Karl Philipp zu Schwarzenberg herceg (Karl Philipp Fürst zu Schwarzenberg) (Bécs, 1771. április 15. – Lipcse, 1820. október 15.) a Schwarzenberg-házból való osztrák herceg, császári-királyi tábornagy (k. k. Feldmarschall), a népek csatájában a Napóleon elleni koalíciós haderő főparancsnoka, Napóleon egyik legyőzője.
Élete Származása, ifjúkora balra|80px Szüleinek legidősebb fiaként született. Édesapja Johann Nepomuk Anton zu Schwarzenberg herceg, édesanyja Marie Eleonore von Oettingen-Wallerstein grófnő, fivére Schwarzenberg Ernő későbbi győri püspök. Szerteágazó nemesi nemzetségből származott, annak Dél-Csehországban gyökerező ágából, amely már 1688-ban elnyerte a hercegi (Fürst) címet.
Karl Philipp volt a címet öröklő leszármazott (Majoratsherr) az úgynevezett secundogenitur, a másodszülötti örökösödés vonalán, és ősapja lett a család worliki ágának. Gondos neveltetésben és magas színvonalú oktatásban részesült, magántanárok oktatták (Joseph von Hasslinger, Vseteczka professzor és Johann Mayer professzor).
Katonai pályafutását tizenhat éves korában kezdte el, amikor alhadnagyként belépett a Braunschweig-Wolfenbüttel gyalogezredbe.
Katonai pályájának kezdete, törökellenes háborúk Rövid időn belül Lacy tábornagy, majd Joseph Kinsky lovassági tábornok és Laudon tábornagy törzséhez került, és velük részt vett a törökök elleni 1787-es hadjáratban. Már itt többször bebizonyította bátorságát, barátjával, Józef Poniatowski herceggel együtt. Ebben az időben baráti köréhez tartoztak ott még Franz Joseph von Dietrichstein herceg és az ifjabb de Ligne herceg. A délvidéki Szabács várának elfoglalását eredményező 1788-as ostrom rohamaiban is kitüntette magát. Századossá léptették elő.
1788-ban belépett a császári lovassághoz. 1789-ben, 18 évesen, Lacy és Laudon tábornagyok parancsnoksága alatt részt vett az úgynevezett „török háborúban”.
Karl Philipp zu Schwarzenberg herceget ebben az időben mutatták be II. József császárnak, aki 1789-ben beosztotta őt Laudon tábornagy főhadiszállásához. Belgrád 1789-es ostromakor betegséget kapott, ekkor csehországi családi birtokaira utazott lábadozásra. Őrnaggyá léptették elő, és a császári lovastestőrség (Erste Arcieren-Leibgarde) őrsparancsnokaként 1790. szeptember 30-án részt vett II. Lipót császár koronázásán Frankfurtban. Ezután visszatért Bécsbe, és ismét katonai tanulmányainak szentelte magát.
A francia forradalmi hadsereg elleni háborúk 1791 végén a híres Latour vallon dragonyos ezredhez (Dragonerregiment) vezényelték, mely később 14. számot kapta. Ezredével kitüntette magát a Philippsburg és Estreuf környéki harcokban. 1792-ben őrnaggyá léptették elő. A forradalmi Franciaország elleni 1793-as hadjáratban Frigyes Józsiás szász–coburg–saalfeldi herceg, tábornagy parancsnoksága alatt álló hadsereg előőrsében harcolt.
1793-ban Karl Philipp zu Schwarzenberget, immár alezredesként, a Blank ulánus önkéntes hadtesthez (Freikorps) vezényelték, amely Galiciában állomásozott. Egy felderítés során leesett lováról, súlyosan megsérült. E sérülés maradó egészségkárosodást okozott, és megnehezítette későbbi életét.
1793 márciusában a coburg-saalfeldi herceg hadseregének előőrséével Hollandiában, Neerwinden-nél harcolt. Támogatásával május 1-jén sikeres rohammal bevették az ellenség onnaing-i védőállásait (Észak-Franciaországban). Csapatával számos rajtaütést hajtott végre.
1794 elején II. Ferenc császár (1768–1835) ezredessé léptette elő, és kinevezte a Wallis vértes lovasezred (Kürassier) parancsnokának. A Wallis ezred ebben az időben Bécsben állomásozott. Kérésére áthelyezték a Zeschwitz vértes lovasezredhez, amely a hollandiai fronton szolgált. Ezzel az ezreddel a pikárdiai Prémont-nál kitüntette magát.
