséhez, ami összhangban van az ortodox muszlim tanokkal. Ebben a műben, mint ahogyan ő mondja inkább a szívhez szól, mint az észhez, inkább a jámbor lelkekhez, mint a tanult elmékhez. minden érvét a Koránból vett idézettel támasztja alá. Szerinte egyetlen tudományra van szüksége az embernek és ez a tudomány a hitre kell vonatkoznia. A hitet szerinte nem kell bizonyítani, hanem tanítani kell. Később ezt a fajta dogmatizmust vette át a keresztény skolasztika Aquinó Szent Tamás tanain keresztül.

Művei Teológia al-Munqidh min al-dalal (A hibától megmentő) al-1qtisad fi'I-i`tiqad (Középút a teológiában) al-Risala al-Qudsiyya (Levél Jeruzsálemből) Kitab al-arba?in fi usul al-din (Negyven fejezet a vallás elveiről) Mizan al-?amal (A tett mérlege) Az értékes gyöngy a másik oldalon / túlvilágon lévő tudásban) Ó, gyermek!

Szúfizmus Ihya ulum al-din (A vallástudományok feléledése), Gazáli főműve Kimiya?-yi sa?adat (A boldogság elixírje) Mishkat al-anwar (A fények fülkéje)

Filozófia Maqasid al falasifa (A filozófusok szándékai) Taháfut al-falászifa (A filozófusok összeomlása)

Jog al-Mustasfa min ?ilm al-usul (Die Essentiellen Dinge (?) der Rechtswissenschaft)

Logika Miyar al-ilm (A tudás alapja) al-Qistas al-mustaqim (Az igazságosság egyensúlya) Mihakk al-nazar f'l-mantiq (Logikában levő bizonyíték próbaköve)

Magyarul

Megszabadulás a hibáktól / A Vezetés kezdete; ford. Kiss Zsuzsanna; Salam Alapítvány, Bp., 2003 (Salam könyvek) A tévelygésből kivezető út. Vallásfilozófiai önarckép; ford., utószó, jegyz. Németh Pál; Palatinus, Bp., 2003 (Folyam)

Források Málnási Bartók György: A középkori és újkori filozófia története A Tévelygésből kivezető út című műve magyar nyelven Traité de croyance de l'Imam Al Ghazali

G Kategória:Arab filozófusok Kategória:Misztikusok Kategória:1058-ban született személyek Kategória:1111-ben elhunyt személyek