Sir Lewis Carl Davidson Hamilton MBE (Stevenage, Hertfordshire, 1985. január 7. –) brit autóversenyző, hétszeres Formula–1-es világbajnok. A Scuderia Ferrari pilótája jelenleg. Miután számos gokart-bajnokságot megnyert, Hamilton tizenkét éves korában szerződést kötött a McLaren-Mercedesszel, hogy később a csapatnál fog autózni. Pályafutása során a brit Formula Renault-ban is versenyzett, ahol 2000-ben európai gokartbajnok lett. 2007-ben, a Formula–1-ben eltöltött első évében remekül teljesített, és a világbajnokság második helyét szerezte meg, mindössze egy ponttal lemaradva Kimi Räikkönen mögött. 2008-ban megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, majd 2014-ben, 2015-ben, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban is világbajnok tudott lenni. Ő tartja a legtöbb pole-pozíció rekordját, és a futamgyőzelmek tekintetében is a legeredményesebb a Formula–1-ben. A 2020-as török nagydíjon megszerezte 7. világbajnoki címét, és ezzel beérte Michael Schumacher rekordját. a Brit Birodalom Rendjének kitüntetettje (MBE). Ő az első a sportág történetében aki elérte a 100-as álomhatárt a pole pozíciók és a futamgyőzelmek tekintetében. Több tekintélyes szaklap a Formula–1 „élő legendájának” titulálta. 2021. december 15-én lovaggá ütötték.
Korai évek Lewis Hamilton 1985. január 7-én született Stevenage-ben, Angliában. Édesapja Anthony Hamilton fekete, grenadai származású, édesanyja Carmen Larbalestier, fehér brit Birmingham-ből. Hamilton feketének tekinti magát. Hamilton szülei különváltak kétéves korában, amelyet követően az édesanyjával és nővéreivel, féltestvéreivel (Samantha, Nicola) élt együtt 12 éves koráig. Hamilton ezt követően édesapjával, a mostohaanyával (Linda), és a féltestvérével (Nicolas) élt együtt, aki profi autóversenyző. Hamilton katolikus nevelést kapott.
Hamilton édesapja vett neki egy távirányítós autót, amikor ötéves volt. Hamilton a következő évben a második helyen végzett a brit távirányítós autó szövetség (BRCA) bajnokságában a felnőttek versenyében. Mint az egyetlen fekete gyerek a klubjában, Hamilton rasszista bántalmazásnak volt kitéve. Hamilton édesapja vett neki egy gokartot karácsonyra, amikor hatéves volt és megígérte, hogy támogatja versenyzői karrierjét, amíg keményen tanul az iskolában. Hamilton édesapja, hogy támogassa fiát, elhagyta IT-menedzseri pozícióját és vállalkozó lett, aki időnként akár négy munkahelyen is dolgozott egyszerre, beleértve a szigetelt nyílászárók értékesítését, edénymosogatást és az ingatlanügynöki táblák kihelyezését, miközben még mindig látogatta fia versenyeit. Hamilton apja később saját IT-céget alapított és 2010 elejéig továbbra is Hamilton menedzsere volt.
Pályafutása Korai pályafutása 249x249px|thumb|left|Hamilton 1998-as gokartja 1993-ban, nyolcévesen kezdett gokartozni. 2000-ben versenyzett először formulaautóval. 2002-ben és 2003-ban a Brit Formula Renault sorozatban versenyzett a Manor Motorsportnál. A 2002-es összetettbeli harmadik helyezés után 2003-ban megnyerte a bajnokságot. 2004-től 2005-ig az Európai Formula–3-as bajnokságban indult. A Manor Motorsporttal ötödik lett 2004-ben, a következő évben, már az ASM versenyzőjeként pedig a sorozat bajnoka lett. A GP2-ben 2006-ban debütált az ART csapatnál Alexandre Prémat csapattársaként, és azonnal meg is nyerte a bajnokságot, Nelson Piquet Jr. előtt. A Nürburgringen aratott kettős győzelmével Nico Rosberg után ő lett a második olyan versenyző a GP2-ben, aki az adott pályán rendezett hosszú- és sprintfutamot is megnyerte. Ezt az eredményét hazai versenyén, Silverstone-ban is megismételte. A végső győzelmet Monzában szerezte meg, Giorgio Pantano kizárásának köszönhetően.