1794-ben Le Cateau-Cambrésis-nél a Wallis vértesek élén nagy erejű rohamot vezetett Chapuy tábornok katonája ellen, akik a yorki herceg által vezetett jobbszárnyat szorongatták. Schwarzenberg ezredes a Karl von Ott altábornagytól kapott parancs szerint vértes lovasezredével és 12 brit nehézlovassági svadronnal megrohamozta a francia hadtest állásait. Az egyik lovasszázad parancsnoka, Mecséry százados előzőleg felderítette a terepet, és a császári lovasságot a franciák közvetlen közelébe vezette. A 2000 francia könnyűlovas meghátrált a vértesek támadása elől, és visszavonult. Utána Schwarzenberg szétvert több francia támadó négyszöget. Áttörték egy egész francia hadtest vonalát, ellenséges katonát megöltek és 32 ágyút zsákmányoltak. Chapuy francia tábornok hadteste megfutamodott, ő maga fogságba esett. II. Ferenc császár, aki maga is jelen volt a harctéren, személyesen tüntette ki Schwarzenberg ezredest a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) lovagkeresztjével.
1795 teléig családjánál maradt, majd visszatért ezredéhez, harcolt a Majna mentén, Heidelberg an der Pfriem mellett és a Frankenthalban. A következő hadjáratokban harcolt a Nidda mentén, részt vett az ambergi és a würzburgi csatákban. A Limburgnál vívott harcok után 1796-ban vezérőrnaggyá léptették elő. Különböző hadjáratokban vett részt, könnyűlovas rajtaütéseket vezetett a Felső-Rajnánál a császári főherceg parancsnoksága alatt. Friedrich von Hotze tábornagy haderejében részt vett Kehl ostromában, majd az itáliai hadjáratban is.
1799. január 28-án feleségül vette Maria Anna von Hohenfeld grófnőt (1767–1848), az elhunyt galántai Esterházy Antal herceg özvegyét. Három fiuk született, Friedrich Karl (1799/1800–1870), ifj. Karl Philipp (1802–1858) és Edmund (1803–1873).
1799-ben, amikor ismét kitört a háború, Karl Philipp zu Schwarzenberg a németországi haderő előhadait vezette, harcolt Osterachnál, Stockachnál, bevette Donaueschingent és a Rajna mentén védelmezte a Birodalom határát. Rövid ideig Svájcban harcolt, majd Heilbronnból verte ki Baraguay d’Hilliers francia tábornok csapatait, és bevette a frankföldi Seinsheimet. Különösen kitüntette magát a Mannheim elleni rohamnál. 1799-ben altábornaggyá (Feldmarschallleutnant) léptették elő. Később betegsége miatt hazatért feleségéhez, aki felgyógyulásáig ápolta.
A Napóleon elleni első, vesztes háborúk A marengói csatavesztés (1800. június 14.) után, az ugyancsak elvesztett hohenlindeni csatában (1800. december 3.) Schwarzenberg hadosztályaival áttört és rendezetten vonult vissza. Határozottságával megmentette a császáriak jobbszárnyát a felmorzsolástól. Károly főherceg, Teschen hercege főhadparancsnok, a császár öccse rábízta az utóvéd irányítását, amit Schwarzenberg sikeresen végrehajtott. Károly főherceg ezután javasolta bátyjának, II. Ferenc császárnak, hogy nevezze ki Schwarzenberget a 2. ulánus ezred tulajdonosának, amelynek korábban már parancsnoka volt, és amely Móric liechtensteini herceg parancsnoksága alatt kiemelkedő haditetteket hajtott végre. A császár beleegyezett, az ulánus ezred az első világháború végéig viselte Schwarzenberg nevét.
A háború befejeződése után a II. Ferenc német-római császár (1804-től I. Ferenc néven osztrák császár) Schwarzenberget diplomáciai feladatokkal bízta meg. I. Sándor orosz cár udvarába küldték, itt sikerült szívélyes viszonyt kialakítania a cárral. A lunéville-i békeszerződés (1801. február 9.) megkötése után (ahol Ausztria lemondani kényszerült minden itáliai igényéről) Schwarzenberg visszatért csehországi birtokaira.
