Sara Malakul Lane (thaiul: ซา ร่า มาลา กุล, született; 1983. február 1.–) thai–amerikai színésznő, egykori modell.
Pályafutása során számos filmben jelent meg Thaiföldön és az Amerikai Egyesült Államokban. Leginkább a Kickboxer: A bosszú ereje és a Kickboxer: Megtorlás női főszereplőjeként ismert.
Fiatalkora Guamban született, édesapja, Alastair Lane skót, míg édesanyja, Thapthim Malakul na Ayudhaya thaiföldi származású. Édesanyján keresztül tagja a Csakri-dinasztiának, I. és II. Ráma Siam közvetlen leszármazottja.
Az Egyesült Királyságban és Bangkokban nevelkedett, utóbbiban a thaiföldi Nist Nemzetközi Iskolában tanult.
Pályafutása
15 éves korában kezdte színészi pályafutását, miután abbahagyta a modellkedést és szerepet kapott az első televíziós sorozatában. Mielőtt az Amerikai Egyesült Államokba költözött, thai szappanoperákban vállalt szerepet.
Első szerepe a 2003-as A fenevad gyomrában című akciófilmben volt, a Steven Seagal által megformált főszereplő elrabolt lányát alakítva. Ezt követően a 2010-es Sharktopus szereplője volt Eric Robertsszel közösen. 2016-ban a Kickboxer: A bosszú ereje című filmben egy bangkoki nyomozót, a főszereplő szerelmét játszotta. 2018-ban megismételte szerepét a Kickboxer: Megtorlásban.
Magánélete Patrick Grove vállalkozó házastársa, négy gyermekük született. Szingapúrban él.FHM Magazine, November 2013, pp.20–22
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2003 A fenevad gyomrában Belly of the Beast Jessica Hopper Csondor Kata 2005 Kitörés The Volcano Disaster Angela Dumber Heroes Gaywarin Phraw rak khrap phom Net 2008 Tied in Knots Kate 2011 The Wayshower Maylene Baby, We'll Be Fine (rövidfilm) nő 2012 12/12/12 Veronica 2013 100 Degrees Below Zero Taryn Foster 2014 Börtöncsali Jailbait Anna Nix Pretty Perfect Jessica Pernicious Samorn 2015 Jurassic City Mandy Sun Choke Savannah Cápa tó Shark Lake Meredith Hernandez Ruttkay Laura Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére Scouts Guide to the Zombie Apocalypse Beth Daniels (stáblistán nem szerepel) Buddy Hutchins Evelyn 2016 Wishing for a Dream Mika Andrews Beyond the Gates Dahlia Shortwave Jane Kickboxer: A bosszú ereje Kickboxer: Vengeance Liu Bogdányi Titanilla 2017 Ki figyeli Olivert? Who's Watching Oliver Sophia King Arthur's Sword Morgana Death Pool Scarlet The Domicile Lucy Halloween Pussy Trap Kill Kill Amber Stardust 2018 Kickboxer: Megtorlás Kickboxer: Retaliation Liu Bogdányi Titanilla Shangri-La: Near Extinction Pax / Dr. Savatanand Disposition (rövidfilm) Sarah Hitchens All About the Afterglow Jade 2019 Captured Sunny
Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 2000 Hua Jai Song Park Sunny (Tawanshine) minisorozat 2010 Sharktopus Nicole Sands tévéfilm 2015 Cowboys vs Dinosaurs Dr. Sinclair tévéfilm 2025 Love, Death & Robots szurkoló nő (hangja) 1 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai modellek Kategória:Thai színészek Kategória:Thai nők Kategória:Guamiak