250px|bélyegkép|Nemezből készült fejfedőt viselő kirgiz férfi Bizonyított tény, hogy a nemezkészítés … ősibb mesterség és művészet, mint a fonás vagy a szövés. (Berthold Laufer amerikai néprajzkutató)Berthold Laufer: A nemez korai története. In Nemezművészet.
A nemez ősi eredetű textilanyag, amit hagyományosan birkagyapjúból gyúrnak vizes közegben. A nemezkészítők megkülönböztetik a kézzel előállított nemezt a gyári, műszaki nemeztől, bár készítésük alapja azonos. A nemezt a textiliparban és gyakran a köznyelvben is filcnek nevezik; szűkebb értelemben csak a műszaki nemez a „filc”, megkülönböztetve azt a hagyományosan, kézzel készített anyagtól. Más nyelvekben nem tesznek különbséget a kétféle nemez között, és mindkettőt ugyanazzal a szóval jelölik (például németül Filz, angolul felt).
A nemez készítésének alapja egyes állatfajok szőrének hajlama a nemezelődésre vagy filcesedésre. (A magyar kutyafajták közül például közismerten ilyen a puli és a komondor.) Ezt a jelenséget használják fel a gyapjú vagy szőr speciális textillé alakításához. A szőrszál külsején cserépszerűen elhelyezkedő, lapos sejtek (kutikula) találhatók. Erős nagyítás alatt ez a réteg egy fenyőtoboz pikkelyes felületéhez hasonlít. Lúgos vagy savas kémhatású meleg víz hatására a pikkelyek felnyílnak, és a nyomkodás (kallózás) hatására összeakaszkodnak más pikkelyekkel. Az elkészült nemezben alapos öblítés és szárítás után visszatérnek eredeti állapotukba, és erősen összekapaszkodva szinte eltéphetetlenné teszik a textilt. Ehhez a folyamathoz természetesen sok víz és a lúgos kémhatás eléréséhez lehetőleg házilag főzött, természetes anyagokat tartalmazó szappan kell.Nagy Mari – Vidák István: Nemezkészítés
Bár nagyon sokféle állati szőrből, sőt még az emberi hajból is készíthető nemez (a rasztafrizura készítésének alapja az emberi haj nemezelődése), a hagyományos kézműves eljárások szinte csak a birkagyapjút használják. A finomabb anyagú nemeztárgyak a merinó juh gyapjából készülnek. A cigája gyapja is megfelelő, de barna színe behatárolja felhasználását. A rackajuh hosszú szőre csak más juhfajták szőrével keverve használható, és az így készült nemez felülete nagyon durva.
A nemeznek fontos szerepe van a ruházkodásban, többek között a kalap jellegzetes alapanyagaként. Emellett az iparban, a mezőgazdaságban és gyógyászatban is felhasználják. Sokrétű alkalmazásában szerepet játszik vízálló, hőálló és hőszigetelő tulajdonsága. Lángállósága miatt a tűzoltók és kohászok védőruháit, valamint gyakran a színházak függönyeit is ebből az anyagból készítik. Készülnek nemezből népművészeti, kézműipari termékek és műalkotások is.
Története A legkorábbról eredő régészeti lelet, amely a nemez létére, használatára utal, Kr. e. 6500-ból való és Törökországban találták. A szibériai halomsírokban számos Kr. e. 600 körül készült nemeztárgyat és szőnyeget leltek, olykor a sírok falát is nemezzel borították.Sz. I. Rudenko: Szibéria jégbefagyott sírhalmai. In Nemezművészet. Ezek a leletek is bizonyítják, hogy használata milyen nagy múltra tekint vissza. Kutatók szerint abban az időben keletkezett, amikor az emberiség az állatbőrt, az állatszőrt ruhák készítésére kezdte használni. De földrajzilag erősen behatárolt területen jellemző elterjedése: Európában és Közép-Ázsiában. Legkeletibb határa a kínai nagy fal, legnyugatibb pedig a Kárpát-medence. Északon a svédek is foglalkoztak nemezkészítéssel. Erről tanúskodik Hedebyben, az egyik viking kori temetőben talált nemezből készült álarc. Délen a görögöknél és a rómaiaknál találunk forrásokat nemeztárgyak használatára.