Az 1805-ben kitört háborúban Schwarzenberg az Inn-négyszögben (Innviertel) összevont csapatok parancsnoka lett. 1805 márciusában az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) alelnökévé nevezték ki. A franciák elleni németországi hadjáratban egy hadtestet vezényelt, Mack altábornagy (1752–1828) parancsnoksága alatt. E hadjárat egyetlen sikeres eseménye Schwarzenberg Jungingen melletti győzelme, a Mack-vértesek élén, amely meghozta neki a Katonai Mária Terézia-rend (MMThO) parancsnoki keresztjével való kitüntetést. Októberben Mack altábornagy Schwarzenberg tanácsa ellenére Ulmban maradt. Murat francia marsall bekerítette a várost, és Mackot hadseregével együtt megadásra kényszerítette és fogságba ejtette. A 3. hadosztály parancsnokának, Ferdinánd Károly főhercegnek, vele Schwarzenberg lovasságának sikerült áttörni Murat vonalain Csehország felé. Csapatukkal nyolc nap alatt 350 kilométert tettek meg. A kimerültségtől Schwarzenberg megbetegedett. Felgyógyulása után I. Ferenc osztrák császárt és I. Sándor orosz cárt kísérte Morvaországba. A két szövetséges uralkodó Schwarzenberg tanácsa ellenére úgy döntött, Napóleon császár ellen csatát állnak Austerlitznél (ma: Slavkov u Brna, Csehország). A „három császár csatája” (1805. december 2-án) a Napóleon elleni harmadik koalíció katasztrofális vereségét, a háború kudarcát hozta.
Ausztriának 1805. december 26-án alá kellett írnia a pozsonyi békeszerződést, amelyben I. Ferenc osztrák császár elismerte I. Napóleont francia császárnak. A szerződést Napóleon császár néhány nap múlva Schönbrunnban írta alá. Ausztriának területi engedményeket is kellett tennie a Bajor Királyság, Baden, a Württembergi Királyság és a Napóleon által kreált Itáliai Királyság javára.
1808-ban, amikor újabb francia háború veszélye merült fel, I. Ferenc császár Schwarzenberget különleges megbízottjaként Szentpétervárra küldte, ahol szívélyes fogadtatásban részesítették. Ebben az évben Ferenc császár kitüntette őt az Aranygyapjas renddel. Hamarosan hazatért, és részt vett a vesztes wagrami csatában (1809. június 5-6). Károly főherceg főhadparancsnok nem tudta kiaknázni a két héttel korábbi, május 21-22-i asperni győzelmét. A csatavesztés miatt a császár felmentette főparancsnoki tisztségéből Károlyt. Az utóvédet vezető Schwarzenberget lovassági tábornokká léptették elő. Ausztriának 1809.október 14-én meg kellett kötnie a schönbrunni békeszerződést.
Napóleon szövetségében 1809-ben Schwarzenberget kinevezték az Osztrák Császárság párizsi nagykövetének. Tárgyalt Ferenc császár leányának, Mária Lujza főhercegnőnek és Napóleon császárnak eljegyzéséről. Az esküvőt 1810. július 1-jén a Louvre kápolnájában tartották, utána Schwarzenberg nagykövet fogadást adott az új császárné tiszteletére, amely katasztrófába torkollott. A teremben tűz tört ki, amelyben Schwarzenberg sógornője, bátyjának felesége is életét vesztette.
Mivel Schwarzenberg katonai képességei kivívták Napóleon császár elismerését is, 1812-ben nem irigylendő feladatot kapott: parancsnoka lett annak az osztrák expedíciós hadtestnek, amely Napóleon hadseregében, a Grande Armée-ban az Orosz Birodalom ellen vonult. E hadjáratban, nyilván nem szívesen, korábbi szövetségese ellen kellett harcolnia. A hadtest 1812 júniusában indult el Lublinból. Később Schwarzenberg megkapta a 7. szász hadtest parancsnokságát is. Augusztus 8-án megtámadta az Alexander Tormaszov lovassági tábornok parancsnoksága alatt álló orosz erőket, és sikerrel tartóztatta fel Pavel Csicsagov admirális háromszoros túlerőben lévő hadseregét. Schwarzenberg ügyes manővereivel kisebb sikereket ért el anélkül, hogy nagyobb ütközetbe bonyolódott volna. Napóleon császár berezinai veresége után Schwarzenberg Pultuskba húzódott vissza, itt a lengyel csapatokat szervezte régi barátjával, Poniatowski herceggel együtt. Krakkóba visszatérve átadta a parancsnokságot Frimont lovassági tábornoknak, és visszatért párizsi nagyköveti posztjára. A hadjárat során Napóleon javaslatára Ferenc császár Schwarzenberget tábornaggyá (Feldmarschall) nevezte ki.
Napóleon legyőzése bélyegkép|jobbra|250px|Huszárok a lipcsei csatában bélyegkép|jobbra|250px|Schwarzenberg jelentést tesz a lipcsei győzelemről Sándor cár, Ferenc császár és Frigyes Vilmos porosz király előtt