Formula–1 McLaren (2007–2012)
2007 Miután az év végén Juan Pablo Montoyát követve Kimi Räikkönen is távozott a McLaren Formula–1-es csapatától, 2007-ben bemutatkozhatott az autóversenyzés legfelső kategóriájában. 2007-ben ő lett az első színes bőrű pilóta a Formula–1-ben. A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis – akit Hamilton már régről ismert, és még gokartos korszaka alatt kijelentette neki: „Ron, egyszer a te csapatodban fogok versenyezni!” – szerződést kötött Hamiltonnal, és cáfolta az esetlegesen faji hovatartozásra összpontosuló reklámkampányokat. Hamilton kijelentette: örül, hogy a McLarennél versenyezhet tapasztaltabb csapattársa, az akkori címvédő Fernando Alonso oldalán. A szezon során azonban egyre inkább romlott a két versenyző viszonya. A konfliktusok csúcsa a magyar nagydíj volt, ahol Alonso akadályozta Hamiltont az időmérő edzésen, bár előtte Hamilton is megszegte azt a megállapodást, miszerint Alonsót előre kellett volna engednie az etap alatt. Alonsót ezért azzal büntette a versenybíróság, hogy öt rajthellyel hátrébb sorolták. A nagydíjat Hamilton nyerte.
Lewis fantasztikusan kezdte Formula–1-es karrierjét. Bemutatkozó versenyén harmadik lett, ezt további nyolc dobogós helyezés követte. Számára addig ismeretlen pályákon aratta első két diadalát. A nyári versenyek során néhányszor balszerencse sújtotta a brit újoncot, de amíg minden rendben volt, hozta a jobbnál jobb teljesítményeket. Futamról futamra növelte előnyét a világbajnokságban és két versennyel az évad vége előtt már 12 ponttal előzte meg csapattársát, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsot. 280px|thumb|left|Hamilton a maláj nagydíjon
Kisebb hullámvölgy után a Fujiban rendezett japán nagydíjon Hamilton újra ereje teljében volt: hibátlan versenyzéssel megnyerte a futamot, nagy lépést téve a világbajnoki cím megszerzéséhez vezető úton, ám a biztonsági autó mögötti vezetése közben egy vitatható manővere miatt a Red Bull-lal versenyző Mark Webber és a Toro Rosso fiatal pilótája, Sebastian Vettel összeütközött és kiesett. Hamiltont sokan támadták a verseny után, de végül az FIA nem büntette meg. Alonso nem tudta befejezni a versenyt, hátránya 12 pontra nőtt, melynek ledolgozására saját bevallása szerint is csekély esély volt a hátralévő két futamon. Lewis azonban a sanghaji futamon kopott gumijaival a bokszutca elején kicsúszott a kavicságyba és kiesett.
Az idény utolsó versenyén, a brazil nagydíjon csapattársát, Fernando Alonsót akarta megelőzni, de kicsúszott, ráadásul problémája akadt az autóval. (Egyes hírek szerint véletlenül rossz gombot nyomott meg a kormányon, amivel elindította a rajtprocedúra funkciót.) Csak a hetedik helyen ért célba, amivel Kimi Räikkönent világbajnoki címéhez segítette, Lewis pedig a második lett a bajnokságban.
Hamilton tehát újoncként nem bírta az év végi nyomást, és elvesztette a vb-címet. Ezt annál is jobban sajnálhatja, mivel a kanadai nagydíj óta vezette a világbajnokságot.
2008 250px|right|thumb|Az új McLarennel Ausztráliában A 2008-as szezonnyitó ausztrál nagydíjat megnyerte, míg új csapattársa, Heikki Kovalainen ötödik lett. A maláj nagydíjon Nick Heidfeld és Fernando Alonso feltartása miatt csapattársával öt-öt helyes rajtbüntetést kaptak. A versenyen a 9. pozícióból indulva az 5. helyet szerezte meg. A bahreini nagydíj pénteki szabadedzésén kicsúszott és összetörte az autóját, de sérülést nem szenvedett. A futamon előbb beragadt a rajtnál, majd a második körében hátulról beleütközött előző évi csapattársa, Alonso autójába. Első légterelőjének cseréje miatt megváltoztatták a boxtaktikáját, és a verseny első felét nagy üzemanyag-mennyiséggel futotta végig. A taktika nem vált be és a pontot nem érő 13. helyen fejezte be a versenyt.
