Pogradec város és alközség Albánia délkeleti részén, az albán–macedón határon fekvő Ohridi-tó délnyugati partját alkotó, hegyek körbeölelte árkos süllyedékben, Korçától légvonalban 35, közúton 40 kilométerre észak–északnyugati irányban. Kielégítő közlekedési helyzetét biztosítja a várost átszelő, Tiranát Korçával összekötő, SH3-as jelű főút, emellett a közelében található két határátkelőhelynek köszönhetően Macedóniával is jó közúti kapcsolata van. Korça megyén belül Pogradec község székhelye, valamint Pogradec alközség központja, egyúttal ez utóbbi egyetlen települése is. A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, azaz Pogradec város népessége , ezzel Albánia tizenegyedik legnépesebb városa.
Határában már az ókorban állt egy feltehetően illír település, amely az században élte fénykorát, és amelynek helyén a 10. században a Bizánci Birodalom egy új várat építtetett (pogradeci vár). Maga a település a 7. században a várhegy lábánál alakult ki, amely a 12. században terjeszkedő Bolgár Birodalom hódítóitól kapta szláv nevét (Pogradec a. m. ’vár alatti hely’). A 18. századtól jelentős regionális központ szerepét töltötte be az alapvetően mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó település, a 20. század első felének háborúi, a nyomukban járó pusztítás azonban visszavetette fejlődését. A 20. század második felében a környék bányakincseinek köszönhetően nehézipari üzemegységeket telepítettek a környékére, emellett felkapott üdülőhely lett. A sajátos ökoszisztémájú Ohridi-tónak köszönhetően napjainkban is elsősorban üdülőváros.
Fekvése bélyeg|balra|250px|Az Ohridi-tó partja Pogradecnél, háttérben a Mokra-vidék vonulataival Pogradec az albán–macedón határon fekvő Ohridi-tó délnyugati partján, a part menti Buçimasi-síkon (Fusha e Buçimasit) fekszik, 696 méteres tengerszint feletti magasságban. Keleti irányból a Thatë-hegység (Mal i Thatë, ’Száraz-hegység', 2287 m) vonulata választja el a Preszpa-tótól, míg délnyugatra a Gesztenyés-hegy (Maja e Gështenjasit, 1080 m) szegélyezi. E két magaslat között húzódik a Plloçai-hágó (Qafa e Plloçës), amely a Korçai-medencével biztosítja Pogradec összeköttetését. Nyugat felől a Mokra-vidék magaslatai, délről észak felé haladva a Kamjai-kő (Gur i Kamjës, 1481 m), a Kauri-hegy (Maja e Kaurit, 1292 m), a Muçi-hegy (Maja e Muçit, 1202 m) és a Shullëri-hegy (Maja e Shullërit, 1228 m) szolgál Pogradec hátteréül. A parti síkság kelet felé nyitottabb, itt törnek felszínre a Preszpa-tó vizét az Ohridi-tóba lecsapoló búvópatakok.
Neve A Pogradec név szláv eredetű, és a feltevések szerint a települést a 12. században elfoglaló bolgárokhoz kötődik. Jelentése ’vár alatti hely’, amely annak tudható be, hogy a 12. században a tóparti síkon fekvő település melletti magaslaton még állt a bizánciak 10. századi vára. Evlija Cselebi 1670-ben Pogradas alakban jegyezte fel a település nevét.
Története Ókor Az Ohridi-tó környékét már az őskorban is lakta az ember. Egy Pogradec közeli magaslaton a vaskor korai szakaszában, az században kialakult település nyomait, kőépületek alapjait és mázas feketeedényeket tártak fel. A vaskor későbbi szakaszában a mai Pogradec tágabb környéke az illírek enkhele törzsének szállásterületéhez tartozott. Az általuk alapított Enkhelanai városát egyes források Pogradeccel azonosítják. A mai város északnyugati szélén magasodó Vár-hegy (Maja e Kalasë) települését az századot követően erődítették, amely az században fénykorát élő agglomerációs központtá fejlődött. Bár a római hódítást követően jelentősége lehanyatlott, szórványosan az ókor végéig lakott volt, és feltehetőleg a 7–8. századok fordulóján néptelenedett el.