Ókori leírások A nemez első írásos említése a kínai évkönyvekben lelhető fel a Kr. e. 4-3. században. A kínaiak alapvetően növényi eredetű textileket használtak, s bár később, Kr. u. 3. században meghonosodott náluk a nemezkészítés, nem tett szert nagy jelentőségre, ellentétben a velük háborúskodó ázsiai hun törzsekkel. A kínai szerzők a nomád népek lakta területeket mint „Nemezország” emlegették, ez is jelzi elterjedtségét és fontosságát. De szomszédaik közül nem csak az északiak, hanem a tibetiek is ismerték a nemezt. Ők páncélként is viselték, s az előkelőek hatalmas nemezsátrakban laktak. A férfiak által viselt csúcsos fejfedő a mai napig nemezből készül, mint ahogy a nők csizmája is. A tibetiektől tanulták el a burmaiak a nemezkészítést, ez az anyag tökéletesen megfelelt vallási előírásaiknak, hiszen a buddhista tanoknak megfelelően a gyapjúért nem kellett kioltani egy élőlény életét sem.Hans és Imgard Bidder: Nemeztakarók. In Nemezművészet.
Indiában is ismert volt ez a textil. Nagy Sándor hadvezére, Nearchus beszámol az indiai nemezkészítésről. A görögök közül elsőként Homérosz az Iliaszban Odüsszeusz nemezzel bélelt sisakjáról ír. Hérodotosz Kr. e. 440 körül a szkíták nemezsátairól tesz említést, akik ezeket a sátrakat mint ókori szaunákat is használták. Ugyancsak ő ír a perzsa harcosok fejfedőiről. Rajta kívül számos ókori szerző ír a nemezről, többek között Platón a Lakomában, Hésziodosz a Munkák és napokban említ belőle készült használati tárgyakat. Valószínűleg görög közvetítéssel ismerték meg a rómaiak: náluk a felszabadított rabszolgák egyik jelképe a nemezsapka volt. A görög és a római katonáknál a páncélt helyettesítette, Plinius leírása szerint ha ecetben áztatják, a vasnak és a tűznek is ellenáll.
A nemez jelentősége Belső-Ázsia népeinek életében Te bárányok gyapjából való, tíz ujjal óvatosan készített, ezernyi vízcseppel meghintett, mezőn erős lovakkal görgetett, drága hazánk édes kincse, lyukadásig sose kopj, olyan legyél, mint az igaz erőd, fejér, mint a hó, erős, mint a selyem. Úgy legyen. (mongol jókívánság)A 2004-es Nemzeti Galéria-beli kiállítás mottója
250px|bélyegkép|Kazak jurta
Sem a kínaiaknál, sem a görögöknél, sem a rómaiaknál nem játszott olyan nagy szerepet a nemez, mint Belső-Ázsia nomád népeinél. A kínaiak és a görögök tőlük vették át készítésének tudományát, de soha nem volt életükben nagy jelentősége, mindössze használati tárgyak anyagát látták benne. A nomád népek számára viszont a nemez kultúrájuk alapja, létszükséglet volt.
Az ázsiai puszták szegények fában, viszont rengeteg a juh, a kecske és a teve, ebből következően a gyapjú, az állatszőr. Olyan anyagot kellett találni, amely tartós, könnyen szállítható, elkészítéséhez kevés szerszámra van szükség. Ez az anyag lett a nemez. Ebből készítették sátraikat, szőnyegeiket, ruházatuk nagy részét. Mágikus hatalmat tulajdonítottak neki: nemezből készültek a sámánok kultikus tárgyai, s azok a kivarrt istenek, amelyek óvták a nemezsátor lakóit. A mongolok a törzsfőket fehér nemezszőnyegen emelték magasba, és a menyasszony is ezen ült az esküvői szertartás alatt. Napjainkban is különös jelentőséggel bírnak a fehér, gondosan tisztított gyapjúból készült díszes imanemezek, amelyek köré szigorú szabályrendszert alakítottak ki, például az imanemezt nem szabad átlépni, vásárláskor nem szabad rá alkudozni, míg a többire szinte kötelező.Nagy Mari – Vidák István: Nemezkészítés Tusétiában A gyapjú, a nemezszőnyeg gyógyító erejét ma is kihasználják. Reumás fájdalmaik elkerülésére nemez derékaljat használnak, sőt a sebek gyógyítására még a közelmúltban is előszeretettel használták a zsíros gyapjút.Nagy Mari – Vidák István: Gyógyító nemez A nomád pásztorok a téli és nyári szállásaikon ma is nemezsátrakban laknak, a talajt és a falak egy részét nemezszőnyegekkel borítják. Úgy tartják, ott az otthonuk, ahol a nemeztakarójuk.Benkő Mihály: Nomád világ Belső-Ázsiában A hagyományokhoz való erős ragaszkodás ellenére a nemez az utóbbi időben vesztett jelentőségéből, napjainkban egyre ritkábban foglalkoznak készítésével.