Az év első európai versenyén, a spanyol nagydíjon ismét dobogóra állhatott, ezúttal egy harmadik hellyel. Energikus startjának és Alonso kiesésének köszönhetően az utolsó körökben is versenyben volt a győzelemért, de a Ferrari versenyzőit, Massát és Räikkönent már nem tudta megelőzni, pedig kemény keverékű gumijain gyorsabb volt a verseny utolsó szakaszában. Mivel Nick Heidfeld egy rosszkor végrehajtott boxkiállásért kapott büntetése miatt nem szerzett pontot a versenyen, az egyéni világbajnokságban a második helyre lépett elő. Törökországban a 3. helyről indulhatott, de hamar feljebb lépett, mert csapattársa, Kovalainen beragadt a rajtnál. Tanulva az egy évvel korábbi versenyből, ahol defekt miatt veszített fontos helyezéseket, háromkiállásos taktikával versenyzett. Így egyik készlet gumiabroncsát sem használata 17 körnél tovább és könnyű autóval tartani tudta a lépést Massával, akit az első boxkiállások után meg is előzött. Azonban nem tudott elegendő előnyt szerezni ahhoz, hogy előtte maradjon a harmadik kiállása után is, csak a rajtnál visszaeső Räikkönent tudta maga mögött tartani.
A monacói nagydíj időmérő edzésén a második sorba kvalifikálta magát, a két Ferrari mögé. A hercegségben 12 év múltán újra esett az eső a futamon, jelentősen megnehezítve a versenyzők dolgát. A rajtnál megelőzte Räikkönent, és az élen haladó Massával is tartotta a lépést, amikor a Tabac kanyarban kissé kifarolt és nekiütötte a jobb hátsó kerekét a falnak. Defektet kapott, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy közel volt a boxutcához, így nem vesztett sok időt a kerékcserével. Kihasználva a kényszerű kiállást, változtattak a versenytaktikáján: nagyon sok benzint töltöttek az autóba, így a verseny második felében, amikor a vetélytársaknak már mind ki kellett állni, Hamilton továbbra is gyors köröket tudott autózni egyre kopó, de a felszáradó pálya miatt éppen ezért egyre jobban tapadó átmeneti gumijain. A második kiállásának időpontját sikerült úgy megválasztani, hogy pont akkorra essen, amikor a pálya már alkalmas volt száraz gumikkal való versenyzésre is. Így mindig olyan abroncsokon tudott futni, ami az adott körülmények között legmegfelelőbbek voltak. Mindezeknek köszönhetően már mintegy 20 másodperces előnye volt az élen, amikor Nico Rosberg balesete miatt beküldték a biztonsági autót, és az üldözők ismét felzárkózhattak mögé. Győzelméhez azonban az újraindítás után sem férhetett kétség, pályafutása hatodik győzelmével 1968 óta ismét brit versenyző végzett az élen a monacói nagydíjon. Hamilton élete egyik legjobb futamának titulálta a versenyt, amely után – mivel Räikkönen csak kilencedik lett és nem szerzett pontot – átvette a vezetést az egyéni világbajnokságban.
250px|left|thumb|Hamilton a kanadai nagydíjon A kanadai nagydíjon megszerezte a pole-pozíciót, és a versenyben vezetett is, egészen az első boxkiállásig. Ekkor a biztonsági autó mögül az egész élmezőny kijött a boxba, közvetlenül egymás mögött. A bokszutca kijárata még zárva volt. Räikkönen és Kubica megálltak a piros lámpánál, Hamilton viszont nem figyelt, ezért hátulról Räikkönennek ütközött. Rosberg hasonlóan járt, ő Hamiltont találta el hátulról. Räikkönennel kiestek, Rosberg folytatni tudta a versenyt. Figyelmetlen vezetésért azonban ő és Rosberg tíz-tíz helyes rajtbüntetést kaptak a következő futamra. A nagydíjat a pályafutása első győzelmét szerző Kubica nyerte, Hamilton elvesztette a vezető helyét a pontversenyben.
Franciaországban így hiába lett harmadik az időmérő edzésen, csak a 13. helyről rajtolhatott. Az első körben csak egy sikánt levágva tudta megelőzni Sebastian Vettelt, amiért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. Ezzel elvesztette az esélyét a pontszerzésre, a mezőny végéről szép előzésekkel felzárkózva 10. lett. Mivel kétszer egymás után nem szerzett pontot, a világbajnokság negyedik helyére szorult vissza, Räikkönen mögé.
A hazai nagydíján csak a negyedik helyre kvalifikálta magát, de néhány kör alatt feljött az élre. Az esős futamon csak egyszer hibázott, és végül hatalmas fölénnyel megnyerte hazai futamát. Utoljára 2000-ben nyert itt brit versenyző: David Coulthard. Mivel Massa nem szerzett pontot, Räikkönen pedig negyedik lett, hármas holtverseny alakult ki a pontverseny élén, közülük Hamilton állt az első helyen, mert neki voltak a legjobb helyezései.