Középkor és török hódoltság Az egykori erődített város alatt, a parti síkon a középkor első évszázadaiban egy újabb település alakult ki, a mai Pogradec elődje, amely a 7–9. századokra a komani kultúrához kötődő arber népesség egyik jelentős központja lett. Az ásatásokról előkerült fibulatípusok és vonaldíszes mázas kerámiák a közeli Symiza és Rrëmbec feltárásaiból is ismertek. A Bizánci Birodalom fennhatósága alatt álló település ókori várát a 10. században, feltehetőleg I. Ióannész császár uralkodása alatt (969–976) újjáépítették. Az új vár kifejezetten hadászati céllal épült, a civil lakosság a vár alatti településen élte tovább életét. A terjeszkedő második Bolgár Birodalom a 12. században foglalta el a települést, és vélhetően ehhez az eseményhez köthető a vár pusztulása is.
Az elkövetkező évszázadokból csak szórványos adatok állnak rendelkezésre Pogradec történetéről. 1445 októberében Kasztrióta György albán fejedelem a nyugatra fekvő Mokra-vidéken verte vissza az oszmánok egyik támadását. Már a török hódoltság időszakában, 1670-ben számolt be a településről a török utazó, Evlija Cselebi. Pogradec a 18. századra jelentős mezőgazdasági és regionális adminisztratív központtá lett, amit nagyban elősegített földrajzi elhelyezkedése: a halászatnak kedvező tó és a termékeny tóparti síkság haszonvételei mellett fontos állomása volt az Ilbaszan (Elbasan) és Görice (Korça) közötti útnak, továbbá Sztrugával is jó összeköttetése volt. Pogradec a 19. századra magába olvasztotta a közeli, szintén regionális hatáskörű települést, Starovát is.
Az 1877–1878-as orosz–török háborút lezáró San Stefanó-i béke más kelet-albániai területekkel együtt Bulgáriának ítélte Pogradec környékét, de ez a területi változás a berlini kongresszus döntése értelmében végül nem lépett életbe. A 19. század végére a közeli, pezsgő kulturális életű Korça hatására az oktatásügy és a kulturális élet Pogradecben is fellendült. 1887 után Thomas Brunetti nyitott itt lazarista missziós házat, az 1890-es években ortodox iskola nyílt a településen, a századfordulón pedig az Albánia-szerte mindössze hat színjátszó csoport egyike Pogradecben működött.
Az első és a második világháború Az 1912-ben függetlenné vált Albánia területén az első világháborúban több nemzet hadserege vonult át vagy állomásozott hosszabb-rövidebb ideig, súlyos károkat okozva a település épületeiben és infrastruktúrájában. Pogradec már a háború kirobbanása előtt, 1914 nyarán a Vilmos fejedelem ellen fellázadt közép-albániai felkelők kezére került. 1915. június 12-én a Szerb Királyság hadserege rohanta le az országot, és még aznap elfoglalták Pogradecet, ahonnan további közép-albániai területekre vonultak be. A következő év elején, 1916 januárjában az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai foglalták el Észak-Albániát, és júniusig az Elbasan–Pogradec-vonalig nyomultak előre, noha Pogradec térségében ekkor már velük szövetséges bolgár erők is állomásoztak. A háború utolsó két évére Pogradec vidéke a Monarchia és a velük szemben álló francia és olasz csapatok ütközőzónája lett. 1917. szeptember 9-én a franciák kiszorították a Monarchia csapatait Pogradecből, aminek során a Korçai Autonóm Köztársaság megszervezésében is élen járó Themistokli Gërmenji is kitüntette magát. Ezt követően a háború 1918. novemberi lezárulásáig a franciák maradtak Pogradec urai.
1922-ben az albán ortodox egyházon belül a Korçai püspökség négy területének egyik lett a pogradeci. 1924 tavaszán, a júniusi forradalomhoz vezető események során Zogu-ellenes tüntetésekre került sor Pogradecben is.