Nemezkészítés A nemez készítése e népeknél általában az asszonyok feladata még ma is. A kislányok már 9-10 éves korukban önállóan készítettek kisméretű nemezeket, amelyeket rendszerint a sátor bejáratánál lábtörlőnek használtak, s mire férjhez mentek, kelengyéjükben több nemezszőnyeg is lehetett.Nagy Mari – Vidák István: Türkmen nemezkészítés A mongoloknál az egész család részt vett a közös munkában.Róna-Tas András: Nemezkészítés Mongóliában. In Nemezművészet.
Belső-Ázsiában nem tartanak számottevő mennyiségű merinó juhot, nem felel meg teljesen a környezeti igényeknek. Az ott élő juhfajták, mint a zsírfarkú juh, több húst adnak, de durvább gyapjút, mint a merinó. Legtöbbször a jó minőségű őszi nyírású gyapjút használták, tartósabb és finomabb munkákat lehetett belőle létrehozni. A legtöbb helyen a nemez kalákában készült, egy szőnyeg elkészítéséhez legalább 3-4 fő munkájára volt szükség. Ha valakit nem hívtak meg, az felért egy sértéssel. Egy egész nap állt az asszonyok rendelkezésére, hiszen ez a munka igen időigényes volt. Előzőleg a háziasszony a gyapjút megtisztította a szennyeződésektől és szétválogatta szín és minőség szerint, majd a nap kezdetén közösen fellazították. Ezt végezhették tépéssel, de a kazakok és a baskírok botokkal verték a gyapjút, ám vannak népek, akik ehhez a folyamathoz íjat használtak, ekkor a húr pengése lazította a szálakat.László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete A türkmének a kimosott gyapjút egy speciális fésűn kifésülték.G. P. Vasziljeva: Mintás türkmén nemeztakarók. In Nemezművészet.
A következő lépés a gyapjú egyenletes szétterítése volt. Egy gyékényszőnyegre, néha vászonra, rétegekben leterítették, vigyázva arra, hogy a leendő szőnyeg színoldalára a legjobb minőségű anyag kerüljön. A kirgizek egy csoportjánál ehhez a művelethez egy ötágú villát használtak, „elvetették a gyapjút”.K. J. Antapina: A nemez és nemeztermékek készítése a kirgizeknél. In Nemezművészet. A gyapjúszőnyeget ezt követően belocsolták forró vízzel, majd a gyékénnyel együtt összegöngyölték és szorosan összekötözték. Következett a mángorlás: ezt a göngyöleget lábbal hengergették a földön a sátorban vagy kint a szabadban. A kazakoknál szokás volt a görgetés során átsétálni a szomszédos nagycsalád lakóhelyéig, amely kb. egy órányi járásra volt. Ott megvendégelték őket, majd visszasétáltak, a hengert természetesen végig görgették.E. A. Maszanov: A kazak nemezkészítés. In Nemezművészet. Előfordult, hogy lóval vontatták, ekkor a gyapjúréteget a gyékénnyel egy fatengelyre tekerték fel.
A meghengerelt nemezt óvatosan leválasztották a gyékényről, tisztára mosták, majd következett a tömörítés. A földön térdelve vagy egy alacsony asztal mellett állva újra feltekercselték, az asszonyok egymás mellett a kezük, alkarjuk segítségével hengergették, gyakori helycserével, hogy a nemezre gyakorolt nyomás egyenletes legyen. Ahol a minta még nem tapadt az alapba, ott erősen rányomtak egy szappandarabot. Ez a munka 2-3 óra hosszat is eltartott, közben a szőnyeget gyakran kitekerték, meglocsolták forró vízzel és a másik irányból göngyölték össze. Ekkor a nemez egyenletesen tömörödött és egyre rugalmasabb lett. Végül a napra terítve megszárították. A türkmének egy idő elteltével, általában egy év múlva újrahengerelték a nemeztakarót, s ekkor tekintették késznek.
Díszítési eljárások Főleg a mongoloknál és rokon népeiknél, burjátoknál, kalmüköknél volt elterjedt a tűzéssel való díszítés. A nemezt gyapjúszálakkal varrták át, s díszítményeik leggyakrabban geometrikus minták voltak: négyzetek, párhuzamos vonalak, rombuszok, félkörívek. Hagyományosan így díszítették a mongol jurta bejáratát fedő nemezlapot.
Gyakori díszítési mód volt az úgynevezett „belehengerelés”, amikor a különböző színű gyapjúból mintát raktak ki a gyékényre, majd összenemezelték. Az eredmény egy mindkét oldalon látható, színátmenetes minta lett, ahol a színek füstszerűen egymásba folytak. Hasonló és igen elterjedt eljárás, amikor a mintát a gyékényre fektetve betakarták az alapszínt adó gyapjúval, ekkor a díszítés csak az egyik oldalon látszott. Ilyen technikával készítettek mindkét oldalon mintás takarókat is, ahol az egyik oldal ünnepi, a másik oldal hétköznapi használatra szolgált.