jobbra|250px|bélyeg|Görög katonák albán földön 1940/1941 telén 1939 nagypéntekén, a második világháború albániai nyitányaként a fasiszta Olaszország lerohanta Albániát, és az ország uralkodója, I. Zogu elhagyta az országot. A menekülés útvonala Pogradecen keresztül vezetett, Zogu innen lépett kapcsolatba Joánisz Metaxász görög miniszterelnökkel, és kért tőle politikai menedékjogot. Ezt követően olasz csapatok szállták meg Pogradecet is. 1940. október 28-án megnyílt a világháború olasz–görög frontja, és Pogradec e küzdelem egyik hadszínterévé, felvonulási területévé vált. A Görögországot lerohanó olasz csapatokat csakhamar visszaszorították Albánia területére, és 1940 november közepén a görög alakulatok már az elbasan–pogradeci utat fenyegették. Ekkor azonban némileg lelassult előrenyomulásuk, és csak azt követően gyorsult fel, hogy november 23-ától a Brit Királyi Légierő gépei bombázni kezdték az olaszok pogradeci hídfőállásait. A görögök ezt követően gyorsan északra szorították a Korçánál harcoló olasz csapatokat, és másnap, november 24-én már Pogradec határánál jártak. Az olasz katonák nagy részét 25-én evakuálták a városból, de a várost védő utolsó olasz alakulatokat a görögök csak november 30-ára számolták fel, egyúttal jelentős mennyiségű fegyvert is zsákmányoltak tőlük. Elszigetelt fegyveres összecsapásokra még december 1-jén is sor került, de végül a görögök helyreállították a rendet. A város épületeinek jelentős része eddigre elpusztult, egyrészt a távozó olaszok gondoskodtak az infrastruktúra megsemmisítéséről, másrészt a bombázások és fegyveres összecsapások is számottevő károkat okoztak. Emellett a város gyakorlatilag elnéptelenedett: a lakosok nagy része már az összecsapások kitörésekor a környékbeli falvakban húzta meg magát, az olasz hadsereg pedig magával hurcolta a Pogradecben maradt városvezetőket, hogy így vegyék elejét katonai titkok kiszivárgásának. Az olasz ellentámadások 1941 tavaszán megsokasodtak, így például 1941. április 4-én bombázóik megsemmisítettek egy nagyobb, a korça–pogradeci úton menetelő görög alakulatot. Görögország 1941. április 6-ai német megszállásával a görög alakulatok elhagyták Albánia területét, és Pogradec ismét olasz kézre került.
Az olasz fennhatóság megszilárdulni látszott, de 1943 közepétől megsokasodtak a kommunista partizánok olasz megszállók elleni rajtaütései. Az 1943 júliusában a város határában kibontakozó összecsapás következtében hat partizán esett el. 1943. szeptember elején az első partizánbrigád küzdött Pogradec felszabadításáért, de Olaszország szeptember 8-ai kapitulációját követően Tirana körzetében folytatták a fegyveres ellenállást. Az olaszok helyét a náci Németország alakulatai vették át az országban, de 1944 júniusára Pogradec a kommunisták kezére került. Bár a továbbiakban a meg-megélénkülő német ellencsapások következtében június 20-án a kommunisták ismét kiürítették a várost, 1944 őszére dél-Albánia nagy részével együtt a város feletti ellenőrzésük megszilárdult.
A második világháború után Az Albániát a második világháború elején megszálló olasz hatóságok már 1939 októberében feltárták a Pogradec közeli hematitlelőhelyeket. Az eredmények kecsegtetőek voltak, becsléseik szerint a 20 millió tonnára rúgó hematitkészlet vasérctartalma 60%-os lehetett, ezért el is készítették a nyersanyag kitermelésére és az acélművek telepítésére vonatkozó terveiket. A háborús idők azonban nem kedveztek az elgondolásnak, így a háború lezárultával a kommunista hatóságok indították el Pogradecet a nehézipari fejlesztés útján. A vas-, nikkel-, króm- és ólomérclelő helyekben egyaránt gazdag környéken sorra nyíltak a bányák, különösen a közeli Gur i Kuqnál megnyitott vasnikkelbánya bizonyult országos szinten is termelékenynek. Az ötödik ötéves tervidőszakban, 1971–1975 között a Gur i Kuq-i bánya mellett dúsítóüzemet is létesítettek, ahonnan évente 500 ezer tonna érc került ki. Az egyedüli problémát a régió viszonylagos elszigeteltsége jelentette, ezért 15 ezer ifjúkommunista bevonásával a hetedik ötéves tervidőszakban (1981–1985) megépítették az Elbasan–Librazhd–Pogradec vasútvonalat. Ennek a mára csak teherszállításra használt vonalnak a végpontja valójában nem Pogradec városa, hanem a városközponttól 4 kilométerre lévő Gur i Kuq-i ipari létesítmények voltak.
jobbra|bélyeg|180px|A pogradeci állami szálló épülete 1995-ben